Vélemény és vita

Repülés

Biztos, hogy nem a félelem törölte ki a képet, nem féltem soha. Mármint hogy lezuhanunk

Valamilyen rejtélyes oknál fogva, tavasztól őszig a légi folyosót Budapest kellős közepére helyezik át, s így ablakomból, kertemből gyakran látom az ereszkedő gépeket, éjjel a misztikus fényeket, hallom a furcsa, visszafojtott hangokat. Eszembe jut Blériot, Endresz György is, a Justice for Hungary s még a Challenger is. Most is, látva egy ereszkedő óriást, gyötröm az agyam: mikor repültem én először? Meglep, hogy nem maradt meg bennem határozott élmény. Megfeledkeztem róla. Pedig hát! Levegőbe emelkedni, micsoda érzés lehetett! Biztos, hogy nem a félelem törölte ki a képet, félni nem féltem soha. Mármint hogy lezuhanunk. Volt úgy, hogy inkább kívántam. Valahogy, mint a világvégét. Akkor együtt!

Az első repülőutamnak a hetvenes években kellett lennie, legalább negyven éve. Talán rosszul voltam. Gyerekkoromban sokat voltam rosszul autóban is. Hánytam. Gyakran meg kellett állni. A buszban is, menetiránnyal ellentétesen egyszerűen nem tudtam ülni. Pedig sokat autóztunk, apám a születésemkor vette első autóját, egy Fiat 600-ast. Anyámnak velem a karjában ki kellett nézni a kórház ablakán, és nagyon örülni. Hiába, a fater is magának vett ajándékot, s nagyon várta, hogy örüljünk. Az a fityó megvolt még nyolc-tízéves koromban is, szerettük nagyon.

Először valószínűleg 1977-ben ülhettem repülőgépen, amikor a gimnáziummal Szentpéterváron jártunk „cserekiránduláson”. Mi oda, az oroszok ide. Odafelé vonattal mentünk, az biztos, mert élénken él bennem a szerelvény orosz (ukrán) része, amelyen valamilyen okból átsasszéztunk a haverokkal – sejtem is, hova tartottunk –, frenetikus élmény volt. Kiváltképp a szag. (Véletlenül sem illat.) De visszafelé, Varsótól biztosan repülővel jöttünk! Arra a képre emlékszem, ahogy megérkeztünk Ferihegyre, és a betonon gyalogoltunk a régi épület felé. A tizenhét évesek felsőbbrendűségével, lazaságával és fáradságával. Én egy méretes műanyag ágyút húztam magam után (a leningrádi Állami Nagyáruházban vettem), a többiek mintha szédelegtek volna. Valaki talán egy hatalmas macit szorongatott.

Arra viszont pontosan emlékszem, hogy a következő évben, bátyámmal Moszkvába, majd onnan Omszkba, Irkutszkba és Ulánbátorba repültünk. Egyre kisebb és igénytelenebb gépekkel. Légcsavarossal érkeztünk a mongol főváros kedélyes füves repterére. De nem ám golfpálya volt. Azt hiszem, nagyon megkönnyebbültünk, amikor az utolsót zökkent a gép egy tréfás fűcsomón. Bevillan egy-egy kép Irkutszkról, a Bajkál-tóról, a tajgáról. Nagyon hálátlan az emlékezet. Szelektál!

Repülés. Ma már természetes, de milyen elérhetetlen volt akkor, s mégiscsak megvolt! S miért nem maradt meg mégsem? Talán azt hittem, majd repülni fogok ide-oda, enyém lesz a világ. Zürich, Frankfurt, London, New York. Vagy nem, nem is akartam igazán? Legyen csak álom? Az előbbi utakat nem én szerveztem, nem is én akartam, nem én fizettem. Így alakult. De semmi kétség nem volt bennem, hogy eljön majd az én időm!

Mikor ültem először repülőgépen a magam akaratából? Katonaság után, már a nyolcvanas években a (leendő, majd eskü szerinti) feleségemmel utaztunk vonattal, busszal, stoppal (teherautóval), autó­val, hajóval, de repülővel nem. Külön-külön talán. Én egyszer Prágába repültem. Az biztos. Valamikor a nyolcvanas évek végén. A professzoromnak nem volt kedve (ereje, ideje?) eleget tenni egy meghívásnak, és engem, a tanársegédet „delegált”. Na, erre emlékszem. Megkaptam a programot. Ilyen akadémiai elnök, olyan államtitkár, több polgármester. Tolmács, autó, sofőr, szálloda, találkozó a társadalmi szervezetek küldötteivel, „turné” a Szudéta-vidék városaiban stb. Huszonnyolc éves voltam. Csehszlovákia akkor még nagyon kommunista volt. Kicsit lazítottam indulás előtt, aztán a reptéren sörrel próbáltam gyógyulni. Nem is lett volna nagy baj, ha nem rögtön jön a hivatalos ebéd, s előtte a kötelező Becherovka. Nem tudtam meginni. Talán azt hitték, absztinens vagyok, „veszélyes ember”, udvariatlan, s különben is, miért küldenek egy ilyen nyikhajt ebben a súlyos helyzetben? Nagyon sokat tanultam akkor, mert beszélhettem volna csehül is, de amíg a tolmács bíbelődött, mindent hallottam, s arra is tudtam reagálni, amiről azt sem tudták, hogy értettem. Nagy sikerem volt. Kastélyokat nyitottak ki este, hogy egyedül végigjárjam azokat. S én végigjártam. Megszemléltem. Talán a kezemet a hátam mögött összekulcsoltam, és gondterhelt képet vágtam.

Tervezgettünk utakat Görögországba és Hispániába – már a vízum is megvolt –, de valahogy mégse mentünk. Gyermekeink úgy születtek, hogy nem volt kedvünk elindulni. Viszont 1989-ben biztos, hogy voltunk Amerikában. Akkor még beteg sem voltam, gyönyörű, okos kislányunkat itt lehetett hagyni a nagyinál – még soha nem mondott erről a hat hétről semmit –, tudom, hogy Gitta nem volt nyugodt, és én sem. Hogy volt? Honnan ment a hatalmas gép? Nem emlékszem. Csak és kizárólag a feleségem szemére emlékszem: biztatás volt benne, erő, szeretet. „Nyugalom.” Bostonba repültünk, barátainkhoz. Nem lehet elmondani, milyen boldogság volt megölelni a kicsit a virágzó leanderbokrok között, amikor hazaértünk.

Repülni? Földrészeken át? Micsoda lehetőség. Persze, vannak rossz élmények. Amikor megtudtam, hogy beteg vagyok, s ez már mindig így lesz, elhatároztuk, hogy – amíg lehet –, elmegyünk a Szentföldre. Repültünk, a gép nyolc órát késett. De valahogy eljutottunk – hajóval – Jeruzsálembe és Betlehembe is. És valahogyan vissza is. Micsoda szerencse. Még egyszer az Óperencián túlra, sőt a nyugati partra. Bécsből indult a hatalmas gépmadár. Fel kellett állítani embereket az utolsó sorokból, hogy lefekhessek – hat szék középen éppen elég volt – akkor is beteg voltam, mint éppen most, amikor ezeket a sorokat írom. A lábam sziklakeménységűre dagadt.

Repülni? Barátaim, nem vonz a messzeség. Nem vonz a távolság. Soha nem ülök már repülőgépre, nem érdekel a halandó világ. Megjelenik előttem zenében, versben, szürreális képekben, megjelenik olyan csúcsokon, amelyeket soha nem érhetek el. Nem érdekel. A mező színei igen, egy fa, ha árnyéka enyhülést ad a forróságban. A folyó, amely örökkévalóságot sugall, egy patak, ha hallom a csobogását, egy tó, s vele a vihar, ha misztikus morajlása örömöt ad. Álltam a Fórumon, hosszú percekig egy ponton, csak azért, mert ott Caesar is állt. Voltam épületben, mert ott Napóleon diktálta leveleit és fogadta vendégeit. Jártam temetőben, mert ott Morrison nyugszik, étteremben, mert ott Hrabal sörözött, egy színpadon, mert ott Latinovits szavalt, egy parkban, mert ott Radics nyűtte a gitárt, egy gyárban, mert ott Walesa szerelte a villanyt, egy téren, ahol a guillotine naponta százszor siklott, és sikoltott a tömeg, egy házban, ahol szerelem született. S láttam ott egy vaságyat, amelyen kilehelem majd a lelkemet.

Már nem vonz a repülés. De repülni mégis kell. S emlékezni is kell a repülésre. És boldog örömmel felfedezni a magasból a Dunát, a Balatont, Budapestet, a várat, a Gellért-hegyet. Manhattant, a Szent György-szigetet, a Colosseumot, a Temzét, a Boszporuszt, a piramisokat, a nagy falat, a Földközi-tengert, s most már, a Zöldfa utcában a düledező házamat. Repülni kell. De milyen nehéz, ha nincs, aki reptessen. Szárnyam nem nőtt, s utazási irodákra ilyesmit mégse bízhat az ember.

Ha vágysz a repülésre, magaddal kell, hogy vidd az időt, a tudást, ismereteidet. Mosolyogj, mindent a te szemed lásson. Gondolj arra, hogy soha nem hagyod el a szerelmedet. Tudni, honnan indultunk, emlékezni az útra, amit megtettünk, meglátni a világ jobbik felét, és ahhoz húzni – mindig ahhoz –, ha repít, s ha agyonnyom is, ez az, aminél nem tudok jobb tanácsot adni.

Képzeletemben egy furcsa repülőtéren bolyongok – miféle bolygó ez? –, ahol minden olajozottan működik, s a beszállókártyán egy idézet: „Közel az idő, amikor mindenről megfeledkezel, és közel az idő, amikor minden, mindenki megfeledkezik rólad.” Jó ez így, bölcs Caesarom. Nem csak jó, igaz is.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom