Kondor Katalin

Vélemény és vita

Régi-új dalok

Naponta hallunk arról, mekkora energiákkal és milyen sunyin igyekeznek elérni az EP-választásokig, hogy kötelező legyen az ENSZ-paktum

Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy az MSZMP-ből lett MSZP egyik kongresszusán, talán 2001-ben, a tagok elénekelték az Internacionálét (nem mindenki tudta jól a szöveget). Sokan megrökönyödtek ezen, pedig nem kellett volna, hiszen addigra már jócskán rájöhettünk, a politikában nemigen léteznek erkölcsi szabályok – tisztelet a kivételnek. A rendszerváltozás után a kommunizmus eszméjében végletekig hívők váltak hirtelen milliomosokká, és számos alkalommal tapasztalhattunk s tapasztaljuk mind a mai napig pálfordulásokat, amit tegnap még hirdettek, azt ma letagadják, és így tovább. Ezért aztán valójában nem is csodálkozhattunk az Internacionálé büszke eléneklésén, hiszen kutyából állítólag nem lesz szalonna.

Én viszont mostanság arra jöttem rá, hogy a dalolók bizony jövőbelátók voltak. Vegyük csak sorra! „Föl-föl, ti rabjai a földnek, föl-föl, te éhes proletár!” Így kezdődik a dal. Hát bizony fölkerekedtek a Föld rabjai, milliók indultak el messzi földekről Európába, hogy éhségüket csillapítsák, s ez – úgy tűnik – az Internacionálét teli torokból éneklő kommunista-szocialista utóvédharcosoknak kedvére volt és van. Elég csak brüsszeli hazaárulóinkra gondolni, mily lelkesen szavaznak együtt mindig a bevándorláspártiakkal.

„A győzelem napjai jönnek, rabságodnak vége már.” A győzelem napjai lehet, hamarosan el is jönnek, ám egyelőre úgy tűnik, nem a normális emberek számára. Sokkal inkább a világ új rendjét kitaláló és mindenáron megvalósítani szándékozó, egyértelműen világuralomra törő háttérhatalom képviselői állnak győzelemre. Hiszen naponta hallunk arról, mekkora energiákkal és milyen sunyi módon igyekeznek rendeletekbe, törvényekbe iktatni az EP-választásokig például azt, hogy kötelező legyen az ENSZ-paktum, azaz a migrációs csomag elfogadása. És ez csak egyetlen példa. Gőzerővel dolgoznak, pénzt, energiát nem kímélve, hogy legyőzzék Európa normálisabb felét és győzzön a titokban jól kidolgozott nyílt társadalom eszméje. Közel járunk tehát a „Rabságodnak vége már” kijelentés megvalósulásához, hiszen „A múltat végképp eltörölni rabszolgahad indulj velünk!” felszólítás részben már beteljesült. A had elindult és folyamatosan érkezik. „A föld fog sarkából kidőlni, Semmik vagyunk, s minden leszünk!” – folytatódik a dal, és bizony ez már nem jövő idő, hanem a jelen. Vegyük csak számba! Európa egyelőre felszámolás alatt. A Dél-Amerikában, Új-Zélandon és az Egyesült Államok déli határán történtek mind-mind tetézik a már meglévő gondokat, s nem múlik el nap botrány nélkül. Hogy a titokzatos erők ellen „semmik vagyunk”, azt viszont az érzékenyebb lelkületűek valamennyien érzik. Sajnos azt is, hogy egyesek – egyre többen – azt képzelik, ők „minden lesznek”, vagy már azok is. Mert egyelőre mindent megtehetnek.

Hogy „ez a harc lesz a végső” vagy sem, nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem az „éhes proletároknak” kellene összefogni, hanem nekünk, akiknek egyelőre van még mit enni, hogy a világot jobb útra térítsük. Mert ez a világ bizony már jórészt „nemzetközivéhéhéhé lett”. Csak sajnos nem úgy, ahogyan kellett volna. Nem a józan ész, a szeretet, a belátás, hanem a pénz uralkodik mindenek felett. A pénzvilág fura urai, akik már rég „nemzetköziek”. Minden az övék, s a múlt eltörlésével is sokan foglalkoznak. A nemzetek eltörlését is beleértve. Tényleg, gondolta valaki, hogy az Internacionálé jóslata egyszer majd beigazolódik? Ha nem is úgy, ahogy szerencsétlen proletárok gondolták.

Amíg teljesen nemzetközivé válik a világ, addig van még néhány apró tennivaló. Mindenesetre a nemzetköziség nagy hívei naponta újabb és újabb álságos ötlettel állnak elő. Európa jelenlegi „bolygó hollandija”, Manfred Weber úr a hét végén például azt találta ki, a jövőben kétévenként felmérnék a jogállamiság helyzetét az uniós tagállamokban. Hogy ez mit jelent, szokásához híven nem részletezte. Vajon kire bízzák a felmérést? Sargentinire, akit leginkább hazugságvizsgáló gépbe kellene beültetni? Hogyan mérik majd fel a norvég, a svéd demokrácia „állását”, amikor ezen országokban az istenadta nép előtt rendre eltitkolták például a migránsbűnözés adatait? A titkolózás jogállami kritérium? Vajon mit állapítanak meg Spanyolországban, ahol a katalán önrendelkezés politikus híveit most éppen a legfelsőbb bíróság elé citálták, szigorúan a demokrácia és a jogállamiság nevében. Megkérdezik-e majd Székelyföld népét ott, ahol a saját zászlójukat sem tehetik ki büntetlenül saját épületeikre, hogy mindez jogszerű-e? A franciák rendszeres tüntetésein, ahol a demokratikus jogokat lábbal tiporják, járnak-e majd a jogállamiság buzgó kérdezőbiztosai? Felmérik-e majd szerte Európában, mit szólnak az emberek az úgynevezett legális migráció bevezetéséhez? Akarják-e, és ha igen, miként próbálják kontroll alatt tartani az emberáradatot, és főképp ki fizeti a révészt? S végül meg merik-e kérdezni a népektől, hogy szerintük mik az európai értékek? Mert eddig erről hitelt érdemlően nem értesülhettünk, ennek következtében meg nem is beszélgethettünk. Megannyi kérdés, amelyre előre borítékolható, hogy „jogszerű” válaszokat kapunk majd. S ha még kicsit dolgoznak rajta – ezt láthatjuk napjainkban is – a végén a tekintélyes, objektív, független kérdezőbiztosok valahogyan azt hozzák ki, hogy éljen a multikulturális világváros, amelynek nincsenek határai.

Az Internacionálé jóslata tehát a nemzetközivé váló világról beigazolódott. Mindenesetre én egy másik figyelmeztető jóslatot kedvelek. Az álliberálisok által gyűlölt Wass Albert gondolatait. „A látszat csal. Isten ma is a régi. Te hagytad őt el, te, s a többiek, s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá, s a múlt hibáit le nem törlitek: magyar földön nem lesz új Magyarország. Gaz és szemét nem terem nemzetet! S a gyűlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet!”

Vagy Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versét vallom magaménak: „Epévé változzék a víz, mit lenyelek, / ha téged elfelejtelek! / Nyelvemen izzó vasszeget / üssenek át, / mikor nem téged emleget! / Húnyjon ki két szemem világa, / mikor nem rád tekint, / népem, te szent, te kárhozott, te drága!”

Bár szomorúbb napjaimban a Bunkócska című dal szövegén is elgondolkodom.