Reggel kilenc

 Abban a kanyarban, ahol minden alkalommal úgy kitekeredik, mintha el akarna törni, Lókötő nekifeszült a kapaszkodónak, hogy ne essen rá Zsiráfra. Épp utazós napot tartottak: reggel elindultak valahonnan valahová valamiért, azzal, ami épp jött, hogy átszálljanak arra, ami épp jön, majd továbbhaladtak arra, amerre a busz vagy villamos vagy troli vagy HÉV akarja vinni őket. Ezzel a módszerrel Lókötő járt már Pestszentlőrincen és Sasadon, a Teleki téren és a Sas-hegyen, sőt, ha volt pénze, a Déliben is fel-felszállt az első vonatra, ami épp indult, hogy rajtaütésszerűen megnézze Dombóvárt, Balatonarácsot vagy Nagykanizsát, máskor meg egy fapadosnál foglalt csukott szemmel jegyet, véletlenül épp Rómába.

– Róma majdnem olyan szép lehet, mint Balatonarács, de lehet, hogy télen szebb is – gondolta, amikor elindult abban a nagy, hófalas decemberben pár évvel azelőtt.
– Az a lényeg, hogy épp ne akarj sehová se menni. Egyszerűen indulj el – magyarázta Zsiráfnak az utazós napok lényegét előző délután.

A Lyukas Pénzben ültek, a salétromos fal mellett, a reménytelenül küszködő konvektorra rátolt asztalnál, és dédelgették a kezükben a pöttyös tejeskávés bögrét, mintha az legalább melegítene. Zsiráf épp megpróbálta kitalálni, hol találkozzanak másnap, hogy el tudjanak indulni a nem tudni hová. Délután egy felé járt, de a romos, üvegfalú kocsma macskaköves utcájában, ahol hullottak már a levelek, nem járt egy lélek sem. A hetedikből jó ideje átvonultak a nyóckerbe, máskor Budán vagy Óbudán pergették a délutánt, valahol a Fehéregyházi úton.

– Van még elég titkos utca Pest-Budán – dörmögte Hordó, amikor meghozták a Határozatot, hogy a jövőben elkerülik az úgynevezett bulinegyedet, mint Sir Henry Baskerville a lápvidéket.

– Britekkel nem osztozom a kocsmapulton. Kalandra fel! – tette hozzá, és hátra se nézve elhagyták a Kazinczy utca éles szögletét az elmúlt tíz évvel és a fiatalságukkal együtt, amely lehullott róluk észrevétlenül.
Áttörtettek a belvároson, be-benézve az alvó, megnyugtatóan piszkos kapualjakba. Épp csak átmentek a körúton, amikor Zsiráf szagot fogott. Minden kerületben azonnal megtalálta a valamirevaló kocsmát, pedig jó ideje nem is ivott. Félóra múlva már a Lyukas Pénzben ültek, és Hordó elégedetten hátradőlt.

– God Shave The Queen – mondta, majd mustáros kenyeret rendelt, szikkadt kenyérből, vékonyan kenve, hogy tesztelje a személyzetet, de a lánynak a szeme se rebbent, és a mustáros kenyérhez magától kihozta a kecsapot és a majonézt is, hátha Hordó ízesíteni akarja.

– Úgy tíz évig most maradunk, rúzsám – mondta neki Hordó, és a lány lemondóan sóhajtott:
– Tudom.
– Ne találkozzunk sehol – javasolta Lókötő Zsiráfnak, aztán megpróbálták elképzelni, hogy hogyan indulnak el együtt valahová valamiért, ha nem találkoznak sehol.

– Akkor Moszkva tér, reggel kilenc – mondta Zsiráf határozottan, és másnap tényleg onnan indultak, igaz, lett addigra tíz is. Épp befordult velük a villamos abba a kanyarba, ahol majdnem mindig eltörik, amikor arra lettek figyelmesek, hogy valami csetepaté van a szerelvény közepén.

– És ezt most hogyan akarja megoldani? – csipogta egy ellenőrnő mérgesen.
– Kizárom magam az utazásból – hangzott fel Hordó basszusa, és Zsiráf könyéken fogta Lókötőt, majd magával húzta, hogy ne maradjanak le semmiről.

– De az utazásból csak én zárhatom ki magát – kiabálta az ellenőrnő piros arccal.
Hordó úgy állt előtte, mint egy mérethibás elsős az évnyitón, lehajtott fejjel, a háta mögött összekulcsolt kézzel.

– Akkor zárjon ki maga – mondta kedves mosollyal –, de ha lehet, hamar, mert leszállnék – tette hozzá, aztán sorban leugráltak a Jászain.
– Te hová mész? – kérdezte tőle Lókötő, de Hordó széttárta a karját.
– Mit tudom én – válaszolta, és végignézte őket, aztán bólintott.
– De legalább tűrhetőek az útitár­saim – suttogta bizalmasan, amikor elindultak a Körúton felfelé, gyalog.