Vélemény és vita
Provokációk kora
A fizikai határokat le lehet zárni az illetéktelenek előtt, a lelkieket meg újra az élethez, szeretethez, a természethez illeszteni. S a megszakadt szép imát folytatni
Azon a pénteki hajnalon kevesen tudták, hogy véget ér egy hosszú, évezredes korszak Európában, s hogy látványos kontinuitásban csak az állandó provokáció marad fenn napjainkig. Keleten, Oroszországban már 1917-ben megkezdődött egy hosszú rémálom, de Moszkva és a kommunista valóság messze volt. Európában nem is tudtak sokat a hatalmas keleti monstrumról. Pedig nagyon is európai ambíciói voltak Úgy tűnhetett, s valójában így is volt, hogy a nagy buta orosz medvét valakik mindig felhasználják, hogy aktuális ellenfeleiket velük győzessék le, de közben az a medve nem is volt olyan buta. Egyre beljebb és beljebb jutott Európába. A bolsevikok 1919-ben Magyarországon és Bajorországban rövid időre a hatalmat is megszerezték, és a következő évben csapataikat is elindították Berlin felé, hiszen Szászországban is kikiáltottak egy anarchista „tanácsköztársaságot”, a Rajnán túl pedig a Vörös-Ruhr hadsereget csak komoly harcok árán sikerül megfékezni. Az orosz támadás akkor Varsó alatt elakadt. Pedig Tuhacsevszkij marsall megmondta: „A világforradalom sorsa nyugaton dől el: Lengyelország holttestén át vezet az út az általános világégéshez!” Lenin és Sztálin pénzzel, emberrel, menedékkel folyamatosan provokálta Európát a húszas–harmincas években. Ezt tette Adolf Hitler is, hatalomra jutása után.
És azon a pénteki hajnalon, a német csapatok is megindultak Lengyelország ellen. Kevesen látták tisztán, mi történik. Talán bíztak a magabiztos lengyel hadseregben, amely szintén nem ment a szomszédba egy kis provokációért. Vagy bíztak abban, hogy a brit (és francia) hadüzenet mégsem jelent újabb világháborút. A konfliktus „lokális” marad. Az ember mindig bízni akar. De a német–lengyel háború tizenhetedik napján újra megindult nyugatra az orosz (szovjet) hadsereg. Államok tűntek el a térképről. Létrejött a szovjet–magyar határ. Mint egy évvel korábban a német–magyar határ. És nem volt titok, hogy a szovjeteknek más terveik is vannak. A németek meg ki tudja mire tartottak igényt? A Dunántúlra? Az életterükre? És a két agresszív hatalom szoros politikai, katonai szövetséget kötött. Együttműködtek! Hitler és Sztálin! S aztán Churchill és Sztálin!
Miféle korszak volt ez Európában? Az értékek hierarchiájának felbomlása, a bizonytalanság, a jó és rossz összezavarása, a szellemi és politikai prostitúció, az állandó provokációk kora. A szabadság mámorából a szabadosság káoszába vagy a parancsuralom „rendjébe” menekülés időszaka. De egyben a fejlődés, a technikai csodák, a pezsgés időszaka is. Európa összezavarodásának szimbóluma Németország volt. Ebben oroszlánrészt vállalt a (háborúban csak az amerikaiak által) győztes franciák elképesztő mohósága, kivagyisága. A németek folytonos megalázása, nyomorba, kilátástalanságba és káoszba taszítása. A jóvátételi követeléseket teljes képtelenségig fokozták, és 1988-ig fizettették volna. Ez is provokáció volt. Mint a Közép-Európát szétzúzó és védtelenné tévő békerendszer, kivált a trianoni tákolmány. Provokáció volt az emberi értelem és lélek ellen. A clemenceau-i vízió a francia vezetésű Európáról, a hitleri a nemzetiszocialista német–germán ezeréves birodalomról, Mussolinié a fasiszta Római Birodalomról, Leniné a kommunista világforradalomról…
A provokáció a művészetetekben is megjelent. A polgári művészetet Rubenstől el kell égetni! – szavalták. Éljen az új gépművészet! Az erkölcs megtámadása. „A gyönyör hiénái.” A Hamletet, nővel a címszerepben. Új tánc a shimmy. „A lábak rángatóznak, nem is tánc, hanem lázas delírium.” S aztán jön a mindent elsöprő charleston. És a jazz s persze Josephine Baker. Megjelenik az első vámpírfilm, a Nosferatu, az expresszionista film, amely azt üzeni, hogy a rémálom elől nincs menekvés. De már játsszák Chaplin filmjeit is, az „isteni Garbo” hódít, és 1927-ben készül el a német vízió, a Metropolis, amelyben harminchatezer statiszta szerepelt. Közben az Egyesült Államokban már a húszas évek végén több mint a húszmillió automobil járja az utakat. A sebességrekord 1922-ban 215 km/h. Nagy csoda a léghajó, a repülőgép, építik a hatalmas óceánjáró hajókat, megszólal a rádió és hamarosan a film is. Charles Lindberg átrepüli az Atlanti-óceánt (1927), s Endresz György.
Közben Mussolini fekete ingesei Rómába masíroznak, átveszik a hatalmat. A bizonytalanságot a fasiszta vezér szavai pontosan kifejezik: „Mindig a körülményeknek megfelelően vagyok reakciós vagy forradalmár.” Megalakul a Szovjetunió, kezdetét veszi Sztálin rémuralma, a marxizmus és a kommunizmus terjed Nyugat-Európában is. Németországban Hitler egy sikertelen puccs után 1933-ban hozzáfoghat a nemzetiszocializmus gyakorlati megvalósításához. Merénylők megölik az osztrák kancellárt, a jugoszláv királyt, Indiában Gandhi éhségsztrájkol és erőszakmentes engedetlenséget hirdet, Kínában Mao csapatai hosszú menetelésbe kezdenek – zajlik a polgárháború –, miként Spanyolországban is. Amerikában a Ku-Klux-Klan szervezkedik, és virágkorát éli a gengsztervilág, főleg az évtizedes szesztilalom miatt.
Ugyanakkor megvalósul a nők politikai egyenjogúsága, egyre fontosabb helyet vív ki magának a sport, 1936-ban a kor legnagyobb sportrendezvénye, a berlini olimpia már politikai felhangokat is kap. Mint ahogy Picasso, Miró, Dalí és más festők művei is. Az építészet fantasztikus teljesítményei csodálattal töltik el a világot. New York felhőkarcolói, a Golden Gate híd San Franciscóban, a római EUR negyed a „kocka Colosseummal”, a Bauhaus stílus és szemlélet, az első autópálya Németországban. A tudomány is szállítja a szenzációkat, a korszak felfedezése többek közt a penicillin és a C-vitamin.
Magyarország, miután talpra állt a trianoni csonkítás után, ennek az Európának szerves része volt. Művészei, tudósai, mérnökei, sportolói elismerést vívtak ki Európában és a világban. A magyar ipar világszínvonalú termékeket is gyártott, az ország erején felül költött oktatásra, tudományos kutatásra. A politikai stabilitás is hozzájárult, hogy a világválság után prosperált a gazdaság. A harmincas években a nemzetközi elismerést is jelezte, hogy nálunk tartották a cserkészek világtalálkozóját és az eucharisztikus világkongresszust. A nemzet legfőbb összetartó erejét az a gondolat adta, hogy a trianoni szétszakítottság nem maradhat fenn örökké, a rossz döntést békés revízió alá kell venni. De legalább ilyen fontos volt maga az eszköz, amellyel ezt elérni vágyták. „Az erkölcs és tudás hatalmával meg akarjuk hatványozni a magyar munka termelékenységét, és ennek a termékeny munkának révén módosabbak, e révén függetlenebbek és mindenekelőtt öntudatosabban magyarok akarunk lenni” – adta meg a programot Klebelsberg Kuno.
Azon a pénteki hajnalon, 1939. szeptember 1-jén végérvényesen véget ért egy korszak Európa és a világ történetében. Az európai ember változott meg, miután 1945 tavaszán feljött a pincékből, és körülnézett a romokon. Voltak, akik ünnepeltek, győztesnek érezték magukat. Mások azonnal szembesültek a sötét jövővel. Nyugat-Európának volt még egy hosszú lélegzetvételnyi feltámadása a hatvanas–hetvenes években, de a szétszakítottság nem csak a szovjet uralom alá került keleti részeknek ártott meg, hanem a Nyugatnak is. Olyan szellemi, gazdasági, demográfiai folyamatok indultak meg, amelyek mára már veszélyeztetik az öreg kontinensnek a két háború között még élő, de már sérült szellemiségét. A Nyugat a szabad kereskedelmi prédalesés okán védtelenül hagyta lelki és fizikai határait. Ennek következményeit látjuk most eluralkodni, a nap nap után bekövetkező tudatos provokációkban. Esztelen víziókban. A clemenceau-i víziót ma Macron játssza, Németország eltébolyodottsága elkeserítő és félelmetes, Oroszország megint messze van, s hol vagyunk már a DADA provokációitól, s hogy Asta Nielsen játszotta Hamletet? De talán észhez lehet még téríteni a megromlott kontinens lakóit. A fizikai határokat le lehet zárni az illetéktelenek előtt, a lelkieket meg újra az élethez, szeretethez, a természethez illeszteni. S a megszakadt szép imát folytatni.
És azon a pénteki hajnalon, a német csapatok is megindultak Lengyelország ellen. Kevesen látták tisztán, mi történik. Talán bíztak a magabiztos lengyel hadseregben, amely szintén nem ment a szomszédba egy kis provokációért. Vagy bíztak abban, hogy a brit (és francia) hadüzenet mégsem jelent újabb világháborút. A konfliktus „lokális” marad. Az ember mindig bízni akar. De a német–lengyel háború tizenhetedik napján újra megindult nyugatra az orosz (szovjet) hadsereg. Államok tűntek el a térképről. Létrejött a szovjet–magyar határ. Mint egy évvel korábban a német–magyar határ. És nem volt titok, hogy a szovjeteknek más terveik is vannak. A németek meg ki tudja mire tartottak igényt? A Dunántúlra? Az életterükre? És a két agresszív hatalom szoros politikai, katonai szövetséget kötött. Együttműködtek! Hitler és Sztálin! S aztán Churchill és Sztálin!
Miféle korszak volt ez Európában? Az értékek hierarchiájának felbomlása, a bizonytalanság, a jó és rossz összezavarása, a szellemi és politikai prostitúció, az állandó provokációk kora. A szabadság mámorából a szabadosság káoszába vagy a parancsuralom „rendjébe” menekülés időszaka. De egyben a fejlődés, a technikai csodák, a pezsgés időszaka is. Európa összezavarodásának szimbóluma Németország volt. Ebben oroszlánrészt vállalt a (háborúban csak az amerikaiak által) győztes franciák elképesztő mohósága, kivagyisága. A németek folytonos megalázása, nyomorba, kilátástalanságba és káoszba taszítása. A jóvátételi követeléseket teljes képtelenségig fokozták, és 1988-ig fizettették volna. Ez is provokáció volt. Mint a Közép-Európát szétzúzó és védtelenné tévő békerendszer, kivált a trianoni tákolmány. Provokáció volt az emberi értelem és lélek ellen. A clemenceau-i vízió a francia vezetésű Európáról, a hitleri a nemzetiszocialista német–germán ezeréves birodalomról, Mussolinié a fasiszta Római Birodalomról, Leniné a kommunista világforradalomról…
A provokáció a művészetetekben is megjelent. A polgári művészetet Rubenstől el kell égetni! – szavalták. Éljen az új gépművészet! Az erkölcs megtámadása. „A gyönyör hiénái.” A Hamletet, nővel a címszerepben. Új tánc a shimmy. „A lábak rángatóznak, nem is tánc, hanem lázas delírium.” S aztán jön a mindent elsöprő charleston. És a jazz s persze Josephine Baker. Megjelenik az első vámpírfilm, a Nosferatu, az expresszionista film, amely azt üzeni, hogy a rémálom elől nincs menekvés. De már játsszák Chaplin filmjeit is, az „isteni Garbo” hódít, és 1927-ben készül el a német vízió, a Metropolis, amelyben harminchatezer statiszta szerepelt. Közben az Egyesült Államokban már a húszas évek végén több mint a húszmillió automobil járja az utakat. A sebességrekord 1922-ban 215 km/h. Nagy csoda a léghajó, a repülőgép, építik a hatalmas óceánjáró hajókat, megszólal a rádió és hamarosan a film is. Charles Lindberg átrepüli az Atlanti-óceánt (1927), s Endresz György.
Közben Mussolini fekete ingesei Rómába masíroznak, átveszik a hatalmat. A bizonytalanságot a fasiszta vezér szavai pontosan kifejezik: „Mindig a körülményeknek megfelelően vagyok reakciós vagy forradalmár.” Megalakul a Szovjetunió, kezdetét veszi Sztálin rémuralma, a marxizmus és a kommunizmus terjed Nyugat-Európában is. Németországban Hitler egy sikertelen puccs után 1933-ban hozzáfoghat a nemzetiszocializmus gyakorlati megvalósításához. Merénylők megölik az osztrák kancellárt, a jugoszláv királyt, Indiában Gandhi éhségsztrájkol és erőszakmentes engedetlenséget hirdet, Kínában Mao csapatai hosszú menetelésbe kezdenek – zajlik a polgárháború –, miként Spanyolországban is. Amerikában a Ku-Klux-Klan szervezkedik, és virágkorát éli a gengsztervilág, főleg az évtizedes szesztilalom miatt.
Ugyanakkor megvalósul a nők politikai egyenjogúsága, egyre fontosabb helyet vív ki magának a sport, 1936-ban a kor legnagyobb sportrendezvénye, a berlini olimpia már politikai felhangokat is kap. Mint ahogy Picasso, Miró, Dalí és más festők művei is. Az építészet fantasztikus teljesítményei csodálattal töltik el a világot. New York felhőkarcolói, a Golden Gate híd San Franciscóban, a római EUR negyed a „kocka Colosseummal”, a Bauhaus stílus és szemlélet, az első autópálya Németországban. A tudomány is szállítja a szenzációkat, a korszak felfedezése többek közt a penicillin és a C-vitamin.
Magyarország, miután talpra állt a trianoni csonkítás után, ennek az Európának szerves része volt. Művészei, tudósai, mérnökei, sportolói elismerést vívtak ki Európában és a világban. A magyar ipar világszínvonalú termékeket is gyártott, az ország erején felül költött oktatásra, tudományos kutatásra. A politikai stabilitás is hozzájárult, hogy a világválság után prosperált a gazdaság. A harmincas években a nemzetközi elismerést is jelezte, hogy nálunk tartották a cserkészek világtalálkozóját és az eucharisztikus világkongresszust. A nemzet legfőbb összetartó erejét az a gondolat adta, hogy a trianoni szétszakítottság nem maradhat fenn örökké, a rossz döntést békés revízió alá kell venni. De legalább ilyen fontos volt maga az eszköz, amellyel ezt elérni vágyták. „Az erkölcs és tudás hatalmával meg akarjuk hatványozni a magyar munka termelékenységét, és ennek a termékeny munkának révén módosabbak, e révén függetlenebbek és mindenekelőtt öntudatosabban magyarok akarunk lenni” – adta meg a programot Klebelsberg Kuno.
Azon a pénteki hajnalon, 1939. szeptember 1-jén végérvényesen véget ért egy korszak Európa és a világ történetében. Az európai ember változott meg, miután 1945 tavaszán feljött a pincékből, és körülnézett a romokon. Voltak, akik ünnepeltek, győztesnek érezték magukat. Mások azonnal szembesültek a sötét jövővel. Nyugat-Európának volt még egy hosszú lélegzetvételnyi feltámadása a hatvanas–hetvenes években, de a szétszakítottság nem csak a szovjet uralom alá került keleti részeknek ártott meg, hanem a Nyugatnak is. Olyan szellemi, gazdasági, demográfiai folyamatok indultak meg, amelyek mára már veszélyeztetik az öreg kontinensnek a két háború között még élő, de már sérült szellemiségét. A Nyugat a szabad kereskedelmi prédalesés okán védtelenül hagyta lelki és fizikai határait. Ennek következményeit látjuk most eluralkodni, a nap nap után bekövetkező tudatos provokációkban. Esztelen víziókban. A clemenceau-i víziót ma Macron játssza, Németország eltébolyodottsága elkeserítő és félelmetes, Oroszország megint messze van, s hol vagyunk már a DADA provokációitól, s hogy Asta Nielsen játszotta Hamletet? De talán észhez lehet még téríteni a megromlott kontinens lakóit. A fizikai határokat le lehet zárni az illetéktelenek előtt, a lelkieket meg újra az élethez, szeretethez, a természethez illeszteni. S a megszakadt szép imát folytatni.