Vélemény és vita
Petíciók
A rekordmennyiségű idejétmúlt tananyag bántóan jelentős részét teszik ki a betűk, ráadásul nem csak azt követelik meg, hogy felismerjük, hanem le is kell tudnunk írni őket
Megírtuk, petíció indult azért, hogy a diákok továbbra is használhassák az érettségin a korábbi, részletes adattárral „legális puskává” bővített középiskolai történelematlaszt, arra hivatkozva: szeretnék, ha az oktatás „kritikus gondolkodást adna” a diákoknak, „nem pedig kizárólag a lexikális tudásukat fejlesztené”. Ezzel az érveléssel csak az a baj, hogy az évszámok az új atlaszban is megtalálhatók, de nem táblázatba összegyűjtve, hanem a különböző térképeken, ami csupán annak jelent segítséget, aki az atlasz értelmezésének minimális képességével is rendelkezik, van valamiféle rálátása a történelem egészére, és nagyjából el tudja helyezni időben és térben az egyes eseményeket. Tehát épp hogy nem az állítólag ördögtől való lexikális tudásra, hanem az általános varázsszóként emlegetett kompetenciára lenne szükség. Egy aláírásgyűjtés elindításához persze nem kell észszerű indoklás, elég, ha valaki sajnálja a busás haszontól eleső atlaszkiadót, vagy egyszerűen csak semmilyen mélységben nem akar megismerkedni a történelemmel. Ez a petíció irányt mutat ugyanakkor sok hasonló kezdeményezésnek, s hogy a felhívásokkal se kelljen bajlódniuk, megfogalmaztunk néhány követelést a diákok helyett.
1. Az iskolában sínylődők tisztában vannak azzal, hogy hazánkban a rekordmennyiségű idejétmúlt tananyag bántóan jelentős részét teszik ki a betűk. Különösen felháborító, hogy mind a negyvenet – a q-t, a w-t, az x-et és az y-t is beleszámítva, negyvennégyet – meg kell tanulni, kis és nagy változatban, vagyis összesen nyolcvannyolc jelről beszélünk, ráadásul nem csak azt követelik meg, hogy felismerjük, hanem le is kell tudnunk írni őket! A szakértők szerint elengedhetetlen a terhek csökkentése, ennek pedig kézenfekvő módja lenne, ha a betűk nem szerepelnének a Nemzeti alaptantervben. A konszenzus érdekében javasoljuk, hogy pár kivétel bekerülhessen az elitiskolák alternatív helyi tantervébe: azok, amelyek hasznosak a közösségi oldalakon való kommunikációhoz, tehát a LOL vagy az OMG. A többi betű ellen azonban határozottan emeljük fel szavunkat!
2. Ma, amikor az interneten elérhető programokkal bármilyen számítás elvégezhető, minden egyenlet és szöveges példa megoldható, az üzletekben pedig a vonalkód-leolvasókkal az árak rögzíthetők, és a számla végösszegét a gép kijelzi, majd a bankszámláról levonja, akkor teljesen fölösleges a fiatalok nyiladozó értelmét olyan elavult tudnivalókkal terhelni, mint a számok. További szakértői tárgyalásokra van szükség azzal kapcsolatban, hogy az egytől tízig terjedő számjegyeket azért meg kell-e tanítani a gyerekeknek, vitán felül áll azonban, hogy a tíznél nagyobb számok csak a fiatalok elméjének szabad kapacitását csökkentik. Aláírásoddal támogasd te is küzdelmünket a korszerű, számjegyek nélküli matematikatanításért!
3. Sajnos a jelenlegi, vaskalapos oktatáspolitika képtelen kiszűrni a haszontalan információkat. Hiába várjuk többek közt a földrajz tantárgy megszüntetését, holott már ennek alapjai, vagyis a földrészek, országok, illetve hazánk egyes tájainak ósdi bebiflázása is időpocsékolás, hiszen a Google Mapsen pillantok alatt megtaláljuk az egyes államokat, és ugyan ki indul útnak GPS nélkül? Miért kellene tudnunk, hogy melyik város merrefelé van, bőven elég követni az útvonaltervező utasításait. Gyűjtsd te is az aláírásokat azért, hogy ne várják el tőlünk többé a kontinensek, országok, tengerek és folyók nevének bemagolását!
4. A korszellemnek megfelelő biológiatanítást követelünk, az olyan, semmitmondó lexikális ismeretek nélkül, mint például az, hogyan alkotják a sejtek, a szövetek és a szervek az emberi szervezetet. Minden felvilágosult diák számára nyilvánvaló ugyanis, hogy az ehhez kapcsolódó tények egy álságos elképzelést próbálnak alátámasztani arról, hogy konkrét különbségek vannak a férfiak és a nők között. Márpedig ezek az eltérések egy mára már meghaladott gondolkodást tükröznek, így az azt állítólag „bizonyító” biológiai ismeretek oktatása, pláne ennek az úgynevezett „tudásnak” a számonkérése egyszerűen kontraproduktív, mivel nem a kritikai gondolkodás irányába hat.
Nos, az általunk kiagyalt petíciók elindítása még jelentkezőkre vár, lehetséges azonban, hogy mi is aláírásgyűjtésbe kezdünk. A hülye petíciók ellen.