Örvénylés

A Fidesz európai néppárti tagsága körüli egyre drámaibb örvénylés valójában ugyanannak a most már több mint egy évezrede tartó küzdelemnek a legújabb fejezete, ami Magyarország és a „birodalom” közti konfliktuszónában zajlik. És ez a történet logikailag addig tart majd, amíg lesz Magyarország és lesz „birodalom”. A lényeg kifejtése nélkül legyen elég talán annyi, hogy az ezer éve már sikeresen elkufárosodóban lévő Nyugat veszedelmes kihívót látott a magyarság lét-értelmezési rendjében és pláne annak konkrét berendezkedésében, így nyíltan a magyarság megsemmisítésére tört. Szent Istvántól a Hunyadiakig terjedő tér-időben azonban e kényszerű modus vivendi többé-kevésbé működőképesnek látszott.

A drámai fordulat akkor következett be, amikor a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországa végzetes hatalmi „satuba” került. A Fuggerek által V. Károly császárhoz címzett híres levél világossá tette, hogy a Nyugat nagy hatalmú urai csupán a díszlet szerepét játsszák, és a „birodalmat” valójában a globális pénzhatalmi rendszer testesíti meg. A történelmi Magyarország végzete akkor jött el, amikor kiderült, hogy a két globális hatalmi „satupofa” mindkét oldalát ugyanaz az erő testesíti meg. Mert a felszínen Habsburg versus oszmán világhatalmi vetélkedésnek látszó színjáték mögött az oszmán szultánok ugyanolyan bábfigurák voltak, ugyanannak a láthatatlan globális „szuperstruktúrának” a kezében, mint a Habsburg császárok a Fuggerek és a Mediciek markában.

Ennek a satunak már nem volt képes ellenállni a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországa, darabjaira hullva végleg elveszett. És ettől veszi kezdetét az a patologikus meghasítottság, amely ugyan csak kétszáz évvel később, a Rákóczi-szabadságharcban kapja meg a „nevét”, a kuruc-labanc dichotómiában, de már Mohács előtt és aztán a Mohácstól Rákóczi kísérletéig jelen volt. Az evidens minden magyar elitcsoport számára, hogy a „kettévált” birodalmi szorítás mindkét „satupofája” ellen egyszerre harcolni, az a biztos halál. Ám Fráter György élete és horrorba illő halála azt is megmutatta, hogy a birodalmak közötti egyezkedés is tud a szó szoros értelmében életveszélyessé válni.

Az oszmán visszavonulást követően ugyan látszólag „egy” birodalom rendelkezik felettünk háromszáz éven át, ám ez mindössze annyit jelent, hogy ez alatt az idő alatt a globális pénzhatalmi rendszer egyetlen globális „szuperstruktúrává” válik, így a Habsburgnak látszó uralom az ő korlátlan hatalomgyakorlásukat jelenti.

Ez mutatkozik meg abban, hogy amikor ez a szuperstruktúra az „első és második világháború” fedőnevű projektjében a szakralitás még oly felszínes, de azért létező formáit némileg mégis csak megőrizni képes birodalmakat „ledarálja”, s különös gonddal ügyel arra, hogy a történelmi Magyarországot most már fizikai testében is, a lehető legkegyetlenebb módon semmisítse meg. A szintén általa kreált szovjet birodalmat pedig arra használja fel, hogy brutálisan felszámolja a hagyományos paraszti társadalmat is, majd mikor a szovjet e feladatának eleget tett, mint bűnjelet szintén könnyen, gyorsan, olcsón megsemmisítse azt. És, hogy aztán a „rendszerváltás” nevű újabb birodalmi kifosztó projektjében világháborús pusztítással felérő vagyonkivonást vigyen végbe Európa keleti felén, azon belül is különösen Magyarországon.

Az elmúlt évtized során kialakuló helyzet minden eddiginél komplexebb, bonyolultabb globális birodalmi konfliktuszónává teszi Európát, különösen annak keleti felét. Térségünknek, és benne Magyarországnak jelenleg öt birodalom hatalmi törekvéseinek egyre zavarosabb örvényei között kellene valahogy életben maradnia. A birodalmi hierarchia „csúcsragadozója” most is a globális pénzhatalmi szuperstruktúra, amely az utóbbi évszázad során Amerikát „használja” világbirodalomként, de már elkezdődött annak agóniája és így a szuperstruktúrát megjelenítő birodalom, illetve a birodalmi uralmi csoportok egyre hisztérikusabbak és kiszámíthatatlanabbak.

Az unió uralmi elitjei, benne az Európai Néppártot megtestesítő reprezentánsokkal e globális szuperstruktúra „kihelyezett részlegeként” tételezve önmagukat cinikus kollaboránsként az értelmi és erkölcsi lezüllés olyan szintjén vannak, hogy képtelenek a helyzet elemi szintű értelmezésére is. És végül, de nem utolsó sorban egyre erőteljesebben jelen van a térségben egy eddig itt értelmezhetetlen globális birodalmi szereplő, Kína, valamint az eurázsiai pozícióit történelmileg újraértelmezni kívánó orosz birodalom. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán Viktor jelenleg az egyetlen olyan, globálisan is egyre inkább felértékelődő szereplője ennek az egyre vészjóslóbb örvénylésnek, akinek van, vagy legalábbis felépülőben van egy olyan elbeszélési módja, amely mind a helyzet értelmezésére, mind annak kezelésére kínálna esélyt. Az EP-választások tétje, hogy ez a narratíva képes-e olyan áttörést hozni, amely az unió uralmi rendjének, és uralmi reprezentánsainak radikális megváltozásával járna.  Kilépni nem nekünk magyaroknak kellene tehát, hanem annak a lejtő legaljára került kollaboráns uralmi csoportnak, amely Európára hivatkozva földrészünk felszámolásában segédkezik.