Vélemény és vita
Omerta
Mindig vannak, akik a közösség elé tárják a titkolnivalókat a DK-s és az Alstom-ügyekről
„Ha hogy tunnál valamit: hallgass!” – olvashatjuk Thomas Mann Doktor Faustusában. Így, két n-nel – nem „tudnál”: „tunnál”. Így erőteljesebb. Így, „népiesen” hatásosabb. Emlékszem, ez a mondat egy cetlire gépelve ott díszelgett legjobb barátom íróasztala fölött. Verőfényes szeptember volt, 1969-et írtunk. Akkor kezdtem a negyedik gimnáziumot.
Íme a maffia ősi parancsszava, a titoktartás, a hallgatás törvényét összegző omerta, lám, mily intellektuális magasságokba, a Thomas Mann-i nagy próza nívójára emelkedetten. Hogy mindez tizenhárom vagy akár huszonhárom évvel 1956 brutális vérbe fojtása után mi mindent is jelentett úgy istenigazából, azt a fiatalabb nemzedékeknek nem könnyű elmagyarázni. A maffiaállam, a gengsztermódszerekkel született és így is működő politikai rendszer politikai bűnözőkből álló legfelső vezetőségében a hallgatás követelménye olyan egyértelmű és erős volt, hogy A keresztapa Don Corleonéja továbbképzésekre járhatott volna Apró Antalhoz, Münnich Ferenchez, Nemes Dezsőhöz vagy Aczél Györgyhöz, hogy csak néhány kiemelkedő díszpéldányt említsünk.
Az igazi szörnyűség azonban ott kezdődött, amikor az omerta – alapkövetelményként, életmentő alapfeltételként – kiterjesztődött a nép egészére is. Ennek tapasztalatait hasznosítva rögzítette aztán olvasott barátom Thomas Mann Doktor Faustusának vonatkozó, ominózus mondatát, úgy is mint az omerta világirodalmi szintű és erőteljesen figyelmünkbe ajánlandó megfelelőjét.
Ez a réges-régi, ám örökérvényű példa annak kapcsán (is) eszembe jut, hogy miután a Teréz körúton teljesen kiégett Gyurcsányék pártirodája, a benne lévő összes irattal és dokumentummal együtt, a jeles pártvezér máris adománygyűjtést indított és az önsajnálatnak minden korábbi mértékét magasan felülmúlva, könnyekig meghatódva közölte, hogy „elképesztően jólesik, hogy mennyien kerestek minket a tűz óta. Nem győzzük felvenni a telefonokat és elolvasni az e-maileket, üzeneteket, amelyekben azt kérdezitek, hogy hogyan tudnátok segíteni, hova tudnátok nekünk utalni. Először is nagyon köszönjük, hogy ennyien gondoltok ránk, jó érzés ez most ezekben az időkben. Nem titok, hogy a DK központja teljesen megsemmisült a tűzben, így minden segítség nagyon fontos”. Arról nem nyilatkozott, hogy – mint arról a sajtó több ízben beszámolt – az utóbbi időben megnőttek bizonyos, akár a Gyurcsány-birodalom egészét is érintő hatósági vizsgálat esélyei, megszaporodtak az észrevételek a legkülönfélébb gyanús, sötét ügyekkel kapcsolatosan. Hogy ennek jó néhány irata akár a DK-irodában is lehetett? Ugyan! (A tüzet állítólag egy meghibásodott szagelszívó okozta, igaz, ez talán nem is a DK-irodában volt, no de ha már egy szagelszívó sem bírja a közeli büdöset, azt meg lehet érteni.)
Íme, az omerta sajátságos, korszerű megfelelője. Fletó érti a csíziót. (Bár el kell ismernünk, hogy alig tucatnyi esztendeje Gergényi mester sem csinálta rosszul.) Most meghatódva mond köszönetet az érkező együttérző segítségnyújtásokért. A Reichstag-ügylet végrehajtói alighanem ügyesebbek voltak.
Aki tud valamit, annak hallgatni erőteljesen ajánlott. (Lásd: hallgatni arany.) Szegény drága József Attilánk csak ott tartott, hogy „én nem fogom be pörös számat, a tudásnak teszek panaszt” – az omerta érvényesítői viszont pontosan tudják, hogy a pörös szájaknak a legkisebb lehetőséget sem szabad hagyni, hogy panaszt tegyenek akár a tudásnak, akár más fontos illetékes felsőbb (emberi) hatóságnak. Szóval, ha hát netán „tunnál” valamit…
A gond ott van, hogy – mint mindig – homokszem került a gépezetbe. Ez legalább annyira elkerülhetetlen, mint a tény, a törvény, hogy éjszakai sötétségre hajnalhasadás következik, és a mindenkori alkalom mindig, minden esetben elérkezik. Ciki. Gáz. Malőr. Merthogy mindig vannak, akik nem fogják be. Akik „dumálnak”.
Akik elmondják, megírják, közzé-teszik, a nyilvánosság, a közösség elé tárják a titkolnivalókat, DK-s és Alstom-ügyektől 2006 októberének hazaáruló gazemberségeiig és így tovább.
Íme a maffia ősi parancsszava, a titoktartás, a hallgatás törvényét összegző omerta, lám, mily intellektuális magasságokba, a Thomas Mann-i nagy próza nívójára emelkedetten. Hogy mindez tizenhárom vagy akár huszonhárom évvel 1956 brutális vérbe fojtása után mi mindent is jelentett úgy istenigazából, azt a fiatalabb nemzedékeknek nem könnyű elmagyarázni. A maffiaállam, a gengsztermódszerekkel született és így is működő politikai rendszer politikai bűnözőkből álló legfelső vezetőségében a hallgatás követelménye olyan egyértelmű és erős volt, hogy A keresztapa Don Corleonéja továbbképzésekre járhatott volna Apró Antalhoz, Münnich Ferenchez, Nemes Dezsőhöz vagy Aczél Györgyhöz, hogy csak néhány kiemelkedő díszpéldányt említsünk.
Az igazi szörnyűség azonban ott kezdődött, amikor az omerta – alapkövetelményként, életmentő alapfeltételként – kiterjesztődött a nép egészére is. Ennek tapasztalatait hasznosítva rögzítette aztán olvasott barátom Thomas Mann Doktor Faustusának vonatkozó, ominózus mondatát, úgy is mint az omerta világirodalmi szintű és erőteljesen figyelmünkbe ajánlandó megfelelőjét.
Ez a réges-régi, ám örökérvényű példa annak kapcsán (is) eszembe jut, hogy miután a Teréz körúton teljesen kiégett Gyurcsányék pártirodája, a benne lévő összes irattal és dokumentummal együtt, a jeles pártvezér máris adománygyűjtést indított és az önsajnálatnak minden korábbi mértékét magasan felülmúlva, könnyekig meghatódva közölte, hogy „elképesztően jólesik, hogy mennyien kerestek minket a tűz óta. Nem győzzük felvenni a telefonokat és elolvasni az e-maileket, üzeneteket, amelyekben azt kérdezitek, hogy hogyan tudnátok segíteni, hova tudnátok nekünk utalni. Először is nagyon köszönjük, hogy ennyien gondoltok ránk, jó érzés ez most ezekben az időkben. Nem titok, hogy a DK központja teljesen megsemmisült a tűzben, így minden segítség nagyon fontos”. Arról nem nyilatkozott, hogy – mint arról a sajtó több ízben beszámolt – az utóbbi időben megnőttek bizonyos, akár a Gyurcsány-birodalom egészét is érintő hatósági vizsgálat esélyei, megszaporodtak az észrevételek a legkülönfélébb gyanús, sötét ügyekkel kapcsolatosan. Hogy ennek jó néhány irata akár a DK-irodában is lehetett? Ugyan! (A tüzet állítólag egy meghibásodott szagelszívó okozta, igaz, ez talán nem is a DK-irodában volt, no de ha már egy szagelszívó sem bírja a közeli büdöset, azt meg lehet érteni.)
Íme, az omerta sajátságos, korszerű megfelelője. Fletó érti a csíziót. (Bár el kell ismernünk, hogy alig tucatnyi esztendeje Gergényi mester sem csinálta rosszul.) Most meghatódva mond köszönetet az érkező együttérző segítségnyújtásokért. A Reichstag-ügylet végrehajtói alighanem ügyesebbek voltak.
Aki tud valamit, annak hallgatni erőteljesen ajánlott. (Lásd: hallgatni arany.) Szegény drága József Attilánk csak ott tartott, hogy „én nem fogom be pörös számat, a tudásnak teszek panaszt” – az omerta érvényesítői viszont pontosan tudják, hogy a pörös szájaknak a legkisebb lehetőséget sem szabad hagyni, hogy panaszt tegyenek akár a tudásnak, akár más fontos illetékes felsőbb (emberi) hatóságnak. Szóval, ha hát netán „tunnál” valamit…
A gond ott van, hogy – mint mindig – homokszem került a gépezetbe. Ez legalább annyira elkerülhetetlen, mint a tény, a törvény, hogy éjszakai sötétségre hajnalhasadás következik, és a mindenkori alkalom mindig, minden esetben elérkezik. Ciki. Gáz. Malőr. Merthogy mindig vannak, akik nem fogják be. Akik „dumálnak”.
Akik elmondják, megírják, közzé-teszik, a nyilvánosság, a közösség elé tárják a titkolnivalókat, DK-s és Alstom-ügyektől 2006 októberének hazaáruló gazemberségeiig és így tovább.