Nyugdíjfolyósító 2.0

Eddig mindig olyan eseteket taglaltam, amelyek velem vagy közeli családtagjaimmal estek meg, tehát ellenőrizhetők, és nincsenek kiszínezve.

A fogyasztóvédelmet tágabban értelmezem, az áruk és szolgáltatások (beleértve a pénzügyi szolgáltatásokat is) fogyasztásán kívül ide sorolom a hatósági ügyintézést, hiszen annak is nap mint nap fogyasztói vagyunk. Jelen esetben például mintegy hárommillióan vagyunk a nyugdíjrendszer „fogyasztói”, noha nem kegyelemből, hanem megszolgált járandóságként. Ez az embertömeg a választópolgárok harmadát teszi ki, s mivel rendre részt is vesz a választásokon, azt is lehet mondani, hogy a legaktívabb politikai közvélemény-alakítókról van szó.

Bosszant, hogy miközben az országban elindult a felzárkózás, egyre több jut nemesebb társadalmi célokra, mint az egészségügyre, az oktatásra, a családpolitikára, fogyasztóként változatlanul úgy érezzük magunkat, hogy a szolgáltatók markában vagyunk, legyenek azok áruértékesítők, közművek szolgáltatói, vagy éppen a most taglalt nyugdíjügyintézés. A szaporodó napi örömöket ők lankadatlanul napi bosszúságokkal fűszerezik.

Hasonló címmel már közzétettem egy írást ezeken a hasábokon, ezért most a 2.0-ás megkülönböztető „sorszám”. Röviden megismétlem a történetet: jó két éve édesanyámmal közös rendelkezésű bankszámlát nyitottam egy vidéki bankfiókban. A számlát kellő biztonságot nyújtó nyitó egyenleggel láttam el, majd ide utalták édesanyám nyugdíját is. A bank minden szükséges elérhetőségemmel rendelkezett. Édesanyám tavaly december 13-án hunyt el, kórházban, ahova nyugdíjas törzs-szám és társadalombiztosítási adóazonosító jel, azaz TAJ-szám nélkül be sem lehet lépni. Én a számlát napi gyakorisággal nem nézegettem, és naivan azt hittem, hogy a rendszer működik, a nyugdíjfolyósítás leáll, volt erre pontosan egy hónap. Hónapok múlva sor került a hagyatéki eljárásra is, aminek jogerős lezártával a számlát megszüntettem. Jóval ezután kaptam egy dörgedelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól, hogy a jogtalanul folyósított egyhavi ellátást utaljam vissza. (Érdekes, hogy több hónap múlva valahogyan mégis rájöttek, hogy mi a teendőjük, és az én elérhetőségemet is megtalálták, mert éppen levelezési címemen értek utol.) A számlát azonnal ellenőriztem, és a megadott módon haladéktalanul elvégeztem a visszautalást, s erről a tényről pontosan azt a szolgálati helyet értesítettem, ahonnét a dörgedelem is jött. Felhívtam figyelmüket, hogy mellőzzék a számlám megterhelését, mert annak jogi következményei lesznek.

A levelet idejében még az adott hó 12-e előtt megkapták, 12-én utalják ugyanis a nyugdíjat. Tehát tudtak mindent, amit tudniuk kellett, és mégis beterheltek. Nos, ezt tekintem én kivagyi, kihanemők magatartásnak, hivatali, szolgáltatói arroganciának. Azzal a kedves olvasót nem untatnám, hogy hány sikertelen próbálkozásom volt, hogy a magasságos hivatallal kapcsolatot létesítsek, telefonon, e-mailben vagy levélben. Mindhiába. Egy hónapomba tellett és legalább negyven próbálkozásba, amíg végre beléphettem a siker kapujába. Maga a legfőbb főnök válaszolt, mert senki nem látta szükségesnek, hogy a telefont felvegyen, e-mailt vagy éppen tértis levelet megválaszoljon.

Most ennek az igazgatói válaszlevélnek a tartalmát ismertetem, szigorúan a tényekre korlátozódva. Bemelegítésként az igazgató úr felvarázsolja a nyugellátásokat szabályozó jogszabály univerzum teljes fényes csillagzatát, amellyel a kedves olvasókat terjedelmi okokból szintén nem untatnám. Majd felrója, hogy a „szabály” azt mondja, hogy nekem kellett volna a halálesetet nekik bejelentenem, mégpedig tizenöt napon belül, éspedig hivatalos halotti anyakönyvi kivonattal. Itt kanyarodott a jogszabály és a valóság el egymástól, legalább kilencven fokkal, mert a halotti anyakönyvi kivonat tizenöt napon belül olyan, mint a fehér holló: ritkán látják, arról csak a jogszabály gondolja, hogy van.

Esetemben valamikor január végén jutottam hozzá, tehát a szabályos bejelentés így is elkésett volna. Hivatalos bejelentés hiányában mégis csak kapcsolt a hivatal, mert csak egyhavi ellátmányt utalt. (Lehet, hogy mégis működik valamiféle belső adatáramlás a kórházak és Nyufi között ami azonban nagy titok az ügyfelek előtt?) Vélhetően ezután indult be a bőrpapírgyártó hivatali gépezet, a számlavezető bank megadta az állandó lakcímemet, bár a többi elérhetőségemet is ismerték, így elérhettek volna gyorsabban ímélben és telefonon is. A többet ésszel, mint bőrpapírral azonban nem működött, csak sok hónap után, amikor is levelezési címemre érkezett a dörgedelmes fenyegetés.

A számlát azonnal ellenőriztem, a pénzt visszautaltam, a nyugdíjfolyósítót letagadhatatlanul minderről idejében értesítettem – még a következő nyugdíjutalás előtt. Mégis beterheltek (igaz, hogy több mint egy hónap után csökkentett összegben, de visszatérítettek).

Nos, erre az esetre a jogszabály-univerzumban nem volt található jogszabálycsillag, így az igazgató úr azt idézni sem tudta. A már említett hivatali kivagyiságon túl igazán az háborított fel, hogy a válaszlevélben a nyugdíjasok számosságára és a már részletezett „gondos ügyintézésre”, hivatkozott, amellyel a kollégái a levél szerint eljárnak.(Egyebek mellett valóban tájékoztattak e-mailben, hogy választ huszonegy napon belül ne is várjak, bravó!) Nem tudom, arra van-e jogi norma, hogy telefont aztán fel ne vegyenek, vagy az érintett felkutatását érdemben és ne csak felületesen végezzék.

Akárhogy is van, munkatársai nem követtek el hibát az igazgató úr szerint. Igen ám, de akkor miért terheltek be, ha tudomásuk volt arról, hogy a vitatott összeg megérkezett hozzájuk? Igaz, hogy ez valóban nem hiba, de ennél sokkal rosszabb az hivatali hatalmaskodás és kivagyiság, aminek az árát akkor fizettették meg velem, amikor kisebb összeget utaltak vissza számomra, és ráadásul el sem számoltak vele.

Végül engedje meg, igazgató úr, hogy tájékoztatását ugyan tudomásul vegyem, de egyáltalán nem úgy, ahogyan ön gondolja, hogy intézeténél minden rendben van. Éppen ellenkezőleg. A hárommillió ellátott nem arra szolgál, hogy önök a számosságukkal takarózzanak, hanem arra, hogy alázattal és odaadással szolgálják őket, hogy kezdeményezzenek jogszabály-módosításokat a zökkenőmentes(ebb) hivatali ügyintézés érdekében, s érdemben, és ne formálisan intézzék az ügyeket és legfőképpen tartózkodjanak a hivatali arroganciától.