Czakó Gábor

Vélemény és vita

Nemek szaporodása

Ki vagyok én? Veréb, ember, fiú, lány, magyar, katolikus, palóc?

Utóbbiakról sok vita folyt, s e viták hullámzását, vagy olykor pofozkodássá, máskor véres küzdelemmé, netán háborúvá borzolódását hívjuk történelemnek. Az első négy helyen említettek valaha, évezredeken át kikezdhetetlenek voltak, úgymond, természetesek. Nyilvánvalóan a négy fél – vagy negyed? – is küzdött egymással. Például a nemek harcáról könyvtárnyi irodalom született. Mígnem kettévágták a gordiuszi csomót, és kimondták, hogy nemek pedig nincsenek. Helyesebben vannak, de nem ketten, hanem éppen annyian, ahány csillag pislog az égen. A születési vagy genetikai nemek eltörlése nagyjából egybeesett magának a természetnek a megnyuvasztásával. Nem is baj, mert a természet rasszista lett: fölvette az anyatermészet nevet, ami önmagában is botrány. Miért nem gendertermészetnek nyilvánította magát? Mondjuk ki nyugodtan, hogy a természet lényegében fasiszta, az bizony! Mi másért ragaszkodik annyira megrögzött szabályaihoz!?

Vallásában sokszor, sok társunk megingott már, némelyek maguk sem tudják, hogy hányszor váltottak hitet, mint Bornemissza Péter, de honnan tudhatja az ember, hogy biológiai nemét illetően hová tartozik? Ha okosabb lennék, remélem, hogy leszek is, majd megtanulom, hogy génjeim, izomzatom, belső szerveim ugyan nem egészen azonosak a lányokéval, de ez mellékes. Hiába fognak kijelölni a legyek urai harmadik és huszadik WC-fülkéket, aligha fogom tudni használni őket. De, mint tudjuk, a fejlődésnek sosincs vége, mert az ember folyton tanul. Igyekezni fogok. Ahogy a rágógumifajták vagy számítógépprogramok szaporodnak, úgy fognak megjelenni újabbnál újabb emberi nemek. Elképzelhetjük, hogy x év múlva mozikban, stadionokban, színházakban leválasztják majd a páholyokat és más alkalmas tereket, ahol végtelen ajtósorokon titokzatos jelek mutatják majd, hogy ki, hol könnyebbülhet meg. Az emberiség soha nem látott kihívás előtt áll. Eddig a természet világosította föl arról, hogy melyik szerve mire való és hogyan használatos, pár év múlva ebben majd hatósági döntés segít bennünket. Másként aligha fog menni a dolog, hiszen ki-ki maga határozza meg a nemét: ma így, holnap úgy, erről szól a demokrácia! A genetikusok pedig elhúzhatnak a jó büdös francba, a génjeikkel együtt. Nem ők, hanem a férj dönt, hogy feleségként fog ébredni reggel, az asszony éjfélre hermafroditává válik, hajnalra pedig ezerfarkú csigává. A parlamentek ebédidőre beiktatják a Corpus Iurisba.

Régebben is volt valami ilyesmi, de azt elborította a feledés, mert legyőzte a demokrácia: ki-ki annyi jogot kaparintott meg magának, amennyit a pénztárcája elbírt. Eleinte voltak törvények, amelyek meghatározták a szerzés, a tulajdonlás, az állítólagos feleségek és a még állítólagosabb férjek jogait. No, meg persze a kívülrekedtekét is. Erre szolgált a törvény, a pénz és a tudomány, amely létrehozta az államot a közjó gyakorolhatása érdekében. Helyesebben az egyéni érdek és a közérdek összehangolása végett. Amióta az emberi jogok közé iktatták az önzés szabadságát, s végre kimondták, hogy jog az, amit e pillanatban akarok, mármint magamnak, és nektek pedig coki, azóta végre rend van!

Nekem ennyi elég is!