Vélemény és vita
Nem lehet más a politika
Különös, vagy cseppet sem az, a belga „üzenete” éppen az októberi magyar forradalom és szabadságharc emlékünnepének idején ért el bennünket
Ma szembenézett velem Guy Verhofstadt. Igen, ő. Az az ápolatlan külsejű belga, aki ez idő tájt az Európai Parlament képviselője, és arról ismerszik meg, hogy fröcsögve gyűlöli a magyarokat, elsősorban Orbán Viktort. Nos, ma a közértben találkoztam vele. Az újságos pultnál a 168 Óra nevű újság címlapjáról nézett szembe velem, s azt üzente, mondta, üvöltötte – merthogy többnyire üvölteni szokott odaát Brüsszelben – hogy Orbánnak mennie kell. A fröcsögő gyűlölet egyébként úgy tűnik, az európai értékek közé sorolandó – amit amúgy állandóan védenünk kell –, hiszen ez az ember és eszmetársai immáron évek óta azt bizonyítják, nemigen létezik LMP. Magyarán nem lehet más a politika, mint undorító modorú, a tiszteletet csíráiban sem ismerő, az emberi méltóságot minden szavukkal tagadó, vitaképtelen, hőbörgő, betegesen önbizalomtúltengésben szenvedő emberek gyülekezete.
Tisztelet természetesen a mindig csak nyomokban meglévő kivételeknek. Akiknek egyébként az Európai Unióból – és ez is az igazsághoz tartozik – alig halljuk a hangjukat. Az úgynevezett jobboldali lapok cikkei sem segítenek abban, hogy az EU-ba kiküldött képviselőink szerepléseit, véleményét megismerhessük. Jó is volna látni egy olyan összehasonlító statisztikát, mely azt közli a tisztelt olvasókkal, mikor, hány alkalommal, milyen témákban szólaltak fel országunk védelmében ezek a képviselők. Meglehet, nagyon sokszor. Csakhogy én ezt alig tapasztalom, kivéve Morvai Krisztina internetes híradásait, amik rendszeresen megérkeznek – tisztelet a képviselő asszonynak.
Nos, Verhofstadt úr és honi hazaárulóink ma igazán kihoztak a sodromból a címlapüzenettel, és nem feltétlenül azért, mintha nem írhatná le senki, hogy Orbánnak mennie kell. Írja csak le, ha meg tudja indokolni! Ám mielőtt tovább mennénk, tartozom egy vallomással. A cikket nem olvastam el. Persze szándékosan. Tudniillik sem a 168 Óra, sem Verhofstadt úr véleménye nem érdekel. Még az is lehet (nyilvánvaló nulla valószínűséggel), hogy G. V. azt közölte olvasóival, hogy Orbán a világ legjobb politikusa, és az Európai Unió élén a helye. Csakhogy a címadásnak pszichológiai értéke van. Méghozzá óriási. Részben a célból, hogy megvegyék a lapot. Részben meg azért, hogy már a cím is sulykoljon valamit. Ha hazugságot, akkor hazugságot. Hány ilyet láttunk már az elmúlt években! Ez esetben sem valószínű, hogy a címlap miatt ezrekkel többen veszik meg az újságot, viszont, hogy a szívekbe-lelkekbe beleég a mondanivaló (hiszen ez a célja), az biztos. Tehát Orbánnak mennie kell. Mindegy honnan, de mennie kell. Lehetőleg mindenhonnan. Ismét őt idézve: Orbánt a politika trágyadombjára kell küldeni. Mert ő megmondta. És ordibálásának visszhangja – mint hajdan a tihanyi echó – görög tovább. (Igaz, az is elmúlt egy idő után, mert az útjába ültetett fák megerősödése szinte teljesen elvette a visszhang erejét.)
Különös, vagy cseppet sem az, a belga „üzenete” éppen az októberi magyar forradalom és szabadságharc emlékünnepének idején ért el bennünket. Így hát nem véletlen, hogy felidéződik az emberben a múlt, az olvasmányélmények. Melyek közt az is szerepel, hogy 1956-ban, október 24-én talán nem is volt olyan nagyobb város az országban, ahol ne tüntettek volna a szovjet (és a magyar kommunista) önkény ellen, ahol az emberek ne nyilvánították volna ki szabadságvágyukat. Egy emberként állt talpra a magyar nemzet. Elege volt a zsarnokságból, egy nagynak nem mondható csoport aljas uralkodásából. Akkor még békésen tüntettek. Pár nappal később már harcban állt Magyarország. Mert többségében szeretett volna európai magyarrá válni. Ez sok évvel később teljesült. Sajnos, nem úgy, ahogy szerettük volna. Verhofstadt úr és jó néhány társa folyamatosan az európai értékekről papol, csakhogy sosem határozza meg, melyek azok az európai értékek. Mert az biztos, hogy ez idáig arról győződhettünk meg, hogy sem a család, sem a nemzet, sem a biztonság, sem a hazaszeretet nem tartozik ezek közé. Ja, és Orbán sem. Mert ez a lényeg. Mármint Verhofstadt úr lényege.
Ugyancsak e napon, amikor megérkeztem a közértből, kaptam egy videót Skandináviából. Tüntető idegeneket mutatott. „Fejezzetek le mindenkit, aki az iszlámot megsérti” – állt a transzparensen. Ehhez mit szól, Verhofstadt úr? Válaszoljon, a 168 Óra készséggel áll rendelkezésére. Tényleg ilyen Európát akar? Mit titkol, Verhofstadt úr?