Vélemény és vita
Nagycsaládos alvóügynökök
Álláspont. „Leleplező” írást közölt az Index a kormány „álciviljeiről”
„Leleplező” írást közölt az Index a kormány „álciviljeiről”, akik a portál szerint „bármilyen felmerülő témában aktivizálhatók, addig pedig alvóügynökként szöszmötölnek irodáikban”, és céljuk, hogy „megvezessék a közvéleményt”, illetve „hiteltelenítsék az igazi civileket”. Az Index által megnevezett egyik jelentős „álcivil” a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Igaz, megjegyzik, „értékelése nem egyértelmű, hiszen már a Fidesz előtt, 1987-ben létezett”.
Gratulálunk a portál szemfüles oknyomozójának, hogy legalább az alapítás dátumát sikerült kiderítenie hazánk egyik legnagyobb szervezetéről, amelynek jelenleg tizennégyezer család a tagja. Nem is várhatunk mást, hiszen az indexesek közül feltehetően még senki sem találkozott olyan emberrel, akinek valamely ismerőse akár távoli rokonságban állt volna egy nagycsaládossal. Így aztán fogalmuk sincs, hogyan épült fel sejtről sejtre a NOE, milyen lelkesedéssel működnek helyi szervezetei, és hogy a vezetése, ha akarná sem tudná figyelmen kívül hagyni a tagság véleményét, hiszen tényleges, élő kapcsolatban vannak egymással. Az Index úgy próbálja megítélni és összehasonlítani a civilek munkáját, hogy nem ismeri az általa elrettentő példaként felhozott szervezet harmincéves érdekvédelmi tevékenységét, a harcot, amit azokban az időkben folytatott, amikor egyre-másra születtek a családellenes intézkedések.
A cikk felrója a NOE-nak, hogy támogatja a jelenlegi kormány családbarát politikáját, és bűnei közé sorolja, hogy álláspontja szerint a család egy férfi és egy nő közösségét jelenti. Emellett a portál lerántja a leplet arról is, hogy a polgári kormány meghívja a NOE-t olyan fórumokra, „amelyekhez egyébként szakmailag sincs köze”, mint a Köznevelési Kerekasztal. Nyilván az Indextől nem elvárható logikai teljesítmény lenne megmagyarázni, vajon miért nincs helyük egy oktatással foglalkozó testületben „szakmailag” – az iskolák, a tanárképzők, a diákok és számos egyéb szervezet képviselői mellett – a nagycsaládoknak, amelyek ugye szülőkből és gyerekekből állnak. Rengeteg gyerekből és elég sok szülőből.
Az elmúlt harminc évet egy párhuzamos univerzumban kellett tölteni ahhoz, hogy valaki a NOE-ról azt gondolja, „eddig alvóügynökként szöszmötölt irodájában”, most pedig aktivizálódott, csak hogy „megvezesse a közvéleményt”. Mi, akik figyelemmel kísértük tevékenységét, tudjuk, hogy mindig következetesen állt ki ugyanazért a célért. Nem a NOE vált a kormány szócsövévé, ellenkezőleg, most olyan kormánya van az országnak, amely – gyakran éppen a NOE javaslatait megfogadva – valóban a családokat támogatja. Ez ennyire egyszerű. Vélhetően ezért olyan nehéz megérteni az Indexnél, amely természetesen Soros civiljeit tartja „igazi” civileknek.
Tehát például az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványt. Amelyről korábban – a szervezet elnökének nyilatkozata alapján – megírtuk: az addig a „bankszektorban dolgozó” Ujlaky András elvégzett egy kéthetes kurzust a CEU-n, ahol megismerkedett Mohácsi Viktória egykori SZDSZ-es politikussal és testvérével, Mohácsi Erzsébettel, létrehozták az alapítványt, kibéreltek egy irodát, és megtervezték az első antiszegregációs pert, ekkor dőlni kezdett a lé a Soros Alapítványtól, és szállíthatták sorozatban a kirekesztő iskolákról szóló „botrányokat”. Nos, ilyenek az Index valódi civiljei, akiket a „zsebcivilek” – mint szerintük a NOE – hiteltelenítenek.
Ebben azért van valami: egy összetartó közösség három évtizedes küzdelme bizony hitelesebb, mint néhány ügyeskedő jól fizetett aknamunkája.