Milyen Európát akarunk?

A brit kilépés újból felvetette az európai „elit”, vagyis inkább az európai politikát meghatározó erők és a szélesebb európai közvélemény közötti szakadék kérdését. Egyre többen gondolják úgy, hogy valamiféle referendumot kellene tartani, de olyat, ami az unió megerősítésével és nem az adott ország kilépésével végződik. Franciaországban például a korábbi elnök, Nicolas Sarkozy, a korábbi miniszterelnök, Alain Juppé és a jelenlegi gazdasági miniszter, Emmanuel Macron is egy referendum szükségességéről beszél, bár Juppé hangsúlyozza, hogy jelenleg Franciaországban referendumot rendezni – nyilván a várható eredmények miatt – felelőtlenség lenne.

Európa vezetőinek, miközben folyamatosan a demokráciát féltik, sohasem jutott eszükbe, hogy megkérdezzék az európai polgárokat, milyen Európát akarnak. Magyarországon azonban készült egy ilyen jellegű felmérés még 2002-ben, amely bár közel másfél évtizedes, és még az unióba való belépés előtt történt, az eredményei mégis a mára is érvényesek lehetnek. A felmérésben a Társadalmi Egyesületek Szövetsége budapesti és megyei szervezetei, továbbá a Levegő Munkacsoport, az Egészség Koalíció, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, a Nyugdíjasok Országos Képviselete, a Május 1. Társaság és az Ecostat Gazdaságkutató Intézet munkatársai vettek részt. A felmérés, mivel a válaszolók kiválasztása nem véletlenszerűen történt, nem tekinthető reprezentatívnak a magyar lakosságra nézve, jellemzőnek azonban igen (az anyag megtalálható a Makrotrend 2000 honlapján).

A felmérésben tizenöt kérdést tettünk fel, amelyek közvetlenül az uniós csatlakozás előtt a megkérdezettek véleményét, érzéseit voltak hivatva feltárni. A kérdések részben nyíltak voltak, részben bizonyos előre megadott kategóriák között lehetett választani.

Az első kérdés a következőképpen hangzott: „Az első és legfontosabb kérdés, hogy a jövő Európája a Német Szövetségi Köztársaság politikai rendszeréhez (tartományok föderációja) legyen hasonló, vagy a nemzetállamok önállósága mellett fejlesszük a kapcsolatokat a közös érdekek mentén. Jelenleg két javaslat van a Konvent előtt, az egyiket magas rangú német vezetők terjesztették be (ez a konföderációt javasolja), a másik a nemzetállamok szövetségére épít. A Konventben eddig lezajlott vitákban a kisebb államok a nemzetállamok szövetsége mellett tették le voksukat, a nagyobb államok egyes képviselői és a brüsszeli apparátus képviselői a föderatív államforma mellett érvelnek. Ön szerint mi, magyarok melyiket preferáljuk?” A válaszadók nyolcvan százaléka a nemzetállamok szövetsége mellett tette le a voksát, méghozzá úgy, hogy például a legbaloldalibb szervezet, a Május 1. Társaság tagjai kivétel nélkül a nemzetállamok szövetsége mellett foglaltak állást. Nem igaz tehát, hogy egy európai szövetségi állam valamiféle baloldali gondolat lenne, hanem az az igazság, hogy a mai baloldalinak nevezett pártoknak nincs közük a bérből és fizetésből élők problémáihoz és életérzéséhez.

A további kérdésekből kiderült, hogy alapvető európai értéknek a szociális piacgazdaság tekinthető, ezt követi az európai kulturális hagyományok ápolása. A multikulturális sokszínűséget mint európai értéket csupán minden ötvenedik megkérdezett támogatta. Kérdés, hogy ma az unió nyugati felében milyen válaszok érkeznének az értékeket firtató kérdésekre, az azonban kétségtelen, hogy Európa önjelölt elitje és az unió polgárai között talán ebben a kérdésben a legmélyebb a szakadék.

Az európai szolidaritásnak ára van. Arra a kérdésre, hogy jövedelmének mekkora részét szánná a szegényebb térségek támogatására, a legtöbben kitértek az egyenes válasz elől, vagy becsületesen megmondták, hogy csak akkor hajlandók a szegényebbeket támogatni, ha jövedelmük eléri az uniós átlagot.

Akik mégis számszerűen válaszoltak, azok a jövedelmük egy-két százalékát lennének hajlandók mások támogatására áldozni. Ez ugyan nem vall túlzott nagylelkűségre, de még mindig gavallérosabb, mint a jelenlegi egy százalék, amelyet az unió vezetői a közös költségvetésre szánnak (és aminek legfeljebb a fele megy a kevésbé fejlett országok támogatására). Ugyanakkor a megkérdezettek nagy többsége támogatta azt a gondolatot, hogy (Marshall-terv-szerű) felzárkóztatási programokra lenne szükség.

Más kérdésekre válaszolva a megkérdezettek állást foglaltak például a visegrádi országok további (uniós tagság utáni) együttműködése mellett, nagy többséggel támogatták az unióból tisztességes feltételek melletti kilépés lehetőségét, és úgy vélték, hogy korlátozni kell az egyes országokban a külföldi tulajdon nagyságának arányát, és különösen hangsúlyozták a föld nemzeti tulajdonban maradásának szükségességét. A válaszadók kilencvenhét százaléka a csatlakozástól valami pozitív hatást várt. Arra a kérdésre, hogy mitől fél legjobban az uniós csatlakozással összefüggésben, a kérdés nyílt természetének megfelelően a válaszok széles skálán mozogtak. A leggyakoribb félelem az volt, hogy a csatlakozással az ország elveszti nemzeti szuverenitását és nemzeti identitását.

A második leggyakoribb félelem a csatlakozás gazdasági hatásához kapcsolódott. Az így válaszolók úgy vélték, hogy a megnövekedett verseny összességében hátrányos lesz a magyar gazdaságra: a magyar vállalkozók hazai piacokról való kiszorulása tovább folytatódik.

Az elmúlt két évtized ámokfutása után az unió vezetőinek végre fel kellene ismerni, hogy az európai együttműködést, ezen belül egy esetleges integrációt nem lehet az európai polgárok akarata ellenére és alapvető értékrendjével szemben erőltetni.

Eljött az ideje annak, hogy az uniós polgárokat megkérdezzék, de nem arról, hogy ki akarnak-e lépni az unióból vagy sem, hanem arról, hogy melyik az az európai együttműködési forma, amelyben szívesen vennének részt. Eljött az unió gazdaságpolitikája felülvizsgálatának ideje is, mert amit folytatnak, arról nemcsak előrelátható volt, de már be is bizonyosodott, hogy nem vezet sehova. A közvélemény-kutatás mellett eljött annak is az ideje, hogy ahogy a 2000-es évek elején is, egy új konventet hívjanak össze, de nem azért, hogy Európának alkotmányt dolgozzon ki, hanem hogy – a valamikori (1977-es) MacDougall-jelentéshez hasonlóan – szakmailag megalapozottan gondolják át az egyes együttműködési és általában működési formák gazdasági, társadalmi és politikai előfeltételeit és meghatározottságait.