Vélemény és vita
Mi van az ürgebőrben?
„A magyar vezetés a gazdasági retorzióktól félve tesz úgy, mintha nem lennének itt orosz hírszerzők” idézi a Hvg.hu a Financial Timest
„A magyar vezetés a gazdasági retorzióktól félve tesz úgy, mintha nem lennének itt orosz hírszerzők” idézi a Hvg.hu a Financial Timest, és valóban, a lap Adrew Byrne budapesti tudósítója tollából terjedelmes cikket közöl internetes kiadásának november 27-i számában, A tűzharc riadalmat kelt Oroszországnak a magyar szélső jobboldal való kapcsolatait illetően címmel.
A cikk a bőnyi rendőrgyilkosság kapcsán két információs forrásra épít, az egyik Krekó Péter, a Political Capital igazgatója és számos Magyarországot negatív színben feltüntető nemzetközi cikk ihletője, a másik pedig Gyurcsány Ferenc Magyarország volt miniszterelnöke. Krekó felteszi a költői kérdést „Egyszerűen elhihetjük-e azt, hogy Magyarországon nincsenek orosz kémek? Ez egyszerűen hihetetlen”. Gyurcsány Ferenc pedig már számokat is ismer: a lap szerint azt állítja, hogy Magyarországon orosz kémek százai működnek zavartalanul, „kis Moszkvává” változtatva Budapestet. A lap ennek alapján megjegyzi, „elemzők felteszik a kérdést, hogy a magyar kormány miért teszi lehetővé beavatkozás nélkül, hogy orosz ügynökök és magyar militánsok évek óta nyíltan együttműködjenek NATO-területen. A szomszédos országok közül majdnem egyedülállóan csak Budapest nem utasított ki egyetlen oroszt sem kémkedés gyanúja miatt az elmúlt hat évben”. Ezt követően azután – mint indokról – szó esik Paksról és arról, hogy Magyarország az Oroszország elleni szankciók leghangosabb ellenzői közé tartozik.
A Financial Times cikkére hivatkozva azután a Washington Post szerkesztőségi cikkben foglalkozik a kémüggyel, írván, hogy „a NATO-tag Magyarországon orosz ügynökök neonáci militánsokkal gyakorlatoznak”. A cikk, amely egyébként azt a címet viseli, hogy Vigyázat: az orosz medve felbátorodik, a „gyenge és megosztott Nyugatot” ostorozza, elsősorban attól félve – ez a kapcsolódó cikkekből derül ki egyértelműen –, hogy Donald Trump nem lesz elég kemény a Washington uralta unipoláris világ fenntartásában.
Hogy Magyarországon, NATO-területen, százával futkosnak orosz kémek, az valóban elborzasztó, de kérdés, hogy maga az adatközlő, Gyurcsány Ferenc nem tartozik-e közéjük, hiszen egy 2009-es híradás szerint „Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szűk körű, magánjellegű vacsorán látta vendégül Gyurcsány Ferencet… aki Putyin meghívására, de saját költségén utazott magánlátogatásra Moszkvába. Sok mindenről szó esett a családtól és a gyerekektől kezdve addig, hogy milyen a helyzet a két országban. Nem maradtak ki a nemzetközi politika kérdései sem…” – írta annak idején az Origo.hu.
De, hogy valójában ki a kém azt nehéz eldönteni, hiszen minden követségnek és kereskedelmi kirendeltségnek alapvető feladatai közé tartozik, hogy az adott ország politikájáról, gazdaságáról információkat küldjön a kiküldő országnak. Ezért vannak ott. A 2012-ben módosított Btk. 261. paragrafusa szerint kém az, „aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Magyarország ellen hírszerző tevékenységet folytat”, és emiatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, de akkor, ha szigorúan titkos minősítésű adatokat szolgáltat ki, a büntetés már öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés. Ez utóbbi kiegészítés érthető, de milyen adatokat szolgáltat ki az, aki nem szigorúan titkos adatokat ad tovább, ezt a Btk. nem definiálja, így bárkire, akinek külföldi (különösen orosz) kapcsolatai vannak, rá lehet húzni, hogy kém. Különösen, ha nem is gyanús, mert Virág elvtárstól tudjuk, hogy az a gyanús, aki nem gyanús. A paragrafus külön pontban foglalkozik az Európai Parlament elleni kémkedéssel (lex-Kovács Béla). Hét évet töltöttem az Európai Parlamentben, és fogalmam nincs, melyek lehetnek ott a titkos információk, ha csak azok nem, amiért annak idején Alekszej Sztyepanovics szovjet állampolgárt is bebörtönözték, amikor kiírta a Kreml falára, hogy Brezsnyev hülye. Mint emlékezetes, három év, három hónap és három nap büntetést kapott. Három napot, mert bepiszkolta a Kreml falát, három hónapot, mert megsértett egy magas rangú szovjet vezetőt, és három évet, mert államtitkot árult el. De persze, hogy az unió vezetői – politikailag korrektül szólva – meglehetősen mérsékelt képességekkel rendelkeznek, az ma már nem államtitok.
Bár a nyugati sajtó hitelessége az utóbbi időben erőteljesen megkérdőjeleződött, Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung volt munkatársa például könyvet írt arról, hogy a politikusok, titkosszolgálatok és a pénztőke hogyan irányítja Németország médiáját, legutóbb pedig a New York Times mintegy bocsánatot kért olvasóitól az elnökválasztást kísérő elfogult cikkeiért, mégiscsak ezeket a lapokat olvassák, és nem mindegy, hogy mi jelenik meg bennük Magyarországról. Éppen ezért Magyarországnak alapvető érdeke lenne, hogy a belső pártcsatározásokat és azok kísérő momentumait (például kémvádak) ne vigyék ki nemzetközi térre – így a nyugati sajtóba, vagy az Európai Parlamentbe –, mert, ahogy bennünket nem érdekel, hogy kinek van igaza, amikor egy vallon és egy flamand összeverekszik Brüsszel főterén, úgy ők sem az egyik vagy másik pártról, hanem Magyarország egészéről vonják le a konzekvenciákat.
A cikk a bőnyi rendőrgyilkosság kapcsán két információs forrásra épít, az egyik Krekó Péter, a Political Capital igazgatója és számos Magyarországot negatív színben feltüntető nemzetközi cikk ihletője, a másik pedig Gyurcsány Ferenc Magyarország volt miniszterelnöke. Krekó felteszi a költői kérdést „Egyszerűen elhihetjük-e azt, hogy Magyarországon nincsenek orosz kémek? Ez egyszerűen hihetetlen”. Gyurcsány Ferenc pedig már számokat is ismer: a lap szerint azt állítja, hogy Magyarországon orosz kémek százai működnek zavartalanul, „kis Moszkvává” változtatva Budapestet. A lap ennek alapján megjegyzi, „elemzők felteszik a kérdést, hogy a magyar kormány miért teszi lehetővé beavatkozás nélkül, hogy orosz ügynökök és magyar militánsok évek óta nyíltan együttműködjenek NATO-területen. A szomszédos országok közül majdnem egyedülállóan csak Budapest nem utasított ki egyetlen oroszt sem kémkedés gyanúja miatt az elmúlt hat évben”. Ezt követően azután – mint indokról – szó esik Paksról és arról, hogy Magyarország az Oroszország elleni szankciók leghangosabb ellenzői közé tartozik.
A Financial Times cikkére hivatkozva azután a Washington Post szerkesztőségi cikkben foglalkozik a kémüggyel, írván, hogy „a NATO-tag Magyarországon orosz ügynökök neonáci militánsokkal gyakorlatoznak”. A cikk, amely egyébként azt a címet viseli, hogy Vigyázat: az orosz medve felbátorodik, a „gyenge és megosztott Nyugatot” ostorozza, elsősorban attól félve – ez a kapcsolódó cikkekből derül ki egyértelműen –, hogy Donald Trump nem lesz elég kemény a Washington uralta unipoláris világ fenntartásában.
Hogy Magyarországon, NATO-területen, százával futkosnak orosz kémek, az valóban elborzasztó, de kérdés, hogy maga az adatközlő, Gyurcsány Ferenc nem tartozik-e közéjük, hiszen egy 2009-es híradás szerint „Vlagyimir Putyin orosz kormányfő szűk körű, magánjellegű vacsorán látta vendégül Gyurcsány Ferencet… aki Putyin meghívására, de saját költségén utazott magánlátogatásra Moszkvába. Sok mindenről szó esett a családtól és a gyerekektől kezdve addig, hogy milyen a helyzet a két országban. Nem maradtak ki a nemzetközi politika kérdései sem…” – írta annak idején az Origo.hu.
De, hogy valójában ki a kém azt nehéz eldönteni, hiszen minden követségnek és kereskedelmi kirendeltségnek alapvető feladatai közé tartozik, hogy az adott ország politikájáról, gazdaságáról információkat küldjön a kiküldő országnak. Ezért vannak ott. A 2012-ben módosított Btk. 261. paragrafusa szerint kém az, „aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Magyarország ellen hírszerző tevékenységet folytat”, és emiatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, de akkor, ha szigorúan titkos minősítésű adatokat szolgáltat ki, a büntetés már öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés. Ez utóbbi kiegészítés érthető, de milyen adatokat szolgáltat ki az, aki nem szigorúan titkos adatokat ad tovább, ezt a Btk. nem definiálja, így bárkire, akinek külföldi (különösen orosz) kapcsolatai vannak, rá lehet húzni, hogy kém. Különösen, ha nem is gyanús, mert Virág elvtárstól tudjuk, hogy az a gyanús, aki nem gyanús. A paragrafus külön pontban foglalkozik az Európai Parlament elleni kémkedéssel (lex-Kovács Béla). Hét évet töltöttem az Európai Parlamentben, és fogalmam nincs, melyek lehetnek ott a titkos információk, ha csak azok nem, amiért annak idején Alekszej Sztyepanovics szovjet állampolgárt is bebörtönözték, amikor kiírta a Kreml falára, hogy Brezsnyev hülye. Mint emlékezetes, három év, három hónap és három nap büntetést kapott. Három napot, mert bepiszkolta a Kreml falát, három hónapot, mert megsértett egy magas rangú szovjet vezetőt, és három évet, mert államtitkot árult el. De persze, hogy az unió vezetői – politikailag korrektül szólva – meglehetősen mérsékelt képességekkel rendelkeznek, az ma már nem államtitok.
Bár a nyugati sajtó hitelessége az utóbbi időben erőteljesen megkérdőjeleződött, Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung volt munkatársa például könyvet írt arról, hogy a politikusok, titkosszolgálatok és a pénztőke hogyan irányítja Németország médiáját, legutóbb pedig a New York Times mintegy bocsánatot kért olvasóitól az elnökválasztást kísérő elfogult cikkeiért, mégiscsak ezeket a lapokat olvassák, és nem mindegy, hogy mi jelenik meg bennük Magyarországról. Éppen ezért Magyarországnak alapvető érdeke lenne, hogy a belső pártcsatározásokat és azok kísérő momentumait (például kémvádak) ne vigyék ki nemzetközi térre – így a nyugati sajtóba, vagy az Európai Parlamentbe –, mert, ahogy bennünket nem érdekel, hogy kinek van igaza, amikor egy vallon és egy flamand összeverekszik Brüsszel főterén, úgy ők sem az egyik vagy másik pártról, hanem Magyarország egészéről vonják le a konzekvenciákat.