Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Menjünk együtt

A Szocializmus útján című vaskos kronológia első bejegyzése így szól: „Szeptember 23. A Vörös Hadsereg előretolt egységei Battonyánál átlépik a magyar határt.”

Eltekintve attól, hogy 1944-ben a magyar határ itt nem volt, hiszen Magyarországhoz tartozott Nagyvárad, Kolozsvár és a Székelyföld is, ezzel a hadmozdulattal rettenetes fél év kezdődött meg, s ugyancsak rémes fél évszázad. Negyven évig úgy mondták: „A népi demokratikus átalakulás és a szocia­lizmus építésének korszaka”. A trianoni zsugorított Magyarország területén folyt harcok az akkori kánon szerint 1945. április 4-éig tartottak, amikor is felszabadult az utolsó magyar település, Nemesmedves. Rossz nyelvek szerint komoly „lobbizás” folyt az első és az utolsó felszabadult település kitüntető címéért, de végül is, mint mindent, ezt is a szovjet elvtársak dönthették el. Az évente ismétlődő megemlékezések révén – ahogy gondolták – az érdeklődés reflektorfényébe kerültek e települések. A mai legismertebb internetes tudástár Battonyáról szóló szócikkében egyetlen mondat utal az eseményre. Ha ezt Puja Frigyes, a város egyik híres szülötte, aki tíz éven át volt Magyarország külügyminisztere megérhette volna, valószínűleg pisztolyához nyúl. Nemesmedvesről is csak az áll itt, hogy egykor (a rendszerváltásig) azt tartották, hogy április 4-én ez a magyar település szabadult fel utoljára. Azt már a hetvenes években is tudni lehetett, hogy a harcok április 13-áig tartottak. Szóval, semmi sem stimmel. Leginkább az, hogy „felszabadult” volna bármelyik település is. Meg hogy a „szovjet hadsereg a világtörténelem első humanista hadserege” lett volna. A lényeg mégiscsak az, hogy bő fél évig a szovjet, a német, a magyar és a levegőből az angolszász haderő összecsapása apokaliptikus állapotokat teremtett az ország számos településén. Jöttek a „barátság útján” bolgárok, románok és „jugoszlávok” is. S bár a harcok 1945 tavaszán végre befejeződtek, a valódi felszabadulásra sokáig kellett várni, amíg az utolsó „felszabadító” is elhagyta az országot. Akkor talán túlságosan is megnyugodtunk: most már nem lehet baj! Puja elvtárs akkoriban éppen azon ügyködött, hogy újjáalapítsa a Magyar Szocialista Munkáspártot.

Az a fél év, s még inkább 1944. március 19-étől, a német megszállástól számított bő egy év rettenetes feszültséget okozott az országban. Elviselhetetlen állapotot. Összezavarodott minden: a haza védelme a dühöngő kegyetlenséggel, a hit az igaz ügyben a hitványsággal, élet a halállal, áldozat a gyilkossal, igazság a hazugsággal, barát az ellenséggel. Ki is volt a barátunk? És az ellenségünk? Ki lett áruló, és ki tartott ki az eszméi mellett? Ezer szilánkra törtek a fogalmak, az addig szilárdnak hitt alapok. Tényleg az emberek szeme láttára pusztult el egy világ. S természetes, hogy benne nem akart elpusztulni az ember, mert az ösztöne az élet. Túlélni mindenáron! Menekülni, elbújni, idomulni, ha kell.

Volt, aki ellenállt. De kinek? Az országra támadó, gyilkoló, rabló oroszoknak? Az országot megszállva tartó és élő pajzsként használó németeknek? Kinek kell ellenállni? Pribék buzgóság mindkét oldalra sorakoztatott embereket. Előbb nyilasból volt több, aztán kommunistából lett. Sokszor ugyanaz az ember, ugyanaz a tömeg. De a nemzet elsöprő többsége mit tehetett? Várta, hogy legyen végre vége már az elviselhetetlen feszültségnek, a halálfélelemnek, éhezésnek. Legyen vége saját gyávaságának és önfeláldozásának. Csak legyen már vége, jöjjenek a győzők. Élhessen békében, nyugodtan, vagy elmehessen innen minél messzebb, ha már elviselhetetlen volt, amit át kellett élnie. A béke megjött 1945 tavaszán, és vele remény s a rideg valóság egyszerre. De ahogy 1920 után, most is talpra állt az ország! Persze vészjósló volt az oroszok „berendezkedése”, a kommunisták „tiprása”, de mégis! Szabadságharc volt ez, ellenállás új feszültséggel, amely 1947 végére elviselhetetlenné fokozódott, miként az a bizonyos nemzetközi helyzet is. Megint maradt a túlélés – „kibekkelés” –, idomulás vagy a menekülés.

Nem tagadom, megvan bennünk a képesség és hajlam ennek a feszültségnek a gerjesztésére. Ám elviselhetetlenné mindig csak akkor vált, amikor külső hatalmak beavatkoztak a sorsunkba. És mikor nem tették? Régebbi korokban Bizáncból, Konstantinápolyból, Bécsből láttak Budáig, aztán Berlinből, Moszkvából, ma már az összeszűkült világban egy New York-i irodaház hatvanadik emeletéről is. Mindig voltak, akik a zavarosban halásztak, akik a káoszra tettek, a dezorganizációban, szétesésben hittek, mert akkor azzal a kis tehetséggel, de hatalmas ambícióval, ami adatott nekik, hatalomhoz juthattak. Így volt ez 1918-ban majd 1919-ben is, és így 1947-48-ban is. És így van ma is. Ma már Európában a megszállás, a háború is teljesen más, mint a 20. században volt. Abban viszont nincs változás, hogy a hatalom megragadásához a feszültséget olyan mértékűre kell fokozni, hogy a társadalom, a nemzet, az ember megint szinte várja, hogy legyen már vége. Legyen béke! Legyen vége már! Ma is van ezt gerjesztő külső erő, és vannak buzgó pribékjei is. Nem jobbak, mint huszadik századi elődeik. Feszültséget persze hatalmi pozícióból is lehet gerjeszteni, de nem érdemes. Valaki megmondhatná III. Kimnek is Koreában.

A feszültség legjobb ellenszere a megingathatatlan hit. Az ilyesmi ritka dolog a mostani korban. Túl sok az eszköz minden meggyőződés megkérdőjelezésére. Kifinomult vagy nagyon is átlátszó, de hatásos eszköz. Az összezavart ember kiszolgáltatott. Nem a kételkedés ösztönével van baj, hanem a kétely elbizonytalanító, és ezért pusztító uralmával. A megtévesztés hatalmát nem szabad lebecsülni, mert nagyon sokba kerülhet. Nálunk, Közép-Európában, ahol annyira vágyunk az igazunk elismerésére, kiváltképpen nem. Kevesebb hit van-e itt, vagy több mint máshol? Nem tudom. De ha úgy érzi az ember, hogy már nem bírja elviselni a feszültséget, van nekünk még egy csodálatos fegyverünk. A humor. Kisegített minket a huszadik században ezerszer, de most mintha ebből is kevesebb lenne, pedig nagy szükségünk lesz rá a következő fél évben. Mert a feszültségtől joggal menekülnénk, de ezzel nem válhatunk közönyössé a sorsunk iránt. A nyugalmat közönnyel, meneküléssel nem lehet megszerezni. Derűvel sokkal inkább.

Ez a derű segített még akkor is, amikor Battonyáról ideértek az első „felszabadítók” Budára. Tersánszky Józsi Jenő jegyzi fel a naplójába: „Az oroszok vendégei vagyunk már a házunkban. Órám egy öreghez kerül, aki afféle felhajtó lehet. És a késem ahhoz, aki denaturált szesszel kínált. A gitáromat emlékbe vitték. A tűzhely a mosókonyhából elvivődik…” A túléléshez ad kedves jó tanácsot Berda József, aki 1945 novemberében apróhirdetést jelentetett meg az egyik napilapban, ezzel a szöveggel: „Mivel Magyarországon a legnevesebb költők vershonoráriuma egy liter bor áránál is kevesebb: kéziratgyűjtőknek egy liter borért egy szabadon választható versem kéziratát adom. Vendéglősök, kocsmárosok is jelentkezhetnek.” És ki tudta nevetés nélkül olvasni a stréber beszámolót: „A kisfiú betegen feküdt, a katona leült az ágya szélére, és játszani kezdett vele. Beszélgetni nem tudtak, nem értették egymás szavát. A katona leakasztotta válláról a géppisztolyát, kiszórta belőle a takaróra a golyókat, és szétszedte darabjaira a fegyvert. Ezzel játszottak. De előbb még a katona megkérdezte, nincs-e fasiszta a lakásban, és kívül a ház falára felírta, hogy »Min nyet« – akna nincs. Ez az emlékem az egyik legelső katonáról, akivel találkoztam.” Knapp törzsőrmesternél kihúzta volna a gyufát az emlékező elvtárs, mert a géppisztolyban nem golyó, hanem töltény van. – Mossa fel a folyosót!

A közös nevezőt megtalálni mindig nehéz. Viszont még azelőtt ildomos, hogy valóságos vagy szimbolikus bombatölcsérek között botorkáljunk illatos tavaszi napon. Ha mégis így lesz, s valaki megkérdi tőlünk, hová megyünk, feleljük azt, hogy „borért”. Kérdezzünk is rögtön vissza: – És te? Ha azt a választ kapjuk, hogy „borért”, már meg is van egy közös nevező, és megnyugodva javasolhatjuk: – Menjünk együtt!

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom