Vélemény és vita
Még nem késő!
Olvasom, hogy új korszakába lép az 2005-ben útjára indult Echo Televízió
Emlékeket idéz fel a hír, képeket messzi pára mögött. Olyan közelinek tűnik ez a dátum: 2005.
Tegnap volt.
És mi minden történt azóta! Egyik este megjelent itt, csillaghegyi házunkban barátunk, Gyurkovics Tibor, és egy leendő tévéműsorról beszélt. Fantáziában tündökölt. Szó szót követett, bor is volt: kész volt az ötlet.
Hová is fordulhattunk kincsért? Irodalom és történelem. De nem tudomány, nem irodalomtörténet. Nem tudtuk, hogy mennyi erőnk lesz, de éreztük egymás rezdülését. Gitta – Földesi Margit, szerelmetes feleségem – ösztönös, vagyis inkább Istentől kapott tehetségével, szépséges vibrálásával már tudta.
Elidőzök az emléknél, amikor autóval mentünk a Thököly útra, megbeszélésre, akkor mondtuk ki a címet: Még nem késő! Tibor ugyan először mást akart, de aztán lobogó verset írt ezzel a címmel, és ez elhangzott minden egyes későbbi adásban. „Még nem késő fönnmaradni / még nem késő az embernek / a nemzetnek / boldogulni.”
Elkezdődtek a felvételek. Tibor itt elmondhatott mindent, amit az írókról, költőkről gondolt. Gátlása már aligha volt. Klasszikusokról, kortársairól is beszélt. Gitta a szív ütemére vitatkozott, kérdezett, rendezett, nevetett. Hiszen olyan volt, akire érdemes fényt sugározni, mert átjárja a lelkét, szellemét, és onnan százszoros erővel pattan vissza szemünkbe, agyunkba.
Több, mint ötven adást készítettünk. Mindegyik kétszer huszonöt perces volt. Jókaitól Galgóczi Erzsébetig, Csáth Gézától Bertha Bulcsúig. Ady, Dsida, Karinthy (Frigyes és Ferenc is), Petőfi, Radnóti. És Cseres, Sinka, Berda, Sarkadi, sőt Veres Péter. Talán nincs értelme tovább sorolni a neveket.
Emlékszem a lázas napokra. Mindhárman külön készültünk. A kamerák előtt derült ki, hogy mi fogott meg minket a költőben, íróban. Mit látott meg a másik az érzelmek, tények fátyla mögött. Hol tud összerázkódni három különböző élmény?
Elmondhatatlan volt, amikor a felvétel után beültünk vacsorázni a közeli Aranyhalba, ott, Zuglóban, vagy legtöbbször Budán a Kovács vendéglőbe. Akkor kellett volna ott lenniük a kameráknak! Minden eszünkbe jutott, ami a szűkös felvétel alatt nem. Órákig folytattuk. Sokat nevettünk. Szeretettel nevettünk a költőkön – és magunkon. Sose mentünk haza hervatagon.
Akkor az Echo Televízió még nem volt jelen ennyi háztartásban, de az emberekhez, akikhez kellett, mégis valahogyan eljutott. Bárhová megyek ma is, mindig szeretettel emlékeznek erre a különös show-ra, amely szubjektív is volt, meg korrekt is, és amelyben a beszédtéma Vörösmarty Mihály kiruccanása volt a Csiga vendéglőbe. Vagy éppen Tersánszky Józsi Jenő maga fabrikálta pengetős hangszere, amelyen kántálva előadta Babits Mihály egyik mélyfekete költeményét. Láttuk és láttattuk a halálra vált költőt, aki rég megbánta, hogy kimozdult otthonról.
Aztán valahogyan vége lett. Minden szép bolondságnak vége lesz egyszer, talán elfáradtunk. Közben volt a sokkoló 2006-os választás, az őszödi beszéd, a szeptemberi-októberi protestálás és terror. És mi Kosztolányiról, Reviczkyről, Féjáról, Karinthyról beszéltünk. Elmondtuk-e, hogy Kosztolányi egyszer Vilmos német császárnál ebédelt, és még éjjel felhívták interurbán Doornból: eltűnt az ezüst étkészlet egy darabja. Nincs-e véletlenül az író úrnál? Persze, Karinthy volt…
De jöttek új műsorok. Az áruló kacsintott Kádár nótáiról. És az Elátkozott szabadság a rendszerváltoztatásról.
Gitta továbbra is maradt a képernyőn. S így a legsötétebb gyurcsányista időkben is odavarázsolta elénk – kevés kivétellel – a kulcsszereplőket. Bíró Zoltánt és Szabad Györgyöt, Csurka Istvánt és Lezsák Sándort, de Berecz Jánost, Pozsgai Imrét, Hack Pétert, Thürmer Gyulát, Torgyán Józsefet és nagyon sokakat másokat is.
Úgy gondolta, hogy minden vélemény érdekes, sőt a vélemények ütköztetése még inkább az. De ezt közülünk csak ő tudta kezelni. S ő sem mindig, nem minden esetben. Hiszen volt, aki utólag letiltatta a beszélgetést, vagy dühöngött később, más meg feljelentette, sok minden történt. Viszont a meghívásra csak egy ember mondott nemet. Gitta már elhunyt, és így el is vitte a sírba… Miért is?
Az Echo Tv ekkor már az egész országban fogható volt, Gitta pedig országosan ismert lett. Levelek ezrei érkeztek a tévéhez, közülük sok meg is van, később fel is dolgoztuk tudományos igénnyel, hogyan is fogadta a magyar tévénéző ezeket a beszélgetéseket, milyen kép alakult ki a rendszerváltoztatásról és az azt követő időszakról. Tanulságos volt.
Még nagyobb közönséget vonzott Gitta következő műsora: Keresd a nőt. Egyszerűen érdekelték őt azok, akikkel beszélt. De mindig férfiak társaságában. El sem képzelhető ma, milyen hatásuk volt ezeknek a beszélgetéseknek. A egykor népszerű táncdalénekesnő itt mondta el először nagy nyilvánosság előtt, hogy mi is történt a vőlegényével és vele. Hogyan csalta tőrbe őket az ÁVO, és végezték ki a válogatott labdarúgót, és börtönözték be őt. Színésznők, üzletasszonyok, édesanyák, feleségek, művészek, ezernyi női sors jelent meg a képernyőkön országszerte. Anyák, feleségek, akik nélkül a fiúk és férjek félszegségükben soha nem repülhettek volna a siker felé. És nők, akik egyedül maradtak.
Gitta nem bántott senkit, legfeljebb csak érzékeltette, hogy a gyermek, a gyermek! És a szerelem! És a magyarság! A család! Volt, akivel egy húron pendült, de azt, aki más útra tévedt, csak megérteni akarta. Még sajnálni sem. Tibor nagy hatással volt rá, aki embert és nőt gyermeki csodálattal tudott szeretni. Nagy adomány volt ez.
Aztán ennek is vége lett. Bajok jöttek. Újak, váratlanok. Betegségek. Ónszínű termek. A Még nem késő nem lett tananyag, de dévédén három adás megjelent. És most szorít az inggallér, mert lehetetlen, és mégis úgy van, hogy már csak én élek hármunk közül. Pont én! Gitta és Tibor elment. Felszöktek az égre. Remények csillaga: Még nem késő!
Tegnap volt.
És mi minden történt azóta! Egyik este megjelent itt, csillaghegyi házunkban barátunk, Gyurkovics Tibor, és egy leendő tévéműsorról beszélt. Fantáziában tündökölt. Szó szót követett, bor is volt: kész volt az ötlet.
Hová is fordulhattunk kincsért? Irodalom és történelem. De nem tudomány, nem irodalomtörténet. Nem tudtuk, hogy mennyi erőnk lesz, de éreztük egymás rezdülését. Gitta – Földesi Margit, szerelmetes feleségem – ösztönös, vagyis inkább Istentől kapott tehetségével, szépséges vibrálásával már tudta.
Elidőzök az emléknél, amikor autóval mentünk a Thököly útra, megbeszélésre, akkor mondtuk ki a címet: Még nem késő! Tibor ugyan először mást akart, de aztán lobogó verset írt ezzel a címmel, és ez elhangzott minden egyes későbbi adásban. „Még nem késő fönnmaradni / még nem késő az embernek / a nemzetnek / boldogulni.”
Elkezdődtek a felvételek. Tibor itt elmondhatott mindent, amit az írókról, költőkről gondolt. Gátlása már aligha volt. Klasszikusokról, kortársairól is beszélt. Gitta a szív ütemére vitatkozott, kérdezett, rendezett, nevetett. Hiszen olyan volt, akire érdemes fényt sugározni, mert átjárja a lelkét, szellemét, és onnan százszoros erővel pattan vissza szemünkbe, agyunkba.
Több, mint ötven adást készítettünk. Mindegyik kétszer huszonöt perces volt. Jókaitól Galgóczi Erzsébetig, Csáth Gézától Bertha Bulcsúig. Ady, Dsida, Karinthy (Frigyes és Ferenc is), Petőfi, Radnóti. És Cseres, Sinka, Berda, Sarkadi, sőt Veres Péter. Talán nincs értelme tovább sorolni a neveket.
Emlékszem a lázas napokra. Mindhárman külön készültünk. A kamerák előtt derült ki, hogy mi fogott meg minket a költőben, íróban. Mit látott meg a másik az érzelmek, tények fátyla mögött. Hol tud összerázkódni három különböző élmény?
Elmondhatatlan volt, amikor a felvétel után beültünk vacsorázni a közeli Aranyhalba, ott, Zuglóban, vagy legtöbbször Budán a Kovács vendéglőbe. Akkor kellett volna ott lenniük a kameráknak! Minden eszünkbe jutott, ami a szűkös felvétel alatt nem. Órákig folytattuk. Sokat nevettünk. Szeretettel nevettünk a költőkön – és magunkon. Sose mentünk haza hervatagon.
Akkor az Echo Televízió még nem volt jelen ennyi háztartásban, de az emberekhez, akikhez kellett, mégis valahogyan eljutott. Bárhová megyek ma is, mindig szeretettel emlékeznek erre a különös show-ra, amely szubjektív is volt, meg korrekt is, és amelyben a beszédtéma Vörösmarty Mihály kiruccanása volt a Csiga vendéglőbe. Vagy éppen Tersánszky Józsi Jenő maga fabrikálta pengetős hangszere, amelyen kántálva előadta Babits Mihály egyik mélyfekete költeményét. Láttuk és láttattuk a halálra vált költőt, aki rég megbánta, hogy kimozdult otthonról.
Aztán valahogyan vége lett. Minden szép bolondságnak vége lesz egyszer, talán elfáradtunk. Közben volt a sokkoló 2006-os választás, az őszödi beszéd, a szeptemberi-októberi protestálás és terror. És mi Kosztolányiról, Reviczkyről, Féjáról, Karinthyról beszéltünk. Elmondtuk-e, hogy Kosztolányi egyszer Vilmos német császárnál ebédelt, és még éjjel felhívták interurbán Doornból: eltűnt az ezüst étkészlet egy darabja. Nincs-e véletlenül az író úrnál? Persze, Karinthy volt…
De jöttek új műsorok. Az áruló kacsintott Kádár nótáiról. És az Elátkozott szabadság a rendszerváltoztatásról.
Gitta továbbra is maradt a képernyőn. S így a legsötétebb gyurcsányista időkben is odavarázsolta elénk – kevés kivétellel – a kulcsszereplőket. Bíró Zoltánt és Szabad Györgyöt, Csurka Istvánt és Lezsák Sándort, de Berecz Jánost, Pozsgai Imrét, Hack Pétert, Thürmer Gyulát, Torgyán Józsefet és nagyon sokakat másokat is.
Úgy gondolta, hogy minden vélemény érdekes, sőt a vélemények ütköztetése még inkább az. De ezt közülünk csak ő tudta kezelni. S ő sem mindig, nem minden esetben. Hiszen volt, aki utólag letiltatta a beszélgetést, vagy dühöngött később, más meg feljelentette, sok minden történt. Viszont a meghívásra csak egy ember mondott nemet. Gitta már elhunyt, és így el is vitte a sírba… Miért is?
Az Echo Tv ekkor már az egész országban fogható volt, Gitta pedig országosan ismert lett. Levelek ezrei érkeztek a tévéhez, közülük sok meg is van, később fel is dolgoztuk tudományos igénnyel, hogyan is fogadta a magyar tévénéző ezeket a beszélgetéseket, milyen kép alakult ki a rendszerváltoztatásról és az azt követő időszakról. Tanulságos volt.
Még nagyobb közönséget vonzott Gitta következő műsora: Keresd a nőt. Egyszerűen érdekelték őt azok, akikkel beszélt. De mindig férfiak társaságában. El sem képzelhető ma, milyen hatásuk volt ezeknek a beszélgetéseknek. A egykor népszerű táncdalénekesnő itt mondta el először nagy nyilvánosság előtt, hogy mi is történt a vőlegényével és vele. Hogyan csalta tőrbe őket az ÁVO, és végezték ki a válogatott labdarúgót, és börtönözték be őt. Színésznők, üzletasszonyok, édesanyák, feleségek, művészek, ezernyi női sors jelent meg a képernyőkön országszerte. Anyák, feleségek, akik nélkül a fiúk és férjek félszegségükben soha nem repülhettek volna a siker felé. És nők, akik egyedül maradtak.
Gitta nem bántott senkit, legfeljebb csak érzékeltette, hogy a gyermek, a gyermek! És a szerelem! És a magyarság! A család! Volt, akivel egy húron pendült, de azt, aki más útra tévedt, csak megérteni akarta. Még sajnálni sem. Tibor nagy hatással volt rá, aki embert és nőt gyermeki csodálattal tudott szeretni. Nagy adomány volt ez.
Aztán ennek is vége lett. Bajok jöttek. Újak, váratlanok. Betegségek. Ónszínű termek. A Még nem késő nem lett tananyag, de dévédén három adás megjelent. És most szorít az inggallér, mert lehetetlen, és mégis úgy van, hogy már csak én élek hármunk közül. Pont én! Gitta és Tibor elment. Felszöktek az égre. Remények csillaga: Még nem késő!