Médiafurcsaságok

Légyen bár szentségtörő, amit mondok, de ez a maga nemében és az adott körülmények között nem is volt rossz, sőt.

Ma olvasom a különböző hírportálokat az interneten, de a mobilomon is van hírszolgáltatás. Rémálom. Nem csupán stiláris-nyelvhelyességi szempontok szerint. (No, úgy is.) Ma, amikor van százféle „újságíróképző”, „kommunikációs” akármi, gyorstalpalók özöne, s az utcáról számolatlanul bejöhetnek és helyet, asztalt, hasábot, képernyőt foglalhatnak döbbenetesen ostoba, még félműveltnek is csak nagy-nagy jóindulattal nevezhető, tájékozatlan, lusta és íráskészség ellen alaposan (meglehet, többször) beoltott ifjú titánok, babarcú-bájolgó divatszépségek és lenyalt frizurájú vagy éppen fejbúbig felnyírt, nyegle-tudálékos újdendik – az ember reményt vesztve és kétségbeesetten veheti le Bálint György írásainak kétkötetes gyűjteményét a polcról, s nem a címadó, A toronyőr visszapillant című remeket, de mondjuk a Beszélgetés egy borjúval című cikket futhatja át – némi elégtétellel…

Csak mutatóba: a műfajelmélet a hírről azt tanította, hogy az szigorúan a mi-hol-mikor tényközléseire alapulhat, nemcsak tökéletesen tárgyilagosnak, „objektívnek”, de a megfogalmazó szemszögéből teljességgel semlegesnek kell lennie. Tehát nem lehet sem célzatos, sem tendenciózus, sem részrehajló – soha, semmikor, semmiféle kritérium szerint.

Hírportáljaink – fényévek tucatjaira innen – már témaválasztásaikban, de főleg azok „tálalásában”-megfogalmazásában, hangsúlyaiban-kiemeléseiben, hangnemükben-hangütéseikben (satöbbi) hol kézdörzsölő kajánsággal, hol dühödten vicsorgó indulattal, hol kéjesen bazsalygó kárörömmel (mikor mi szükségeltetik) „adnak hírt” a Fidesz népszerűségi mutatóinak változásáról, a kenyér ára kapcsán a pékekkel zajló vitáról vagy arról, hány órát szán Angela Merkel az Orbán Viktorral folytatandó tárgyalásokra. És így tovább. (Hivatkozhatnék a legalább ennyire katasztrofális külpolitikai hírekre is, de Lovas István ragyogó elemzéseit úgysem tudnám felülmúlni, ráadásul ő hajszálpontosan látja és láttatja azokat a belső mechanizmusokat, amelyek a magyar újságírás – hírportál és vidéke – jelenlegi, aggasztó állapotaihoz vezettek és amelyek mindezt működtetik.) Idézgetik olykor a haza bölcsének, Deák Ferencnek mondását, miszerint ha rajta állna, a sajtótörvény egyetlen mondatból állna: hazudni pedig nem szabad.
Sancta simplicitas, szent együgyűség, sóhajthatnánk keserű tiszteletlenséggel. És egy másik mondással, Bernard Goldbergnek, a CBS egykori munkatársának a liberális hírgyártói elfogultságok és trükkök roppant változatos tárházát bemutató, Médiahazugságok című alapművével replikázhatnánk, amelyben egyebek között között azt írja: ha az arroganciát büntetnék, nem lenne elég börtöncella a hírszerkesztők számára.