Magyar–finnugor nyelvelés

Utána következik annak tisztázása, hogy milyen irányú, azaz melyik az előd, s melyik az utód? Szájbarágósan: a magyar származott-e a finnugor nyelvekből – ez Hunfalvy Pál (1810–1893) – a honi finnugrista nyelvtudomány atyja működése óta hivatalos, akadémiai álláspont, vagy föltéve, de a hunfalvysták által meg nem engedve, az előbbiek a miénkből?

Már a szakirodalomra vetett gyors pillantás is elárulja, hogy a finnugor nyelvek régmúltjáról egyáltalán nincsenek adataink. A legkorábbiak középkoriak, pl. a komik-zürjének keresztény vallási szövegei: 14. század vége – 15. század eleje, Permi Szent István és tanítványai fordították őket. A 16. században jelentek meg terjedelmesebb iratok, amelyek jobban föltárták a finnugor nyelvek természetét – pl. az első bibliafordítások. A komi szövegeket Vászolyi Erik (1933–2013) magyarította. Vászolyi később menekülni kényszerült hazánkból politikai okból.

Összehasonlításképpen emlékezetünkbe idézzük, hogy nagy kincsünk, a Halotti beszéd 11. századi. A veszprémvölgyi apácakolostor birtokleltára nagyjából egy idős vele rengeteg személy- és helynévvel. A szarvasi tűtartó rovásfölirata legalább háromszáz évvel régebbi. A nagyszentmiklósi kincs tárgyaira még korábban róttak magyar szavakat. Igen, róttak, mert a rovásírás nemzetünk ősrégi szellemi kincse.

Első két ránk maradt bibliafordításunk, az ún. Huszita Biblia és a Bátori Biblia a 15. század első, illetve második felében készült. Tehát a magyar nyelv régebbi állapotairól számos írás tanúskodik, amelyek hitelességéhez kétség aligha férhet.

Népmeséink keletkezése is a beláthatatlan múltba nyúlik! Mesehőseink sas segítségével történő égi utazásainak hírét őrzik mezopotámiai eposzok és pecséthengerek, Lúdas Matyi történetét vagy a rackajuhok kinézetét nemkülönben. Az égbeemelés gyönyörű ábrázolatait látjuk a világhírű, középkori ún. permi bronzokon, igazolva a hajdani legendák hosszú életét, valamint a szabir mesterek káprázatos fölkészültségét, ami messze kirítt a finnugor környezetből.

Nos, tehát ha kutatóink komolyan vennék szakmájuk szabályait, akkor nem az ideológiai és politikai alapon keletkezett finnugor–magyar leszármazástanból indulnának ki, hanem elfogulatlanul vizsgálnák a tények üzenetét.

A 2000-ben nyilvánosságra hozott, Ornella Semino vezette genetikai kutatás kiderítette, hogy a finnugorok és köztünk nem lehetséges – régi szóval – biológiai értelemben vett fajtarokonság. Akkor hunfalvysta nyelvtudósainknak el kellett volna gondolkodniuk a fogas kérdésen: mi a valóság? Népi rokonság nélkül miként keletkezhetett az általuk hirdetett nyelvi rokonság?

Hozzáértők írják, hogy a finn „irodalmi nyelvet tanuló külföldi számára a beszélt nyelv, vagy a nyelvjárások megértése nehézséget jelent, akár egyszerűbb mondatok is fejtörést okozhatnak”. A magyar és a finnugor különbségek közül kivirít, hogy a mi nyelvjárásaink, ellentétben a finnekkel, néhány egyszerű, kicsi, de rendszeres, azaz szabályos változás megismerése után könnyen érthetők. Például: „ha gyüttök, lösztök, ha hosztok, ösztök.”

Ehhez jön, hogy a mi nyelvünk változási sebessége jóval lassúbb a finnugor nyelvekénél. Innen ered, hogy a magyar nyelv egésze, s benne minden szavunk meg a körülbelül kétszázötvenezer népdalunk, tömérdek népmesénk minden magyar számára azonnal érthető.

A 19. század magyar nyelvészete, élén Kresznerics Ferenccel, Czuczor Gergellyel, Fogarasi Jánossal és számtalan szellemi segítőjükkel, hogy csak a legnagyobbat említsük: Bolyai Jánossal tisztázta, hogy a magyar gyöknyelv. Hangjaink előszeretettel vesznek részt a hozzájuk illő jelentések kialakításában. Szavaink egy-három hangból álló, értelmet sugalló, olykor hordozó elemekből, úgynevezett gyökökből áll. A gyökök egy része önmagában is értelmes szó: ad, be, sor, vár stb., ezek hosszú ideje változatlanok. A gyökök apró módosulásai szaporítják a szókincset, pl. ver, vér, vir, pír stb.

Krizsa Katalin – Gyöknyelvészet, Túlélés Kiadó – Bp. 2011-12– szerint a gyöknyelvek a beszéd ősemlékezetét őrzik. Általában két tagú mássalhangzó vázra épülnek: „KR ősi, természeti jelentése: vadállatok egymás körüli keringése, közellevés, morgás, harc. A TR vázé: tör, beront, beterjed. S/SzR: sor-szőr.- vezér. BB: bab-báb-üreges, stb. Napjaink gyöknyelvei: magyar, arab, héber, szanszkrit, dravida.”

A Czuczor-Fogarasi – CzF – szótár I. kötete egyenként fölsorolja a körülbelül kétezer magyar gyököt, megadva változataikat is.

A gyökrendből ered nyelvünk észjárása, aminek alapja szavaink családossága. Ugyanis a magyar beszélő átlátja a szemlélt gyök jelentéskörének egészét – általában több tucatnyi, vagy éppen száznál több szót. Erre támaszkodik nyelvünk színessége, képzettársító hajlama ugyanakkor szilárdsága, mivel a gyökök alaki és tartalmi összefüggései egyben tartják a belőlük eredt szócsaládokat. Ezért aránylag könnyű elolvasni régi nyelvemlékeinket, s ugyanezért érti minden, szellemi erőfeszítésre képes magyar összes nyelvtársát – beszéljen az bár palócosan, erdélyiesen vagy szögedi kiejtéssel. Hosszú történelmünk és vándorlásaink során nyelvjárásaink sehol nem fejlődtek önálló nyelvekké. Ezen a nyelvi egységen csodálkozott sok, hozzánk látogató középkori utazó – amiről számos korabeli följegyzés tanúskodik. Ezért értette pl. a 13. században Julianus barát a négy évszázada elhagyott, s a két időt összeadva a nyolcszáz éve (!) külön fejlődő magyarok nyelvét.

A finnugor nyelvek nem gyökrendűek, tehát alapszerkezetükben térnek el a miénktől. Ez nem baj, de a rokonság erőltetése olyasféle, mintha a buzgólkodók az éticsiga és a pocegér nászát szerveznék.

Föltételezések akadnak, de egyelőre nincs hiteles és közvetlen adat arról, hogy honnan és mikor indultak őseink a Dél-Ural térségébe, ahol megalapították az orosz régészek által az első lelőhelyről andronovóinak nevezett bronzkori magaskultúrát. Talán egy régész sem számított cölöpökkel erősített földsánccal körülvett várakra, bennük tágas lakóházakkal, a lakószobák mellett kúttal, fémműves műhellyel stb. A temetőkben a holtak mellett ló, szekér, gazdag mellékletek.

A föltárás még alig kezdődött el.

Bizonyára számtalan kíváncsi finnugor csoport bukkant föl a jövevények telepei környékén. Nyilván csereberéltek, hoztak prémeket, halat, vadat s közben átvettek bronz, majd később vas holmikat, melléjük előkelő szabir szavakat, ami némi beszéd-hasonlósághoz vezetett, de mélyebb nyelvi egység nem keletkezhetett a föntebb említett okból. Biológiai sem: gondoljunk a Semino-féle megállapításra, amit az újabb genetikai vizsgálatok is megerősítettek.

Az akkor szabirnak-szabarnak nevezett őseink eljártak messze földre; a Baltikumba, mi több, a Borostyán útra, meg a Bizáncba vezetőre is eljutottak. Tőlük ered Szibéria neve és Saváriáé, meg még negyvennél több helyé a Kárpát-medencében.

Tehát nyelvünk elemei egyre szélesülő körben terjedtek, de a finnugor kapcsolatokból nem lett család. Olyannyira nem, hogy a finnugor népi műveltségnek számottevő nyoma nem maradt a magyar kultúrában.

A korábban említett nyelvtudós, a hazánkból elüldözött Vászolyi Erik Ausztráliában az ottani őshonos bennszülött nyelvek világhírű kutatója lett. Halálos ágyán mondta feleségének: „Anyám, nagyon figyelj, mondani akarok neked valamit. A magyar nyelv olyan, mint a baszk. Teljesen egyedülálló. Nekünk nincsenek nyelvrokonaink. De ne mondd el senkinek.”