Vélemény és vita
Magyar Macron? 1.
Guy Verhofstadt az akkori Orbán Viktort a mostani Emmanuel Macronhoz, a francia elnökválasztás „favoritjához” hasonlítja
Az Európai Parlament Magyarországról szóló újabb plenáris ülésén a legtanulságosabb hozzászólás Guy Verhofstadt liberális képviselő részéről hangzott el, érdemes ezért az első néhány mondatát szó szerint is idézni. „Nem tudom, mennyire emlékszik Orbán Viktor úr az első alkalomra, amikor találkoztunk egy budapesti hotelben. 1989 decembere volt. Nekem akkor volt találkozóm a régi liberális párttal, az SZDSZ-szel, és kérdeztem, hogy Ön miért nincs ebben az anyapártban és Ön akkor elmagyarázta, hogy miért (alapított másik pártot). Ez néhány hónappal a Fidesznek az első választásokon való sikeres részvétele előtt történt. Akkoriban Soros György segítette Önt/Önöket, erre emlékszem. Az Ön programja akkoriban igen előremutató volt, még progresszívebb, mint az SZDSZ-é, még szociálliberálisabb. Egy kicsit mint Emmanuel Macron a mostani francia elnökjelölt. Akkoriban, mondhatnám, hogy Ön volt Magyarország Emmanuel Macronja 1989-ben. Nem vagyok benne biztos, hogy Emmanuel Macron most örülne ennek a párhuzamnak, de nem franciául mondtam, ezért talán nem lesz belőle túl nagy ügy. De legyünk őszinték, sok minden változott 1990 óta és 1989 óta, amikor találkoztunk. Ön változott meg. Eldobta demokratikus elveit és ezt ki is mondja: nem egy liberális demokráciát épít, hanem egy »illiberális államot», és a lista mára elég hosszúra nyúlt a tetteivel.” Ha a dolgok lejátszástechnikai felszínét vizsgáljuk, a Verhofstadt által az 1989-es helyzetről elmondottak tényszerűen pontosak.
Az akkori Fidesz számára valóban „anyapártként” tételeződött az SZDSZ. Az is tény, hogy Soros György aktívan segítette az akkori Fideszt, mint ahogy az is, hogy ez a segítség egy olyan Fidesz felé irányult, amely valóban „progresszívebb” volt az akkori SZDSZ-nél is, ahogy Guy Verhofstadt fogalmaz. S végül nagyon értékes információ a dolgok mai állapotát illetően az, hogy Guy Verhofstadt az akkori Orbán Viktort a mostani Emmanuel Macronhoz, a francia elnökválasztás „favoritjához” hasonlítja. Nos, igaz, hogy amint fogalmaz, Orbán Viktor nagyon megváltozott az elmúlt közel harminc év során, de vajon miként kellene úgy megfogalmazni e változás lényegét, hogy az mindenki számára érthetőbbé tegye az elmúlt évtizedek drámai fordulatait? Azt evidenciának kell tekintenünk, hogy az a törésvonal, ami ma elválasztja Orbán Viktort és itt idézett liberális ellenfelét, nemcsak, hogy nem áthidalható, de ma reménytelenebbnek látszik az álláspontok bármilyen közelítése is, mint eddig bármikor. Az itt összecsapó két személy egymással egyáltalán nem érintkező, mi több, egymást tökéletesen kizáró „valóságokban” él, így csupán annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk ennek a globálisan és lokálisan egyaránt vészjóslóan örvénylő szellemi, nyelvi háborúnak a legmélyebb rétegeit megérteni. Annál is inkább szükség volna ennek a törésvonalnak a minél pontosabb feltárására, mert egyfelől láthatólag maga Guy Verhofstadt is szellemi háborúként éli át a történéseket, másfelől pedig amikor hozzászólásában Kossuth Lajost és Márai Sándort említi, akiket ő evidens módon liberális világpolgárként tételez, akkor számunkra, magyarok számára is igen érzékeny pontokat érint.
Be kell látnunk, hogy nincs még igazán egységes elbeszélési módunk annak a világértelmezési törésvonalrendszernek a leírására, amelyben, a Guy Verhofstadt által említett Kossuth Lajost, Márai Sándort, Soros Györgyöt, Kertész Imrét, Konrád Györgyöt, Orbán Viktort és Emmanuel Macront kellene úgy elhelyeznünk, hogy mindenki számára legalább követhető legyen ennek az „egzotikus” társaságnak a történelmi struktúradinamikája. Vagyis az ezekkel a nevekkel szemléltethető történelmi „háló” szerkezetét és időbeli szerkezetváltozásait kellene megértenünk, ami nem látszik egyszerű feladatnak. Pedig meg kell tennünk annak érdekében, hogy e struktúra-dinamikából kiindulva esélyünk legyen meghatározni, hogy ki kicsoda is valójában ebben a jó két évszázadnyi téridőben.
Az 1820 és 2020 közötti két évszázad politikatörténeti felszíne alatt meghúzódó „lemeztektonika” mozgatóerőit kellene megértenünk ahhoz, hogy esélyünk legyen az egységes valóságértelmezési logika felépítésére. Ez a két évszázad a nyugatias modernitás máig is meghatározó politikai rendszerei felépítésének és „beüzemelésének” időszaka. Ennek a politikai rendszernek a „láthatatlan”, globális „főkonstruktőre” a rendszer talapzatául természetesen a nyugatias „progresszió” meghatározó alakzatát, a liberális pártokat választotta. Ez a „pártcsalád” értelemszerűen a globális tőkestruktúrák politikai térben felépült érdekképviselete volt. Történelmi feladata az volt, hogy a politikai térben folyamatosan érvényt szerezzen annak a világértelmezési logikának, amelyet a legfrappánsabban Milton Friedman Nobel-díjas amerikai közgazdász fogalmazott meg szállóigévé lett mondatában, amely szerint „The business of the business is the business:”. Vagyis egy tőketulajdonosnak a profit állandó növelésén kívül nem lehet más célja. Még akkor sem, ha mindez ennek a világnak a teljes felszámolásához vezet, hisz szétroncsolja az emberi létezés külső természetét és belső természetét, lelki, erkölcsi, szellemi világát. A világot irányító, saját létezését is tagadó „szuperstruktúra” vagy „szuper-SZDSZ” tehát nem „gonoszsága” okán vezeti a világot a semmibe, hanem azért, mert ez a planetáris dimenziójú berendezkedésének alapfilozófiájából adódó egyetlen logikus következmény. Írásom következő részében e konstrukció további elemeit és működési logikáját tekintjük át.
Az akkori Fidesz számára valóban „anyapártként” tételeződött az SZDSZ. Az is tény, hogy Soros György aktívan segítette az akkori Fideszt, mint ahogy az is, hogy ez a segítség egy olyan Fidesz felé irányult, amely valóban „progresszívebb” volt az akkori SZDSZ-nél is, ahogy Guy Verhofstadt fogalmaz. S végül nagyon értékes információ a dolgok mai állapotát illetően az, hogy Guy Verhofstadt az akkori Orbán Viktort a mostani Emmanuel Macronhoz, a francia elnökválasztás „favoritjához” hasonlítja. Nos, igaz, hogy amint fogalmaz, Orbán Viktor nagyon megváltozott az elmúlt közel harminc év során, de vajon miként kellene úgy megfogalmazni e változás lényegét, hogy az mindenki számára érthetőbbé tegye az elmúlt évtizedek drámai fordulatait? Azt evidenciának kell tekintenünk, hogy az a törésvonal, ami ma elválasztja Orbán Viktort és itt idézett liberális ellenfelét, nemcsak, hogy nem áthidalható, de ma reménytelenebbnek látszik az álláspontok bármilyen közelítése is, mint eddig bármikor. Az itt összecsapó két személy egymással egyáltalán nem érintkező, mi több, egymást tökéletesen kizáró „valóságokban” él, így csupán annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk ennek a globálisan és lokálisan egyaránt vészjóslóan örvénylő szellemi, nyelvi háborúnak a legmélyebb rétegeit megérteni. Annál is inkább szükség volna ennek a törésvonalnak a minél pontosabb feltárására, mert egyfelől láthatólag maga Guy Verhofstadt is szellemi háborúként éli át a történéseket, másfelől pedig amikor hozzászólásában Kossuth Lajost és Márai Sándort említi, akiket ő evidens módon liberális világpolgárként tételez, akkor számunkra, magyarok számára is igen érzékeny pontokat érint.
Be kell látnunk, hogy nincs még igazán egységes elbeszélési módunk annak a világértelmezési törésvonalrendszernek a leírására, amelyben, a Guy Verhofstadt által említett Kossuth Lajost, Márai Sándort, Soros Györgyöt, Kertész Imrét, Konrád Györgyöt, Orbán Viktort és Emmanuel Macront kellene úgy elhelyeznünk, hogy mindenki számára legalább követhető legyen ennek az „egzotikus” társaságnak a történelmi struktúradinamikája. Vagyis az ezekkel a nevekkel szemléltethető történelmi „háló” szerkezetét és időbeli szerkezetváltozásait kellene megértenünk, ami nem látszik egyszerű feladatnak. Pedig meg kell tennünk annak érdekében, hogy e struktúra-dinamikából kiindulva esélyünk legyen meghatározni, hogy ki kicsoda is valójában ebben a jó két évszázadnyi téridőben.
Az 1820 és 2020 közötti két évszázad politikatörténeti felszíne alatt meghúzódó „lemeztektonika” mozgatóerőit kellene megértenünk ahhoz, hogy esélyünk legyen az egységes valóságértelmezési logika felépítésére. Ez a két évszázad a nyugatias modernitás máig is meghatározó politikai rendszerei felépítésének és „beüzemelésének” időszaka. Ennek a politikai rendszernek a „láthatatlan”, globális „főkonstruktőre” a rendszer talapzatául természetesen a nyugatias „progresszió” meghatározó alakzatát, a liberális pártokat választotta. Ez a „pártcsalád” értelemszerűen a globális tőkestruktúrák politikai térben felépült érdekképviselete volt. Történelmi feladata az volt, hogy a politikai térben folyamatosan érvényt szerezzen annak a világértelmezési logikának, amelyet a legfrappánsabban Milton Friedman Nobel-díjas amerikai közgazdász fogalmazott meg szállóigévé lett mondatában, amely szerint „The business of the business is the business:”. Vagyis egy tőketulajdonosnak a profit állandó növelésén kívül nem lehet más célja. Még akkor sem, ha mindez ennek a világnak a teljes felszámolásához vezet, hisz szétroncsolja az emberi létezés külső természetét és belső természetét, lelki, erkölcsi, szellemi világát. A világot irányító, saját létezését is tagadó „szuperstruktúra” vagy „szuper-SZDSZ” tehát nem „gonoszsága” okán vezeti a világot a semmibe, hanem azért, mert ez a planetáris dimenziójú berendezkedésének alapfilozófiájából adódó egyetlen logikus következmény. Írásom következő részében e konstrukció további elemeit és működési logikáját tekintjük át.