Domonkos László

Vélemény és vita

Listák és galambok

Fölöttébb elgondolkodtató, bár kissé megkésett mondatot mondott ki Németh Miklós egykori miniszterelnök:

Ha azt mondom, fentiek olvastán kissé körbefordult velem a világ, aligha túloznék. Mintha most fedeznénk fel, hogy 1944–45-től 1989–91-ig teljes szovjetvilág volt Magyarországon, vagyis az orosz hódoltság időszaka. Hogy mindez mit jelentett – a kötelező orosztanulástól az egypártrendszeren és a krónikus hiánygazdálkodáson át a gyomorforgató nyilvános hízelkedés nagyszámú változatának özönéig –, még ma is milliók tudják. (Feledhetetlen és többszörösen jelképes az 1980. őszi emlék a külügyminisztériumból: a két hangos és vidám, gátlástalanul mellettem elsiető, öltönyös-nyakkendős, oroszul beszélő fiatalember, akik másodpercek alatt oly zavartalanul lépdeltek föl az emeletre, mintha csak valamely elegáns szórakozóhely egyik szintjéről röppentek volna át a másikra – mialatt én létező összes okmányomat előszedve hosszasan bebocsáttatásra vártam hazám kormányzati intézményébe. Nemhogy mukkanni: rájuk figyelni sem mert senki.)

Majd éppen az ideológiai front legelső vonalában tevékenykedő spiclik, tartótisztek és egyebek világa ne lett volna az ő kizárólagos monopóliumuk… A Baltikumban több városban megtekinthetők a teljes élethűségben megmaradt vagy precízen helyreállított KGB-irodák, a bennszülött helytartókat és szolgálóikat ellenőrző-irányító Legfőbb Hatalom eme tömören plasztikus és lényegében mindent eláruló szentélyei. És most az utolsó pártállami kormányfő, aki már réges-rég visszavonult a nyilvánosságtól, egy evangélikus ifjúsági találkozón „csak úgy” közli, hogy akkor mondhatjuk majd, hogy „megálljunk, mert itt van már a Kánaán” – ha az oroszok feloldják a titkosítást… Szpaszíba, tehetnénk hozzá maliciózusan.

Bevallom: eddig legalább tíz „abszolút hiteles” ügynöklistát láttam, itt és ott, elolvastatták velem, megmutatták, kommentálták, lobogtatták. És bizonygattak, magyaráztak, következtettek. (Nem fura, hogy majdnem huszonöt évig „a” hiteles ügynöklistának azt tartották – láthattam az eredetinek mondott változatot –, amelyet 1990-ben állítólag maga Németh Miklós bocsátott Antall József rendelkezésére…?) A galamblelkű informátorok egy része, kezdem azt hinni, a moszkvai igazi szereplője is lehet – a ködösítés, mások unos-untalan rossz hírbe keverése tökéletesen beleillik a dezinformációs taktikába. Úgy van, ahogyan Szerb Antal leírta: „uram, a leghazugabb rágalom is foltot ejthet az ember becsületén”. Ők pedig, ha nem is olvastak Szerb Antalt, ezt mindenkinél jobban tudták. És – tudják.

A valódi bizonyítékok tekintélyes része pedig valószínűleg tényleg tovaszállt, mint a galambok. Nagy rajokban, valamikor 1989-ben. Csakhogy azt ne higgye senki: nincsenek meg azok a szintúgy galamblelkű szakférfiak, akik pontosan ismerik, mi semmisült meg, mi van meg és hol.

A KGB, igazán professzionális állambiztonsági szolgálat lévén, akkurátusan számon tartotta – FSZB néven ma is számon tartja – mindazokat, akiket számon kell tartania. Éppen Németh Miklós ne tudná mindezt? Mert ugyan igaza van abban, hogy ami ügynöklistaügyben az elmúlt negyedszázad során ezekkel a dokumentumokkal történt, az „szégyenteljes”, „ebbe betettek, ebből kivettek, egy részét pedig megsemmisítették” – csakhogy: muszáj volt eddig várni? (Jobb későn, mint soha?) Mennyi zűrzavaros, mocskos ügy, féligazságokkal, ellentmondásokkal teli, emberi konfliktusok tömkelegét okozó „kavarás” megtakaríttathatott volna, ha…

Csakhogy, úgy szokták mondani-példázgatni, a történelemben nincs „ha”. A közelmúlt, a magyar félmúlt históriájában sincs. Most azonban a szép számban tenyésző listák és a hasonlóképpen körülöttünk repdeső, felvilágosító szándékú galambok illetékesei nagy hirtelen, huszáros hetykeséggel felfedezik a kanálban a mélyedést. És mint jó Rejtő Jenő egykoron, tudatják velünk, hogy bizony ez az igazi Trebitsch (Buzgó Mócsing a becsületes neve különben – lám, mily találó elnevezés –, csak nem sejtik róla errefelé, hogy voltaképpen az igazi Trebitschcsel azonos).

„A rendszerváltozásért meg kellett küzdeni, és a résztvevők érdeme, hogy képesek voltak szembenézni a kihívásokkal és válaszokat találni rájuk” – mondotta ugyancsak Németh Miklós. Ja, az egészen más. Jean, verje le önmagát, mondja unottan inasának a gróf. Az igazi Trebitsch meg – talán galamb képében – szelíden mosolyog.