Czakó Gábor

Vélemény és vita

Legrégibb nyelvemlékünk

Álmosék nem rohantak a Vereckei-hágóhoz. Egy nép eleve nem tud rohanni. Gátolja a terep, az időjárás, a politikai események

A görög Theophylaktosz Simocatta (7. század első fele) ötlete volt az álavarság fogalma. Világtörténetében írta: „Midőn Iustinianos császár (527-565) gyakorolta a hatalmat, eme var és chunni népekből az ősi törzs egy kicsiny része elfutott és Európába vándorolt át. Ezek avaroknak nevezték el magukat s vezérüket a kagán címmel tüntetik ki. A barsélt, az onogur, a sabir s ezeken kívül néhány más hun nép is igen nagy rémületbe esett, amidőn a saját területén meglátta a var és chunní szökött néptöredékét; azt gyanították ugyanis, hogy a bevándorlók avarok. Ezért fényes ajándékokkal tisztelték meg az elfutottakat s úgy vélték, ezek fejében bántatlanságot nyernek részükről. …” (Olajos Teréz ford.)

E 7. századi szövegben előfordul a var/vár, vari/avar, chuni/chun/hun, barsélt, szabar, sabir/szabir szavunk, melyek közül az első három köznév lett, a többiek helynévként maradtak fönn hazánkban. Barsélt – Bercel Cegléd, Nógrád és Tisza előtagokkal. Szabir-Szabar változatokból vagy negyven létezik, Várvidéktől Erdélyig: Zalaszabar, Zobor, Zombor, Székelyszabar stb. Nem csoda, hisz ez volt régi nevünk őshazánkban, és Bíborbanszületett Konstantin is ezen, nyilván a Bulcsútól és Tormástól tanult néven nevezte eleinket.

A régóta készülő A magyar nyelv nagyszótára (2006-2017) avar szócikkéből: „az V–VIII. században hazánk területén élt, közép-ázsiai eredetű, kihalt lovas-nomád (?) nép (egy csoportja) (…) 2. e nép többsége által beszélt, feltehetően a török nyelvek köztörök csoportjába sorolható, kihalt nyelv (?), ill. ilyen nyelvű szó”. Mennyi önbizalom! A szerző vajon tud-e avarul? Vagy anélkül osztályozza e népet és nyelvét, s tessékeli ki az élők sorából.

Tény, hogy a 7. században magyarul róttak harci biztatást a környei íjlemezre. A szarvasi tűtartó (8. század) fölirata szintén magyarul olvasható – Vékony Gábor jóvoltából. A jelenleg legkorábbi magyar írásemléket a Környe melletti 6-7. században használt avar kori temető egyik sírjában lelték. Ez egy íjmarkolatlemez, amelynek rótt fölirata Hosszú Gábor Rovásatlaszában (Bp. 2013. 29. old.) is látható. A szerző szerint a tizenhárom betű közül az utolsó négy jelentése egyelőre bizonytalan. Hosszú olvasata: „te íjat lövesd nyíllal ellen!” E sorok írója a harmadik szót inkább löveldnek véli: „te íjat löveld nyíllal ellen.” A fölirat eszerint íjászok, mégpedig írástudó íjászok nyílpárbajáról szól.

A Czuczor–Fogarasi írja a lövellésről, „Mondjuk némely sebesen kilőtt, azaz szenvedőleg repülő vagy terjedő testekről, melyek kilőtt nyil vagy golyó gyanánt szállnak.”

A betűkettőzéseket a régi rovók általában figyelmen kívül hagyták. A lövesd felszólító módban álló műveltető igealak. Valaki mással akarja végrehajtatni a lövést. Az íj ilyesmire képtelen, ellenben maga lő, önmagából veti ki nyilát. A megfeszített íj ráadásul oldalról puffadt hólyagra hasonlít, amely menten ki fogja lövellni tartalmát.

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára lő szavunk első előfordulását 1220/1550-re teszi, a lövel(l)ét 1604-re. Most öregedett 6-700 évet! Miként avar szavunk, s a Simocatta által említett további népnevek.

A kaukázusi avarok nyelve ma török, ám „vannak olyan avar zenei rétegek, melyeknek egyes dallamai magyar dallamokra hasonlítanak”. (Hungaroton, szerk. Sipos János, 2003. MMH_0390.) Ezt állítja a helyszínen kutató Agócs Gergely és a gépi összehasonlítással dolgozó Juhász Zoltán is. A Lezsák Gabriella régész vezetette kutatócsoport 2016 októberében 10. századi, magyarra hajazó tárgyakat látott észak-kaukázusi múzeumokban. Akad-e nyelvi hasonlóság köztünk és például a kabardok közt? Az elmúlt száz évben ki tanulmányozta Szentkatolnai Bálint Gábor adige-kabard–magyar szótárát és nyelvtanát a Széchenyiben?

Környén kívül más, honfoglalás előtti rovásemlékeket is találtak hazánkban a szarvasi tűtartótól a nagyszentmiklósi kincsen át a nagymácsédi keresztig. Másutt részletesen tárgyaltam őket, ezért a lényegre térek: a leletsor igazolja László Gyula eredményeit: már évszázadokkal a honfoglalás előtt magyarok éltek a Kárpátok alatt. László, „az elvetett kő, szegletkővé lett”. (Luk 20,17.)

Kiváló régészünk, Türk Attila végig követte a honfoglalók útját az uráli átjárótól idáig, hazáig. A leletek szerint eleink vándorlása csak pár évig tartott, tehát Levédia és Etelköz inkább pihenőhely lehetett, közbülső haza vagy politikai állam egyik sem volt.

Anonymus írja: „…választásuk arra esett, hogy majd Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották, hogy az Attila király földje, akinek ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott”. Tehát saját föld volt, bizonyára rokon lakókkal. Nyilván földerítőket küldtek előre, akik tisztázhatták, hogy jövendő hazájukban valóban élnek velük egy nyelvet beszélők. A honfoglalás nem lehetett gyerekjáték. Ezért sem vesztegeltek több emberöltőnyi ideig Levédiában még nyelvideológusok kedvéért sem. Bíborbanszületett Konstantin császár A birodalom kormányzásáról című művében írja erről: „A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának szálláshelyet, azon a helyen, melyet első vajdájukról Levediának neveznek (…) Abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem szabartoi aszphaloinak [vagyis rendíthetetlen szabiroknak] (…) A türkök hét törzsből álltak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt. Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig…” Háromig, nem tovább! Mivel a császár Bulcsu horkától és Tormás hercegtől szerezte adatait, hihetünk neki. Ha neki nem, akkor helyneveinknek!

Álmosék nem nyílegyenesen rohantak a Vereckei-hágóhoz. Egy nép eleve nem tud rohanni. Gátolja a terep, az időjárás, az anyák és gyermekek, az ellő-fialó, legelő állatok gondja, a politikai események. Tudjuk, hogy sok mérföldes menetoszlopuk Kijev mellett haladt el, ahol akkoriban a vikingek rusz törzse szervezte bérmunkában az orosz államot. Nem akarták átengedni népünket: kemény csatában kellett kicsikarni az átvonulást, amelyben bizonyára ezerszám lövelltek nyilakat az íjak.