Klímacsúcs és meleg helyzet

Ma délután kellene elfogadni a párizsi klímacsúcs megállapodását, ez lenne a legfőbb eredménye annak a világcirkusznak, amelyen fölléptek királyok, hercegek, elnökök és szebbnél szebb egyéb államvezetők, azaz mindazok, akiknek hazai törvényük tiltja a beleszólást az érdemleges eseményekbe és folyamatokba. Ugyanakkor távolmaradt az a száz pacák, akinek a zsebében annyi a dohány, amennyivel a világ legszegényebb hárommilliárdjának, tehát a földlakók nagyjából negyvenöt százalékának összessége rendelkezik. Az emberiségnek csaknem a fele! A százak akár el is rendelhetnék, hogy ezután folyjanak egy órácskáig visszafelé a pénz-Amazonasok! Hanem akkor…

A százak köztudomásúlag soha sem nyüzsögnek. A századok óta tündöklő nagy nevek viselői nem vesznek részt a közéletben, legföljebb alapítványaik osztják az észt… Helyettük George Soros nevű heroldjuk szokott beledurrantani a nulláslisztbe, ha a százak úgy látják, hogy valamelyik országban nem az ő ízlésük szerint mennek a dolgok. Most jó úton haladnak, a bolygó életfönntartó képességének megsemmisítése felé. Mármint a hétmilliárd földlakó számára. A maradék száz majd elhúzódik a Himalájába, az Alpokba vagy az Andokba, ott lesz ezután a Riviéra.

Csóválgatják a fejüket – mi mást tehetnének? Elődeik utasítására a népek ledöntötték a keresztet – Isten trónját! –, hogy jöjjön végre a pénzizmus, és ők is markolhassanak. A kis buta népek csalódtak, de ez legyen az ő bajuk.

A kultusszal együtt elsorvadt édes gyermeke, a kultúra is. A kultúripar lépett a helyébe, ami festményekre, versekre, filmekre emlékeztető tárgyakat állt elő. Nem a művészet kánonja, hanem a pénzcsinálás szabványa szerint. Miután a gazdaságkorban a dolgok álnevet viselnek, kiképzett ügynökök kánonnak nevezik a kultúripari szabványokat, pályatársaik pedig szabadságnak az elnyomás új alakzatait.
A kapitalizmus egyenlő a tőkeizmussal, vagyis minden résztvevőjének profitmaximalizálásra kell törekednie, különben úgy jár, mint csigabiga az autópályán.

Németországban élő barátom meséli, hogy városának főterén egymással szemben áll az Evangelische Templom és az Evangelische Bank. Az egyik állandóan zsúfolt, a másik kong az ürességtől, még vasárnap is, holott akkor a bank zárva tart… Mi a bank sikerének titka? A kapitalizmus alaptervébe bele van kódolva a pénzszaporítás. Ebben nincs semmi titok.

Az Ószövetség a zsidók egymás közti ügyleteiben tiltotta kamat fölszámítását. Jézus ezt mindenkire kiterjesztette (Luk 6, 34-35.): „És ha azoknak adtok kölcsönt, akiktől visszafizetést reméltek, micsoda jutalmat érdemeltek? (…) Tegyetek jót és kölcsönözzetek, anélkül, hogy valamit is visszavárnátok.” Tehát ha keresztények vagytok, és „jutalmat”, azaz üdvösséget akartok, még a tőkét se kérjétek vissza, nemhogy kamatot számítsatok föl! Róma elvben kitartott a kamattilalom mellett a 20. század közepéig. A reformátorok, Luther, Kálvin és a többiek tiltották az uzsorát, de nyíltan megengedték a kamatszedést a 16. században. „A pénz arra való, hogy dolgozzék!” – mondta Kálvin. Ekkor ért véget a vallási korszak, és elkezdődött a gazdaságkor.

Megkezdődtek az úgynevezett vallásháborúk, majd a nyílt keresztényüldözések. A kor új motorja, a kamat révén a pénz hamar kiemelkedett az áruk közül. Utóbbiak mind avulnak, romlanak, a pénz viszont álmában is fial gazdájának. A pénzembernek. Ugye milyen találó szó? Szerkezete a sportemberre meg a hóemberre hasonlít… A pénzembert, a gazdaságkor fejedelmét, lám, valami külsőség, nevezetesen a pénz teszi, abból van. De miből van a pénz? Kezdetben aranyból készült, majd más fémekből, papirosból – mostanában „a bankrendszer fizetési ígérete”. Miből van akkor, amikor a bankrendszer becsődöl, és már ígérni nem képes? A kamatos kamat kamatának a kamatából. És a kamatos kamat kamatának a kamata miből van? Semmiből. Ha visszatekintünk a múlt, a vallási kor nagyjaira, látjuk, hogy ők szentek voltak, hősök, bölcsek, művészek, és belülről, istenszerelemből, bátorságból, szépségből épült a lelkük. Ezek a vonások is megfoghatatlanok, de aki élt már, az tapasztalta valóságosságukat.

A gazdaság alárendelte magának/hasznának az erkölcsöt, a tudományt,a művészetet, a családot, a vallást, jogot, politikát, filozófiát, mindent, ami nem haszonelvű. Székely szóval meghátrányolta az összes emberinek nevezhető célt, s ily módon fölszámolta a lehetséges ellenfeleket, azaz bebetonozta a rendszert. Nem örökre, mert addig semmi sem tart, de nagyon. A gátlástalanság, pénzsóvárság bűnből hajtóerővé emelkedett, alapkő lett, sőt, erény, mert pénzt hoz a konyhára – miként azt B. Mandeville már 1705-ben megírta a Méhek meséjében: „A bűn a jólét alapja, ha korlátját a törvény kiszabja.”

Mandeville után K. Polányi, K. Boulding, D. C. Korten nyomán, és másokkal együtt e sorok írója is kimutatta a gazdaságkor könyörtelen természetét. (Mi a helyzet? – Gazdaságkor titkai) Boulding találóan írta: „A Föld-űrhajó utasai azon versengenek, hogy minél előbb megsemmisítsék közös készleteiket.”

Az új rend alapállapota a rák, a szakadatlan növekedés. A tőketulajdonosok folyamatosan gazdagodnak, miközben versenyszerűen emésztik el a Föld élethordozó képességeit és javait. Ha nem tennék, máris a helyükbe szökkenne ezer versenytársuk. Elhappolnák az üzletet, ők lemaradnának, elgyöngülnének, a többiek megkopasztanák, és végül fölfalnák őket. Így a bolygó pusztul el. A helyzet közismert. Egy találós kérdés mindenkinek elmagyarázza: Lehetséges-e bármilyen véges rendszerben a korlátlan növekedés?
A Föld véges rendszerében?

Hogy a válasz ne hangozzék el időnap előtt, konferenciáztatják az elnököket, akik semmit sem tehetnek ellenük. Tudják, hogy a gazdaság – a pénz, a Semmi! – növekedési kényszere miatt mindenképp emelkednie kell a földi átlaghőmérsékletnek. Ehhez képest mit számít, hogy két vagy csak másfél Celsius-fokkal.