Ki ment ki itt kit?

Hazánk valószínűleg legismertebb gyermekpszichológusa a minap azt ajánlotta az aggódó szülőknek, „mentsék ki” utódaikat az állami iskolarendszerből, vagy úgy, hogy alternatív intézménybe íratják a gyereket, vagy úgy, hogy több család összefogva magántanárt fogad. Vekerdy nem először bírálja a polgári kormány oktatáspolitikáját, s mind messzebbre merészkedik. Az anyukák pedig, akik áhítatosan olvassák szavait, amikor a bilire szoktatás nehézségeivel vagy a dackorszak problémáival kapcsolatban ad tanácsokat a női magazinokban, nyilván hamarabb elhiszik neki a működésképtelen, összeomlóban lévő rendszerről szóló víziót is, mint mondjuk azoknak a túlságosan is ismert ellenzéki politikusoknak, akiknek népszerűsége garantáltan jóval a sztárpszichológusé alatt van.

A tanévnyitó alkalmával rendre felzengő kórus egyébként mindig ugyanazt a nótát fújta: a jelenlegi oktatási rendszer nem ad teret a szabadságnak, a kezdeményezésnek, csupán információkat tölt tölcsérrel a diákok fejébe (LMP), mivel uniformizált, önállóan gondolkodni nem képes, állami propagandán nevelkedett polgárokat kíván nevelni (DK). A szocialisták aztán mintegy erre még rákontrázva bejelentették, elindítják a „gondolkodás iskoláját”, ahol azt kívánják szemléltetni, hogy a szabadság és a kreativitás a legfontosabb.
Persze mindezt mi már tapasztalatból ismerjük. 2002 szeptemberében Magyar Bálint oktatási miniszter közölte, hogy „a jó iskola nem kaszárnya, ahol haptákban áll gyerek, anya-apa, tanár, hogy miniszteri parancsra darálni kezdje a központi tananyagot, mindenütt ugyanazt, minde­nütt ugyanúgy. A jó iskola a szabadság iskolája. A jó iskola az, amelyben jól érzi magát a diák, jól érzi magát a pedagógus, jól érzi magát a szülő is.” Ezután hosszú évekig figyelhettük, mennyire jól érzi magát a pedagógus, akit hivatalos szónoklatokban egekig magasztalnak, anyagilag viszont igen kevéssé ismernek el, ugyanakkor védtelenül áll egyes szülők, sőt gyerekek agresszivitásával szemben. Láthattuk, mennyire jól érzi magát a szülő, akinek gyermekét nem tanítják meg írni-olvasni-számolni, viszont valóságshow-ból kell érettségiznie. És mennyire jól érzi magát a diák, aki roppant szabadsága jutalmául végül a kezébe kap egy hasznavehetetlen diplomát, amellyel ugyan sok kreatív dolgot cselekedhet, de munkát például nem talál.
A Magyar Bálint-féle „szabadság iskoláját” tehát már kipróbáltuk, köszönjük szépen, elég volt. Az, hogy ez a jelenlegi – vagy inkább most épülő – iskolarendszer milyen lesz, majd kiderül. Mindenesetre az biztos, hogy nem alapulhat kőbe vésett, évszázados állandóságon, hiszen a folyamatosan és ijesztő sebességgel változó világhoz kell idomulnia, ebben és ennek a világnak a számára kell oktatnia és nevelnie a következő nemzedékeket.

Most csupán a jelenlegi helyzetről lehet beszélni, amely – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – egyáltalán nem kétségbeejtő. Nem kell iskolabezárásoktól tartani, a pedagógusok fizetése emelkedik, és megvannak tankönyvek is. Méghozzá a gyerekek több mint felének ingyen. Korszerű tudással teli, jó minőségű és szép kiadványok, modern módszertannal. Amire nagy szükség is van, mert a mai gyerekeket minden eddiginél nehezebb tanítani, nem egyszerű megragadni az internet sebességéhez szokott figyelmüket.

Egyvalami azonban mégis állandó: a gyerekek nagy része nem szeret iskolába járni. Ez kurzustól, kormánytól és szaktárcától abszolút független tény. Ám nem arról van szó, hogy kifejezetten az állami iskolarendszerbe nem szeretnek járni, hanem úgy általában semmilyen iskolába nem szeretnek. Sem alapítványiba, sem egyháziba, sem alternatívba, sem magántanárhoz.

De erre nem az a helyes válasz, hogy akkor közelítsük az oktatást ahhoz a létformához, amelyben a fiatalok a legszívesebben vannak: a bulihoz és a semmittevéshez. Nem lehet az a cél, hogy nyolc, tizenkét vagy még több évig pusztán „jól érezzék magukat”.

Meg kell érteniük olyan kifejezéseket, mint kötelesség, felelősség, közösség, és meg kell érezniük a jól végzett munka eredményének örömét. Mert különben mit sem érnek a szabadsággal. Sem az iskolában, sem később. Na abból lenne nemzeti katasztrófa.