Vélemény és vita

Kettős mérce

Sztálin halála után másfél évvel, 1954. szeptember 14-én, atomtámadás érte az Orenburgtól kábé kétszáz kilométerre fekvő Tockoje járás környékét.

Amerikai nehézbombázó helyett egy Tu–4-es gép dobta le a hirosimainál csaknem háromszor nagyobb rombolóerejű bombát. A környező lakosság és a helyszínre szállított ötezer német hadifogoly nem tudott a rá váró eseményről; a német fegyverletétel után több, mint kilenc évvel még volt belőlük bőven…

„A robbanás következtében 2 km-es körzetben a növényzet, erdő, fű teljesen eltűnt, a fedezékek bedőltek, az élet teljesen megszűnt. Az epicentrumtól számított 4 kilométeres körzetben az állatok nagy része életben maradt, de a súlyos mérgezés következtében, amely süketséggel és vaksággal párosult, néhány nap múlva el kellett pusztulniuk.” Az emberekről nem esett szó…

„Az éles hadgyakorlaton részt vett: Bulganyin, Zsukov, Szokolovszkij, Konyev, Tyimosenko, Bugyonnij, a Szovjetunió marsalljai; a fegyvernemi főmarsallok, a katonai körzetek parancsnokai, a fegyvernemi marsallok és a Szovjet Fegyveres Erők vezető tábornokai és admirálisai, mintegy 250 fő, továbbá tíz kínai tábornok, a népi demokratikus országok honvédelmi miniszterei, vezérkari főnökei, továbbá Lengyelország részéről a HM helyettese és a légierő parancsnoka is.”

A hadgyakorlatot Petrov szovjet hadseregtábornok vezette. Magyarországot Bata István honvédelmi miniszter és Székely Béla vezérkari főnök képviselte. „A vendégek a robbanást egy 11 km-re levő magaslatról nézték végig védőszemüveggel. A légnyomás ereje a kiépített fedezék 3 mm-es plexitüvegből készült ablakát betörte, a sapkákat és az állásponton felállított ismertető táblákat lesodorta.” A bomba ledobását tüzérségi tűz követte, majd páncélos erők és gépesített gyalogság támadta a korábban kiépített erős védőállásokat, amelyekben az „ellenséges fegyverzetet” és az ötezer német hadifoglyot elhelyezték. Sem ők, sem a környék lakossága nem sejtette, hogy mi vár rájuk…

A negyvenötezer főnyi támadó legénység gyaníthatott valamit, mert a roham előtt impregnált papír védőköpönyeget osztottak az embereknek. Röviden: a Szovjetunió korabeli vezetése a világtörténelemben először saját népére, területére és élővilágára mért atomcsapást! A „győzelem” után tartott fogadásról bizonyára nem hiányzott a vodka, a pezsgő és a beluga kaviár sem. A hadgyakorlaton és közvetlenül utána a becslések (!?) szerint ötvenötezer(!) ember vesztette életét. A sugárfertőzés áldozatai közül sokan napokon belül meghaltak. A rákbetegek aránya ugrásszerűen megnőtt az egész körzetben, csakúgy a torzszülötteké is.

Tudtommal a károkat máig sem mérték fel teljes körűen. A Hirosima és Nagaszaki elleni támadásról már sokan megírták, hogy katonai szempontból okafogyott volt. Tockoje bombázása merő kíváncsiságból történt: robban-e az atombomba, ha beindítják? Negyed százada megnyíltak a levéltárak, sőt a maradék tanúk is emlékezni mertek. Mi több, előkerültek a világtörténelemben példátlan tockojei vérengzés alapadatai a különféle jelentésekkel együtt. A felelősség megállapítására kísérlet sem történt. A világsajtó hős csillagai vitézül hallgatnak. Van-e becsülete annak a véleményformáló értelmiségnek, amely hamiskártyásként keveri a történelem lapjait? Demokratikus-e az a világrendszer, amelyben jog a tömeggyilkosság, és tettestársa a bűnpártoló sajtó? Akad-e egyetlen „baloldali”, akit Tockoje rémsége kiábrándított ideológiájából?

Ki gondolja, hogy a kettős mérce nem tartozik a demokratikus világ alapmértékei közé?

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom