Korompay Csilla

Vélemény és vita

Kaltoft úr pókhasa

Álláspont. Talán a társadalmi szolidaritásnak is van határa

A dán Karsten Kaltoft gyermekgondozóként dolgozott, ám a több mint százhatvan kilós, középkorú férfi munkájára mind kevesebb szülő tartott igényt, ugyanis „már a gyerekek cipőfűzőjét sem tudta bekötni”, ezért az önkormányzat elbocsátotta. Kaltoft úr bírósághoz fordult, s az ügy végül az Európai Unió ítélőszéke elé került. A luxemburgi székhelyű testület kimondta, hogy bár az uniós jog nem tartalmazza az elhízás miatti diszkrimináció tilalmát, a kóros elhízás hátrányos helyzetnek tekinthető, „ha nehezíti a munkában való részvételt kollégáival egyenlő módon”. Hozzátette azt is, irreleváns, hogy az elhízás túlzott evésből, netán pszichológiai vagy anyagcsere-problémából, esetleg gyógyszer mellékhatásából származik.

A döntésből az következik, hogy a jövőben a súlyosan elhízott dolgozók jogosan léphetnek fel munkaadójukkal szemben extra kérésekkel, mint például nagyobb szék és asztal, irodájukhoz közeli parkolóhely és egyebek.

Nem akarok senkinek tippeket adni, de képzeljük el, hogy a dán bébiszitter példáján felbuzdulva Kovács József traktoros, akit azért rúgtak ki a tehéntelepről, mert hetente háromszor részegen tántorgott be délelőtt tizenegy felé, a fennmaradó napokon pedig a műszakvezető ment érte délután három magasságában, szóval Kovács József traktoros talál egy ifjú jogvédőt, aki az elnyomottak iránti lelkesedésből ingyen megírja neki a beadványt. És a luxemburgi bíróság, eddigi logikája szerint kénytelen megállapítani, hogy bizony, szegény Kovács József alkoholizmusa hátrányos helyzetnek tekinthető, mert nyilvánvaló, hogy nehezíti a munkában való részvételt, és mindegy, hogy a kiváltó ok gyerekkori trauma vagy az Icuka, „az a büdös lotyó” miatti mélységes fájdalom, vagy pusztán az, hogy Kovács József egyszerűen szereti a szilvapálinkát. A lényeg: nem bír, nem akar nélküle élni.

Ezek után a munkáltatójának kártalanítania kell Kovács Józsefet, vagy visszavennie állásába. Ha pedig Kovács József újra munkába áll, minden segítséget meg kell adni neki, hogy hátrányos helyzete csökkenjen. Először is, olyan beosztást kell kialakítani, amelynek meg tud felelni. Ez azt jelenti, hogy reggeli műszakba véletlenül sem szabad betenni, ha viszont néha mégis kénytelenek, akkor már az öltözőben indokolt egy felessel fogadni, s ezt, az elfogadható színvonalú munkavégzéshez szükséges védőitalt mintegy kétóránként biztosítani kell a számára. Ajánlatos továbbá tartalék dolgozóról is gondoskodni, arra az esetre, ha a műszak vége felé Kovács József elszundítana szokott helyén, a hármas számú istálló árnyékában. Joggal követelhetne ezen kívül agressziókezelési tréninget, mivel gyakran előfordul, hogy ittasan beleköt a fejőházas Sanyiba – akit mostanában gyanúsan gyakran látni a már említett Icuka közelében –, ráadásul, mivel Sanyi elég nagyot és pontosan üt, ezért az állandó orvosi ügyelet is értékelhető igény lenne Kovács József részéről.

Bármilyen hihetetlen, a hátrányos helyzetű Kovács József története nem rugaszkodik el a valóságtól, nem szürreális agymenésről van szó. Kaltoft úr ügyével kapcsolatban komolyan felvetették, hogy az alkoholizmus és a drogfüggőség is fogyatékosságnak tekinthető-e, és ha igen, elbírálása a kóros elhízáshoz lenne-e hasonló.

Mivel az unió ítészei szerint hátrányos helyzet az, ami nehezíti a munkában való részvételt, számos ötletünk lenne még. Az eddigiek alapján kedvező luxemburgi döntésben reménykedhet például, aki kezelhetetlenül összeférhetetlen, aki abszolút megbízhatatlan, aki rettenetesen lusta.

Visszatérve a kövér bébiszitterhez, a joggal való visszaélés ebben az esetben azért bosszantó, mert az európai népesség fele túlsúlyos és elhízott, ez az arány hazánkban hatvan százalék fölötti. Az egészségügyi következmények pedig egyre tragikusabbak. A társadalmi szolidaritásból fakadóan az elhízásból eredő betegségek orvosi kezelését és igen, a munkából való kiesés költségeit bizony mi álljuk, mint ahogy természetesen mi fizetjük a több mozgásra és egészségesebb táplálkozásra buzdító programokat is. Ez teljesen rendben van.

De, hogy végső soron a mi pénzünkből vegyenek fel valakit, aki segít bekötni Kaltoft úrnak a gyerekek cipőfűzőjét? Talán a társadalmi szolidaritásnak is van határa. Itt, a cipőfűzőnél. Európában.