Jurányi Benedek példája

Nevéhez nem fűződnek világraszóló tettek vagy produkciók, nem tartják számon mint legújabb kori „ismert embert”, azaz „celebet”, nevének hallatán embertársaink nem kapják föl a fejüket, nem fűznek hozzá megjegyzéseket vagy éppen állandó eposzi jelzőket a kommentátorok. Jurányi Benedek mindössze egy, egyetlenegy a sok jogi végzettségű magyar ember közül, de sohasem volt sztárügyvéd, bírósági tárgyalások felkapott főszereplője, a vád vagy a védelem által sűrűn emlegetett szakértő férfiú. Ő hosszú-hosszú éveken át csakis és kizárólag a jászszentandrási tanító fia volt, akit családi indíttatása, neveltetése, környezete, kialakult-megszilárdult személyisége egyenes úton arra predesztinált, hogy amint az idők úgy hozzák Magyarországon, a közélet, a politika felé fordulván, a népi-nemzeti gondolatot vállaló és képviselni szándékozó régi MDF-hez csatlakozzék és annak a pártnak egyik leghűségesebb és legodaadóbb embere legyen, jó darabig például Csurka István és Kulin Ferenc jogásza (is) lévén, de most sem Csurka, sem Kulin az igazán lényeges.

Az előbb említett politikai tömörülés már jóval inkább. Hiszen Jurányi Benedek példázat volt, etalon: sok, nagyon sok hozzá hasonló harcos bajtárs volt akkoriban, aki vállalta és képviselte és védte és megélte azt az ügyet és azt az eszmekört, amelynek igézetében annyian jártunk és járunk ugyanabban a cipőben. Csakhogy az ő különleges, egyediségében oly figyelemreméltó jelentősége is éppen innen, ebből a tényből, ebből az alaphelyzetből eredeztethető.

Jurányi Benedek volt „a szürke eminenciás, a Háttérember”. Utolsó leheletéig. Az a bizonyos kőszikla, amire egyházát építhette Péter. És amire – Akire – a nagyságát építhette – volna – a rendszerváltás legnagyobb szerepre hivatott politikai ereje. Aki Atlaszként vállain tartotta volna mindhalálig, amire elszegődött és akinek érintésére – biztató, segítő hatására – mindenki, az utolsó mezei tagtól Csurka Istvánig – új erőre tudott volna kapni, mint Anteusz a föld érintésekor.

„Tiszteljétek a közkatonákat, // nagyobbak ők, mint a hadvezérek” – mintha róla írta volna nagy figyelmeztetését Petőfi, és valóban nagyon úgy tűnik, „S ha elesnek a felejtés árja // Foly sírjukon s neveiken végig. // És ők mégis nekimennek bátran // Az ellenség kardjának, tüzének!!” Pedig Jurányi Benedek csupán kedves, készséges, jó humorú és kiváló szakmai felkészültségű férfi volt, aki rendkívüli magyar személyiségek teljes bizalmát és megbecsülését élvezte, miközben az égvilágon soha semmi mást nem tett, mint ami a dolga, a kötelessége volt, amit belső, szent meggyőződése neki diktált, egészen természetes módon, mintegy magától értetődően. Teljes erővel, de hallatlanul könnyedén és halkan, szerény mindentudással, mosolyogva. A legmegnyugtatóbb emberek egyike volt, akit ismertem: életeleme volt a segítés, az önkéntes, belülről vezérelt szolgálat, a hűség és az önzetlenség. És amint az ember bármilyen konkrét esetben ennek akármilyen megnyilvánulási formájával találkozott, azon kellett kapnia magát, hogy sokkal elszántabban, eltökéltebben, megkeményedve búcsúzik el tőle. Pontosan ez volt a célja. Úgy is mondhatnánk: minden valószínűség szerint ezért született. Erőt adni, hitet, kitartást erősíteni, megtámogatni a rogyadozót, karon fogni a tántorogni kezdőt, és Krisztusként megrázni a vargát. Ő volt az, akire „helyzetben” tényleg mindig lehetett számítani, és ki tudja, mennyi volt mindebből Csurka István csöndes-mackós brummogása mögött meghúzódó, magabízó, acélos eltökéltségében, rendíthetetlenségében – mennyi a Jurányi Benedek, a Jurányi Benedekek erőt adó, megacélozni képes, a keménynek-maradi-tudás varázsszerét birtokló, különleges „háttéremberi” zsenijéből?

Tiszteljétek a közkatonákat? Nem is tehetünk egyebet. Jurányi Benedek rá a példa. Az ilyen emberek hordozzák a vállukon, csöndes mosolyukban és sokszor alig észrevehető, mindenható megbízhatóságukban az Állandóságot, az ebből fakadót Jót és Szépet. A halhatatlant. Ezért halhatatlanok ők maguk is, és ezért nem halt meg 69 éves korában Jurányi Benedek sem, még ha – látszólag – el is temetik.