Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Jóban, rosszban

Legsokrétűbb állami ünnepünkön egymás hergelése helyett jobban tennénk, ha elmerengenénk, mi következhet még, ha így folytatjuk

Ideges napokban, amikor mesterségesen korbácsolják fel az indulatokat, provokálják egymást különböző csoportok az országban és szerte Euró­pában, nem árt néha egysze­rűen végiggondolni, mi is történt, történik velünk. Legsokrétűbb állami ünnepünkön egymás hergelése helyett jobban tennénk, ha elmerengenénk, mi következhet még, ha így folytatjuk. Túl nagy a tét, hogy valakik pénzügyi és hatalmi érdekeiért kockára tegyük a jövőt, az országot, a sorsunkat. Mert abban van az életünk, s jó esetben az a „szent ok” is, amiért élni igazán érdemes.

Idézzük fel egy fiú és egy lány találkozását, mondjuk az egyetem folyosóján, szeptemberi délután. Beszélgetni kezdtek, s hamar kiderült, hogy sok közös témájuk van. Megjelent Caesar, Napóleon, Marlon Brando, James Dean, Garcia Márquez. Hajnóczy Péter, Ottlik Géza, Pilinszky János. A magyarokat a lány személyesen ismerte, ez imponált a fiúnak, ő viszont úgy tett, mintha az előbbiekkel lenne bensőséges viszonyban. A panoptikumban aztán furcsábbnál furcsább alakok jelentek meg, köztük Gorcsev Iván, Adolf Hitler, Jánoska főhadnagy egy déli helyőrségből, Charles Lindbergh, Endresz György, Lech Wałęsa, sőt maga Houdini is. Ezrével jöttek az ismerősök, s valahogy kezdett úgy alakulni, hogy ők ketten együtt vannak, s hasonlóan is viszonyulnak a jövevényekhez.

Mindketten felfedeztek ismeretlen földrészeket a másik világában, irodalomban, zenében, más művészetekben, a történelemben. Kirándulni jártak a közeli hegyekbe, múzeumokat látogattak, beültek moziba is. Akkor még nyugodtan lehetett bóklászni a budai hegyekben, a Pilisben. A lány is örömmel jött, mert nem kellett félni kóbor kutyáktól, csövesektől. Különben is, bízott a fiúban. Moziba kevesebbet jártak, inkább kocsmákba, éttermekbe, ahol beszélgetni lehetett. Az izgalmasabb volt. Belmondót, Delont szerették, de a nyolcvanas évek elejének itthon bemutatott filmjei nem vonzották őket. Inkább a régebbiek.

Egy idő után másként néztek egymásra, a szemükben mintha valami csillogás jelent volna meg, tükröződés. Öröm, ha meglátták egymást, mosoly, ha beszélhettek, cseppnyi szomorúság, ha elváltak. Ha nem az egyetemen, akkor általában az Engels téren találkoztak vagy a Vígszínháznál. A fiú mindig hazakísérte a lányt a Vizafogó lakótelepre, onnan aztán hosszú sétája volt vissza a Vízivárosba. Aztán valahogyan összeért a kezük, összeért az ajkuk, a testük. Gyertya fényénél beszélgettek órákig, s az arcukon a táncoló láng megteremtette nő és férfi között azt a bizonyos harmóniát, amit sem megvenni, sem kiigényelni nem lehet. Meglátogatta őket a szerelem, Isten adománya, amelynek nagyon örültek, meg is becsülték, annyira, hogy soha többé el nem engedték.

Álmodoztak, vágyakban jártak, terveket szőttek a jövőre. Hogyan is lesz? Ezerszer megbeszélték. Együtt akartak élni, együtt lenni nappal és éjjel, este és reggel. Tanultak és dolgoztak, hogy előbbre juthassanak. Aztán egy szép júliusi napon összeházasodtak. A lány huszonegy éves volt, tündöklő szépsége ezen a napon megbabonázott mindenkit, s többen úgy érezték, egy angyal szállt le a Földre, éppen ide Budapestre, a Várba, majd az Angelika presszóba. A fiú huszonhárom éves volt. Korábban féktelen srác, de most megszelídült. Nem szédültek és nem féltek. A szülők, rokonok tanácsait megfogadták: ne aludj el haraggal. Tudták, hogy nem túl eredeti, de most csak nekik szólt. És a Szent Anna-templom harangjai is csak nekik zúgtak este hatkor.

A lány mamájához költöztek, tanultak és dolgoztak tovább. Vágytak rá, hogy megteremtsék saját fészküket, s egy napon ez sikerült. A klasszikus másfél szoba és a másfél személyes ágy. De boldogok voltak. Aztán igazi családról álmodtak. Megszületett első kisgyermekük, majd a következő is. Felfoghatatlan boldogságban éltek. Harmincévesen családi házba költöztek. A gyerekek óvodába, iskolába mentek. A lány egyszer elgondolkodott: nem lesz-e baj abból, hogy ennyire boldogok. De nem szólt a fiúnak.

Közben nagyot fordult körülöttük a világ. Lehettek volna ennek a fordulatnak az első soraiban, de valami vészjel-ösztön visszatartotta őket. Talán érezték, hogy mennyi a hamis szó, a hamis ember, mennyi a szívtelen, csak a pénzért, hatalomért szuszogó agresszivitás. Talán meglátták a vágyakozó kifejezést a szabadság prófétáinak szemében: „Ez a Rothschildék palotája.” Örültek, hogy összeomlott a kommunista diktatúra. Úgy érezték, tettek is ezért, s most sok dolguk lesz. Így is lett. Közben nevelték szép két gyermeküket, akik megadták nekik, aminél több nem létezhet: édesanya és édesapa lehettek. Úgy látták, lesz, aki képes végigharcolni a politikában a harcot. Nem hátrál meg, nem rontja el, nem köt elvtelen kompromisszumokat. Nem riad meg, nem lép le bús képpel és tömött erszénnyel idejekorán. Tanultak és dolgoztak tovább. Tanárok lettek, könyveket írtak, minden fórumon igyekeztek az igazságot elmondani, indulat és gyűlölet nélkül, de határozottan. Többször csalódniuk kellett, de az elkötelezettségük nemzet, demokrácia, keresztény erkölcs mellett megingathatatlan maradt.

A fiú aztán beteg lett. Hamar eljött az esküvői „jóban, rosszban” ígéret beváltása. De valóra vált! A lány ott állt a fiú mellett a legnehezebb órákban, napokban, hetekben, hónapokban és években. A szenvedéssel töltött órák nem messzebbre, inkább mélyebbre vitték őket. Sokszor álmodtak arról, hogy görcsösen összekapaszkodva ellent állnak a mélység szívóerejének. Sokáig így is lett. Amikor a fiú megkapaszkodott egy sziklában, néhány évre levegőhöz jutott, a lány még újra tündökölt, magával ragadta az embereket. A fiúban volt valami elementáris erő, amit leginkább az táplálhatott, hogy érezte, tudta, valamit tartogat még az élet, s neki akkor ott dolga lesz. Gondolt minden szépre és jóra is, de a balsejtelem soha nem hagyta nyugodni. Közben a gyermekeik felcseperedtek, világot láttak, egyetemi folyosókon bolyongtak.

A balsejtelem beigazolódott. A lány is beteg lett. A legrettentőbb kór támadta meg. Hét évig küzdött ellene, de a végén elmúlóban elhanyatlott az árnyékvilágba. A fiú sokáig nem vette észre, hogy egyedül maradt, mert a lány ott volt vele minden gondolatában, mozdulatában. Aztán egyre több keserű gondolat érkezett, egyre több kényszeredett mozdulat. Az emlékek. De jöttek gyermekeik sikerei tanulásban, munkában, családalapításban. Az unokák nevetése, s a fiú már tudta, hogy nem volt kár a harcért. Talán minden túl gyorsan történt. Túl hamar és nagyon kíméletlenül. De ugyanakkor kegyesen is, mert rengeteg szeretetet is kaptak a rövid idő alatt. Az élet így volt teljes és egész.

Milliók élete jóban, rosszban telik, generációké is, egy nemzeté is születésétől fogva. Augusztus 20-án, mikor a templomban kenyeret nyújtanak felénk, és ősi énekeket zeng az orgona, merengjünk el egy percre a felelősségről, amellyel egymásért és az elődeinkért tartozunk.

Visszatekinteni nem esik mindig jól, a jövőt tervezni, álmokat valóra váltani kellemesebb. Persze soha nem sikerülhet úgy, ahogy szeretnénk, de ezt akkor még nem tudjuk. S ami sikerült, az maga az élet. Szorongás, szenvedés nélkül nincs élet, és remélem, felszabadultság, boldogság nélkül sincs. Kinek miből jut több, biztosan szerencse dolga is, de nem csak az. Hogy kellően bonyolult legyen a földi élet, az érték és érdem korántsem kapja meg mindig a jutalmát. Talán valahol mélyen legbelül, vagy abban a bizonyos elillanó pillanatban, amikor a lélek elhagyja a testet és misztikus útjára kél. Mostanában sokat gondolok Illyés Gyula egy mondatára: „Egyre gyakoribb beszédtárgy Flórával, hogy még épkézláb testtel-lélekkel, saját akaratunkból, egyszerre lépjünk ki az életből.” A „saját akaratot” jobb ebben az esetben is az Úrra hagyni. Flóra tizenkét évvel élte túl a költőt, s ennek bizonyosan így kellett lenni.

Az itt idézett történet szereplőinek sem sikerült együtt kilépni az életből. Vajon ez csak így alakult, vagy megvan az oka, a „szent oka?” Nem tudnék élni, ha nem hinnék ebben.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom