Vélemény és vita
Időrabló erkölcs
Sajnálatos, hogy egy érdekvédelmi vezető ilyen lesújtó véleménnyel van a kollégáiról.
Önkéntes jogkövetés, nemzeti érdek, elkötelezettség, felelősség, szakszerűség, szakmai alázat, jóhiszeműség és tisztesség, méltóság, példamutatás, pártatlanság, igazságosság, méltányosság, a gyermekek, szüleik és a kollégák jogainak védelme, előítélet-mentesség, egyenlő bánásmód, átláthatóság, együttműködés, konstruktivitás és önfejlesztés egysége, lelkiismeretesség – ezek a pedagógusok etikai alapelvei a múlt szombaton elfogadott dokumentum szerint. A Nemzeti Pedagógus Karhoz a véleményezés időszaka alatt érkezett javaslatok alapján átdolgozott, s a múlt szombati küldöttgyűlésen véglegesített etikai kódex szövege már olvasható a kar honlapján, így bárki ellenőrizheti, hogy semmiféle teljesíthetetlen vagy a tanárokkal szemben túlzott követelményeket támasztó szabály nem került bele.
A kódex elleni lankadatlan tiltakozással kapcsolatban már eddig is nyilvánvaló volt, hogy annak nem szakmai, sokkal inkább politikai okai vannak, s ezt támasztja alá az immár hatályos normagyűjtemény is. Nehezen kifogásolható ugyanis az a kitétel, amely szerint a pedagógus sem tetteivel, sem nyilatkozataival nem csorbítja intézménye és hivatása jó hírnevét. Vagy az a passzus, hogy az egészség- és környezettudatos életvitelt, a természet védelmét, az élet tiszteletét képviseli. Vagy hogy lehetőségei szerint folyamatos önképzéssel gyarapítja tudását. Nem lenne ésszerű támadni azt a pontot sem, hogy a pedagógus „mindenkor példát mutat nemzeti jelképeink megbecsülésében”, nemzeti ünnepeink és értékeink tiszteletben tartása terén. Így vált az egyik leginkább bírált tétellé a ruházkodásra vonatkozó cikkely, amely azonban csupán egyetlen fél mondat a húszoldalas dokumentumban: „Munkája során külső megjelenésével és megnyilvánulásaival is kifejezi hivatása rangját, tiszteletét”.
Remélhetőleg a tanárok nagy többsége számára ez magától értetődő, mint ahogy az is, hogy a pedagógus „az intézmény növendékeit magáncéllal munkára ne késztesse”, „tanítványai magánéletét tartsa tiszteletben”, vagy hogy „a szülők között ne tegyen semmiféle diszkriminatív különbséget”. A munkatársakkal való kapcsolat szabályozása pedig erősen ellentmond annak az előzetes feltevésnek, hogy az etikai kódex léte egymás besúgására fogja ösztönözni a kollégákat. Hiszen a dokumentumban szerepel, hogy „amennyiben a pedagógus úgy véli, hogy kollégája valamely tevékenysége vagy mulasztása alapvető jogot vagy jogszabályt sért, ezt haladéktalanul jelzi először az érintett felé, majd, ha ez nem vezetett eredményre, annak közvetlen felettesének”. Illetve „a pedagógus mindaddig kiáll kollégája mellett, amíg annak szakmai vagy etikai hibája, mulasztása kétséget kizáróan be nem bizonyosodik”. A kódex egyébként részletesen szabályozza az etikai eljárás lefolytatását, hosszasan kitérve a jogorvoslat lehetőségeire is, nem valószínű tehát, hogy indokolatlan felelősségre vonások ezrei kezdődnének országszerte. Már csak azért sem, mert a sajtó vélhetően kiemelt figyelemmel kezeli majd az esetleges eljárásokat.
Az etikai normagyűjteményt kezdettől leghevesebben támadó Pedagógusok Demokratikus Szakszerveze-tének elnöke, Mendrey László a minap arról beszélt, a tiltakozás egyik formája lenne, hogy a tanárok a kódex minden előírását betartják, szerinte ebből egyfajta „munkalassító sztrájk” kerekedhetne. Bizarr nyilatkozat valakitől, aki egy „szakmai” szervezet élén áll. Mert két eset lehetséges. Egy: a PDSZ vezetőjének a heves tiltakozás közben még nem sikerült elolvasnia a kódexet. Ez, ugye, nem vet jó fényt egy felkészült érdekvédőre. Kettő: a PDSZ-elnök komolyan úgy gondolja, hogy a pedagógusok rendszeresen, sőt, folyamatosan megszegik a most lefektetett, ám íratlanul eddig is létező erkölcsi szabályokat. Hiszen különben miért lassítaná a munkát a követelményeknek való megfelelés?
Sajnálatos, hogy egy érdekvédelmi vezető ilyen lesújtó véleménnyel van a kollégáiról. Jobbat érdemelnek. Legalábbis azok, akiknek valóban nincs szükségük kőbe vésett erkölcsi alapelvekre.
A kódex elleni lankadatlan tiltakozással kapcsolatban már eddig is nyilvánvaló volt, hogy annak nem szakmai, sokkal inkább politikai okai vannak, s ezt támasztja alá az immár hatályos normagyűjtemény is. Nehezen kifogásolható ugyanis az a kitétel, amely szerint a pedagógus sem tetteivel, sem nyilatkozataival nem csorbítja intézménye és hivatása jó hírnevét. Vagy az a passzus, hogy az egészség- és környezettudatos életvitelt, a természet védelmét, az élet tiszteletét képviseli. Vagy hogy lehetőségei szerint folyamatos önképzéssel gyarapítja tudását. Nem lenne ésszerű támadni azt a pontot sem, hogy a pedagógus „mindenkor példát mutat nemzeti jelképeink megbecsülésében”, nemzeti ünnepeink és értékeink tiszteletben tartása terén. Így vált az egyik leginkább bírált tétellé a ruházkodásra vonatkozó cikkely, amely azonban csupán egyetlen fél mondat a húszoldalas dokumentumban: „Munkája során külső megjelenésével és megnyilvánulásaival is kifejezi hivatása rangját, tiszteletét”.
Remélhetőleg a tanárok nagy többsége számára ez magától értetődő, mint ahogy az is, hogy a pedagógus „az intézmény növendékeit magáncéllal munkára ne késztesse”, „tanítványai magánéletét tartsa tiszteletben”, vagy hogy „a szülők között ne tegyen semmiféle diszkriminatív különbséget”. A munkatársakkal való kapcsolat szabályozása pedig erősen ellentmond annak az előzetes feltevésnek, hogy az etikai kódex léte egymás besúgására fogja ösztönözni a kollégákat. Hiszen a dokumentumban szerepel, hogy „amennyiben a pedagógus úgy véli, hogy kollégája valamely tevékenysége vagy mulasztása alapvető jogot vagy jogszabályt sért, ezt haladéktalanul jelzi először az érintett felé, majd, ha ez nem vezetett eredményre, annak közvetlen felettesének”. Illetve „a pedagógus mindaddig kiáll kollégája mellett, amíg annak szakmai vagy etikai hibája, mulasztása kétséget kizáróan be nem bizonyosodik”. A kódex egyébként részletesen szabályozza az etikai eljárás lefolytatását, hosszasan kitérve a jogorvoslat lehetőségeire is, nem valószínű tehát, hogy indokolatlan felelősségre vonások ezrei kezdődnének országszerte. Már csak azért sem, mert a sajtó vélhetően kiemelt figyelemmel kezeli majd az esetleges eljárásokat.
Az etikai normagyűjteményt kezdettől leghevesebben támadó Pedagógusok Demokratikus Szakszerveze-tének elnöke, Mendrey László a minap arról beszélt, a tiltakozás egyik formája lenne, hogy a tanárok a kódex minden előírását betartják, szerinte ebből egyfajta „munkalassító sztrájk” kerekedhetne. Bizarr nyilatkozat valakitől, aki egy „szakmai” szervezet élén áll. Mert két eset lehetséges. Egy: a PDSZ vezetőjének a heves tiltakozás közben még nem sikerült elolvasnia a kódexet. Ez, ugye, nem vet jó fényt egy felkészült érdekvédőre. Kettő: a PDSZ-elnök komolyan úgy gondolja, hogy a pedagógusok rendszeresen, sőt, folyamatosan megszegik a most lefektetett, ám íratlanul eddig is létező erkölcsi szabályokat. Hiszen különben miért lassítaná a munkát a követelményeknek való megfelelés?
Sajnálatos, hogy egy érdekvédelmi vezető ilyen lesújtó véleménnyel van a kollégáiról. Jobbat érdemelnek. Legalábbis azok, akiknek valóban nincs szükségük kőbe vésett erkölcsi alapelvekre.