Határ menti kárelhárítás

Nap mint nap érzékelhetjük a klímaváltozás káros hatásait. Esténként a tévéhíradókban nemcsak távoli országok természeti katasztrófáiról értesülünk, de szaporodnak a tudósítások a hazai esetekről is. Egyre gyakoribbak az özönvízszerű záporok, a pusztító jégverések és újabban a romboló szélviharok is. Nemrég hazánk emblematikus vidékét, az Őrséget érte rég nem látott természeti katasztrófa egy hirtelen jött szélvihar miatt, amely nem volt tekintettel az országhatárra, egyaránt pusztított a magyar és a szlovén részen, mint tette ezt annak idején a trianoni békediktátum is.

Trianon részekre tépte az addig egységes Őrséget, a szélvihar pedig minden jel szerint újra eggyé kovácsolta a két országba szakadt őrségi népet, magyarokat és szlovénokat. Mivel e vidéket a hazán belül is szűkebb hazámnak érzem, és ennélfogva gyakran látogatok ide, volt módom tapasztalni a határ menti „segíts magadon, az Isten is megsegít” trianoni határon átnyúló, szívmelengető igazságát.
Közelebbről a határt jelentő két település, Bajánsenye és a másik oldalon fekvő Hodos példájával hozakodnék először elő. Gyökerestől kidöntött fák, százával derékba tört fenyők, bedőlt pajták, megbontott templomtornyok, felszaggatott tetők mindenütt. Napokra megszűnt áram- és telefonszolgáltatás, leolvadtak hűtők, fagyasztók. Kárt szenvedett egyebek mellett a két határtelepülés által közösen használt, kalandparknak nevezett, igazából gyermekjátszótérként üzemelő terület is, az építményeket a szél kíméletlenül a földig rombolta. Pénteki napon, megbeszélés szerint, szép számú csapat jelent meg a helyszínen mindkét oldalról, de még távolabbi helyekről is, szerszámokkal és mellesleg tábori körülményekre alkalmas konyhaeszközökkel, és dolognak látott. A munka ugyanis nem volt elvégezhető néhány óra alatt, lévén zömmel faszerkezeteket kellett helyreállítani. A kellő szakértelem is ott volt, hiszen az Őrség régóta bővelkedik fával szépen dolgozni tudó ácsokban, asztalosokban, de képesítés nélkül is szinte mindenkinek van jártassága a fűrész, a fejsze és a gyalu kezelésében.

Csak úgy röpködtek a magyar és szlovén mondatok, időnként német és angol közvetítő kifejezések kíséretében. Utóbbit nagyban segítette két tiszteletes – egy hazai és egy szlovén – jelenléte. A szlovén tiszteletes népes családjával, fiatal, de dolgos kezű gyermekeivel érkezett, akik a törött cserepeket pakolták a traktor utánfutójára. Egy dupla „Népszava” méretű, hosszú nyelű kalapács nekem is akadt, hogy egyik kétszázas szögekkel összetűzött gerendagubancot szétválásra bírjam.

Hodos – Trianon előtt Őrhodos – ma vegyes lakosságú település, magyarok és szlovénok élnek ott békés harmóniában, és a jelek szerint szorosra fűzték azokat a kapcsolatokat, amelyeket erővel tépett szét a békediktátum. Szlovénok látogatják esténként a bajánsenyei Halászkertet, ha finom halételekre vágynak, míg az Őrségben szinte mindenki, aki ásványvizet fogyaszt, a hűtőből a Radenskát veszi elő, amelyet évtizedekkel korábban Petanci névvel illettek. Valahogy az volt az érzésem, hogy a szlovén oldalon kicsit többet őriztek meg az Őrség ősi szokásaiból. Működik nálunk egy kárelhárítási alap, amelybe évente minden háztartás meghatározott összeget fizet be. Ha valamelyik háztartást valamiféle elemi kár éri, amit a biztosítása nem térít meg, az alap helytáll.

Ha több mint hatvan ingatlant ér kár, akkor ez értelem szerint kevés. Milyen árulkodó ellentmondás: a magyar oldalon a kollektivizálás éppen a kollektív közösségi szellemet pusztította, az emberek a kikényszerített ügyek miatt inkább magukra utaltnak érezték magukat, szemben a másik oldallal, ahol kényszerkollektivizálás hiányában a közösségi összetartás e nemes példája is fennmaradt. (Jugoszláviában Tito alatt nem volt téeszszervezés.) A határtól eltávolodva, a többi őrségi településen is a példátlan pusztítás nyomait lehet felfedezni. Napokig a határra vezető út is járhatatlan volt a kidőlt fák miatt. A szélvihar szinte a semmiből jött. Volt, aki egy óra autóútra ment a túlsó oldalra zavartalan időjárásban, de hazajönni már nem tudott az időközben keletkezett útakadályok miatt. A magyar oldalon sokat szenvedett az Őrség „fővárosa”, Őriszentpéter, valamint Magyarszombatfa, Kercaszomor, de több más település is, hasonlóan a szlovén oldali őrségi településekhez. Áldott szerencse a szerencsétlenségben, hogy a millennium évében átadott szlovén–magyar villamosított vasútvonal megúszta különösebb károk nélkül, nem kellett leszakadt vezetékeket helyreállítani, sem a biztosítóberendezéseket újraszerelni. Mára ez a vonal bebizonyította létjogosultságát, szinte folyamatosan robognak a szerelvények, és hozzák-viszik az árut az adriai kikötőkből,és hazánk felől is egy korábban vasúttal nem túl gazdagon ellátott tájon átrobogva. Távolabbi munkahelyek is könnyen elérhetővé váltak.

Az Őrség tájegységei gazdagok a múlt örökségeiben. Tájházak, sőt falurészletek őrzik (Pityerszer) a régi életformát, az érdeklődő látogatók legnagyobb örömére. Van itt Árpád-kori templom, emblematikus református templomok, tájegységi rendezvényhelyszínek. Szinte mindegyik szenvedett kárt. A nemrég eredeti pompájában helyreállított kercaszomori református templom tornyát a szél egyszerűen megemelte, majd ismét a helyére tette, de kicsit odébb. Nincs esély arra, hogy ezt a gyülekezet a saját erejéből helyreállítsa. A vihar a cserepeket is megbontotta, de a parókia teteje meg a szomszéd ház is megszabadult tetőfedő palái egy részétől. Külön ki kell emelni a közművek erőfeszítését a kárelhárításban. Annak éppen az ellenkezője történt, mint a múlt télen, egy hóvihart követően. Akkor napokig szinte semmi sem történt, most az ország más részeiről is rohambrigádok érkeztek, és ütemesen újraállították a kettétört oszlopokat, huzaloztak, és viszonylag gyorsan végeztek. Folyik a károk felmérése is.

Egy biztos, a helyreállítás költségeit csak részben fogja a megítélt biztosítási összeg fedezni. Nagy szükség lenne az Őrséget szerető és látogató emberek anyagi szolidaritására is. Ők magukat a bajban határokon átívelő módon is példásan segítik, reméljük, szép számban lesznek csatlakozók is, hasonlóan a Ljubljana környékéről segíteni érkező lelkipásztorhoz és népes családjához.