Vélemény és vita
Hamis majonéz
Álláspont. A válogatás nélkül bármivel dacoló ellenzékiség bizonyára tort ül majd a következő hónapokban
Azt, hogy az abszolút nemzeti egység utópia, mi sem mutatja jobban, hogy vannak dolgok, amelyekben piszkosul nehéz egyet nem érteni a kormánnyal, ennek ellenére egyeseknek mégis sikerül ez a mutatvány. Ezek között a határvédelemnél kevésbé magasztos célok is akadnak, mint például az iskolai büfék egészségesebbé tétele, ami ellen épelméjű szülőnek nem lehet kifogása. Mégis, nézzük csak az erről szóló hírhez érkezett kommenteket az ellenzéki médiumok közösségi oldalain. A hozzászólók egyrészt azon háborognak, hogy ismét a magánéletükbe avatkoznak, másrészt teljesen hiábavaló intézkedésnek tartják, mondván, úgyis megveszi a gyerek a chipset, a kólát, a gumicukrot meg a többit az iskola melletti boltban. Többen feldúltan sérelmezték, hogy a szendvicsekhez az iskoláknak küldött útmutató „hamis majonézt” ajánl. Pedig a hamis majonéz nem valami vacak pótlék, hanem a főzőoldalakon dicsőített, zsírszegény, ám ízletes változat.
Igazi csemegék is akadnak az eszmefuttatások közt: „Mi is ettünk mindenfélét oszt még se lettem retardált! Nem ez az oka csököttségnek!” Vagy: „Mocskos g..i kormány! Most már otthon be kell ezeket tárazni a gyereknek, nem elég pénzt adni neki.” És: „Szeretem nézni, ahogy vergődnek a zakóban ülő törvényfirkászok. Ha akarok elhízom, ha nem hát nem”, illetve „szerintem a szülő tudja mit ehet a gyereke, ne ezek mondják meg”.
Mivel nem arról van szó, hogy a családokhoz becsöngető szigorú revizorok elkobozzák a konyhában fellelt, tiltott élelmiszereket és innivalókat, hanem közintézményi büfék áruválasztékának szabályozásáról és ellenőrzéséről, értelmetlen a magánélet szentségét emlegetni. Tekintve pedig, hogy minden negyedik-ötödik gyermek túlsúlyos, s az elhízás népbetegség, az államnak nemcsak joga, de kötelessége is beavatkozni, ahol csak lehet. Persze, a kommentelők erre is tudják a választ: nem a büféknél kell szigorítani, inkább mozogjanak többet a gyerekek. Hm. És a mindennapos testnevelés? Ja, az nem jó, csak az iskolán kívüli sportnak van értelme, amit népszerűsíteni kell… Itt már egészen kínos a kritikusok helyzete, hiszen nem volt még kormány, amely ennyit költött volna a sportra, természetesen állandó bírálatok közepette.
De hagyjuk a logikai bukfencbe bicsaklott ellendrukkereket, térjünk át „a szülő tudja, mit ehet a gyereke, ne ezek mondják meg” típusú véleményekre. Nem kell sok időt eltölteni bármelyik strandon, és ezzel kapcsolatban komoly kétségeink támadnak, látva apuka és anyuka mellett a hasonló terjedelmű csemetéket, akik persze nem kövérek, csak „erős testalkatúak, nyúlniuk kell majd még egy kicsit”.
Számtalan kutatás bizonyítja, hogy túlsúlyos gyerekből nagy valószínűséggel lesz elhízott felnőtt. Aki aztán egészségügyi problémái miatt korlátozottan munkaképes, viszont a kezelések okán költségigényes, nagy tömegben tehát leszívja a társadalombiztosítást. Ez közel azonos nagyságrendű problémát jelenthet a jövőben, mint a népességfogyás, minden lehetséges eszközzel fel kell tehát lépni ellene. Az, aki ezt nem érti, miért tartaná fontosnak saját gyermekei nevelésénél? És mennyire nevezhető felelős szülőnek az az állampolgár, aki csak azért is megveszi a kölöknek a chipset és kólát, hogy szegénynek ne kelljen nélkülöznie az iskolában sem ezeket? Mi várható attól, aki nem látja be, hogy a rendeleti tiltás ebben az esetben nem bosszantó korlát, hanem éppen segítség a szülőknek?
A válogatás nélkül bármivel dacoló ellenzékiség bizonyára tort ül majd a következő hónapokban. Csak remélni lehet, hogy azért a mindennapokban a józan ész diadalmaskodik.
Igazi csemegék is akadnak az eszmefuttatások közt: „Mi is ettünk mindenfélét oszt még se lettem retardált! Nem ez az oka csököttségnek!” Vagy: „Mocskos g..i kormány! Most már otthon be kell ezeket tárazni a gyereknek, nem elég pénzt adni neki.” És: „Szeretem nézni, ahogy vergődnek a zakóban ülő törvényfirkászok. Ha akarok elhízom, ha nem hát nem”, illetve „szerintem a szülő tudja mit ehet a gyereke, ne ezek mondják meg”.
Mivel nem arról van szó, hogy a családokhoz becsöngető szigorú revizorok elkobozzák a konyhában fellelt, tiltott élelmiszereket és innivalókat, hanem közintézményi büfék áruválasztékának szabályozásáról és ellenőrzéséről, értelmetlen a magánélet szentségét emlegetni. Tekintve pedig, hogy minden negyedik-ötödik gyermek túlsúlyos, s az elhízás népbetegség, az államnak nemcsak joga, de kötelessége is beavatkozni, ahol csak lehet. Persze, a kommentelők erre is tudják a választ: nem a büféknél kell szigorítani, inkább mozogjanak többet a gyerekek. Hm. És a mindennapos testnevelés? Ja, az nem jó, csak az iskolán kívüli sportnak van értelme, amit népszerűsíteni kell… Itt már egészen kínos a kritikusok helyzete, hiszen nem volt még kormány, amely ennyit költött volna a sportra, természetesen állandó bírálatok közepette.
De hagyjuk a logikai bukfencbe bicsaklott ellendrukkereket, térjünk át „a szülő tudja, mit ehet a gyereke, ne ezek mondják meg” típusú véleményekre. Nem kell sok időt eltölteni bármelyik strandon, és ezzel kapcsolatban komoly kétségeink támadnak, látva apuka és anyuka mellett a hasonló terjedelmű csemetéket, akik persze nem kövérek, csak „erős testalkatúak, nyúlniuk kell majd még egy kicsit”.
Számtalan kutatás bizonyítja, hogy túlsúlyos gyerekből nagy valószínűséggel lesz elhízott felnőtt. Aki aztán egészségügyi problémái miatt korlátozottan munkaképes, viszont a kezelések okán költségigényes, nagy tömegben tehát leszívja a társadalombiztosítást. Ez közel azonos nagyságrendű problémát jelenthet a jövőben, mint a népességfogyás, minden lehetséges eszközzel fel kell tehát lépni ellene. Az, aki ezt nem érti, miért tartaná fontosnak saját gyermekei nevelésénél? És mennyire nevezhető felelős szülőnek az az állampolgár, aki csak azért is megveszi a kölöknek a chipset és kólát, hogy szegénynek ne kelljen nélkülöznie az iskolában sem ezeket? Mi várható attól, aki nem látja be, hogy a rendeleti tiltás ebben az esetben nem bosszantó korlát, hanem éppen segítség a szülőknek?
A válogatás nélkül bármivel dacoló ellenzékiség bizonyára tort ül majd a következő hónapokban. Csak remélni lehet, hogy azért a mindennapokban a józan ész diadalmaskodik.