Vélemény és vita
Habemus papam
Krakkóban a minap ért véget a fiataloknak rendezett legnagyobb katolikus összejövetel
Nemeskürty István Dózsa Györgyről szóló kiváló, 1972-es írásában a legelső fejezet címe Habemus papam: azt az időt eleveníti fel, amikor Giovanni Medicit 1513-ban X. Leó néven pápává választották (helyette majdnem a magyar Bakócz Tamás került a katolikus egyházfői méltóságba). És azelőtt is és azóta is, amikor a Vatikánban felszáll a fehér füst, megválasztatik anyaszentegyházunk feje – ezért volnánk hát mi „pápisták”, Gyergyótól Tápéig, a Székelyföldtől a hasonlóan „vadkatolikus” Dél-Alföldig. Vagy éppen – a „színkatolikus” Lengyelországig. Ahol Krakkóban a minap ért véget a fiataloknak rendezett legnagyobb katolikus összejövetel, a körülbelül kétmilliós részvétellel megtartott Ifjúsági Világtalálkozó. Amelyen természetesen részt vett a 2013 óta regnáló argentin pápánk, Ferenc is, aki egyebek között - az egyik tudósítás szerint – arról beszélt az összesereglett ifjaknak, hogy „keressék Jézust az éhezőkben, a szomjazókban, a ruhátlanokban, a betegekben, (…) a menekültben, magányos felebarátban”; hangoztatta azt is, hogy a történelem ma megköveteli, hogy „megvédjük méltóságunkat, és ne engedjük, hogy jövőnkről mások döntsenek”.
Róma püspöke itt mintha kissé ellentmondásba keveredett volna: valljuk be, ép és gyarló emberi ésszel igen nehezen felfogható, miként egyeztessük össze a nőket erőszakoló, beilleszkedni még csak meg sem próbáló, gigászi méretű és sodrású menekültözönnel szemben - valóban a méltóságunkat védve és (nekik!) meg nem engedve, hogy hazánk, földrészünk, gyermekeink, vallásunk, kultúránk jövőjét alakítsák – azzal a krisztusi alázattal, amely Jézust, az Ember Fiát keresi a nélkülözők között az imént emlegetett (erőszakoló, be nem illeszkedő, mi több, még idős katolikus pap torkát is elvágó!) muszlim migránsokban (is). Ferenc pápa őszentsége valószínűleg nem ismeri az „eb ura fakó” németellenessé alakult magyar népi mondatának ősibb, eredeti megfelelőjét: „eb ura kontyos!” Vagyis a török, a mohamedán. Amelynek vallása szerint a hitetlenek (ezek mi volnánk) kiirtandók.Eb ura bizony. De nem a miénk. Igen, szentatyánk: méltóságunkat védve és senkinek meg nem engedve, hogy ő döntsön a jövőnkről.
Nem akarok én itt most a dél-amerikai származás meg az ottani világ – és minden onnan hozott ballaszt – mineműségéről papolni, a Mindenható őrizzen: csak éppen nekünk, katolikusoknak (sem) különösen mindegy, miként foglal állást a jelen és a közeljövő emberi fajtáját alapjaiban érintő kérdésekben Szent Péter utódja. Olyan csodálatos kisugárzású, varázslatos hatású, hatalmas elődök után pláne nem, mint nem is oly régen a lengyel Karol Wojtyla, vagyis Szent II. János Pál, vagy akár a gigász árnyékában becsülettel helytálló német Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek volt.
Argentína az én nemzedékem szemében – bár elsöprő többségünk sohasem járt ott - nem a pampákat vagy a marhákat őrző gauchókat, inkább nem csekély mértékben az Evitát, annak szép muzsikáját és egész miliőjét jelenti. A messziről jött ember, ha vezető is, tényleg azt mond, amit akar, a nagyon messziről jött különösen, s ha egyházi főméltóság, akkor meg pláne. De mindezzel együtt nagyon nem szeretném, hogy az Evita talán legnagyobb slágere rezegjen bennünk tovább: ne sírj értem, Argentína…