De nehezebben indulnak már arra a gondolataim, meg hát ehhez képzelet is kellene. Éltet a múlt is! Mert erőt ad. Nem az obstruáló pojácák reinkarnációs attrakcióira gondolok, de hogy micsoda élet volt itt Budapesten szűk tíz évvel a trianoni tragédia után!? Még mindig jól ment az üzlet a sírkövesnél, de már a Herkules gyermektáp is kelendő volt. Átalakították a New York kávéházat, amely szolid reggelizőhely is lett, délben jöttek a színészek, írók, újságírók, este pedig a pénz- és születési arisztokrácia töltötte meg a helyiséget, de az igazi az éjszaka volt! Semmi szolidság: pezsgő és créme likőrök.
A város szabályai egyértelműek voltak, de akadtak, akik áthágták azokat. A záróra a vendéglőkben éjjeli két órakor volt, ám a kávéházak állandóan nyitva tarthattak. Szeméremsértő tánc, előadás tilos volt. Miként nyilvános helyen a káromkodás, tisztességes nőnek tolakodó módon való követése és megszólítása is. A részegeket – saját érdekükben –, a rendőrség előállította, s a kijózanodás után elbocsátotta. Vasárnap tilos volt pálinkát, s más égetett szeszeket árusítani. A virágcserepeket az ablakokban kellő módon rögzíteni kellett, le ne essenek. A villamosokon dohányozni és köpködni tilos volt. Menet közben fel és leugrálni, a lépcsőn utazni is. Koldulni csak engedéllyel lehetett. A kapuzárás a bérházakban este tízkor, kapunyitás télen hatkor, nyáron ötkor volt.
A járdát a házmestereknek reggel ötkor fel kellett locsolni és le kellett söpörni. Télen a havat elkotorni, jeget feltörni. Tilos volt az ablakból porolórongyot vagy ágyneműt kirázni. Falragaszokat csak a főváros falragasztó vállalata által lehetett a hirdetőoszlopokra kitenni. Felvonulás, csoportosulás, táncvigalom csakis engedéllyel volt tartható. Szigorúan tilos volt a virágok és élőfák rongálása, pusztítása. A kutyatartás adóköteles volt. Villamoson csak szájkosárral utazhattak az ebek. A trafikok, reggel héttől este nyolcig voltak nyitva, vasárnap kilenctől délig. Ilyen engedélyt nyugalmazott állami tisztviselők, katonatisztek, ezek özvegyei kaptak, meg hadirokkantak, hadiözvegyek, menekült vagy az elcsatolt területekről kiutasított tisztviselők.
A lármás mulatozás magánlakáson csak este tízig volt megengedett. Este tíz után hangosan rádiózni sem volt szabad. A rendre a házfelügyelő vigyázott, vagy kihívták a rendőrt. A vasárnap munkaszüneti nap volt. Ennek felfüggesztését indokolt és halaszthatatlan magánérdekből lehetett kérvényezni. Szabály volt, hogy a rendőr mindig szolgálatban van. Kihágás elkövetésekor előállíthatta az elkövetőt. Megbilincselni csak akkor volt joga, ha az illető ellenállt. Fegyvert is használhatott, de csak jogos önvédelemből, vagy ha más testi épségének megmentése egyéb úton nem volt megoldható. A várost és a bérházak kapualjait, lépcsőházait sötétedéstől éjjeli egy óráig ki kellett világítani. A kirakatokban minden közszükségleti cikk árát fel kellett tüntetni.
A budapesti polgárnak újságot illett olvasnia, mert különben nem kívánhatta, hogy művelt embernek tartsák. Mégpedig olyan lapot, amelyben a legtöbb megbízható értesülést találta, amelyből a legtöbbet tanulhatta, amely a legjobban szórakoztatta. Az öntudatos polgár reggeli, déli és esti lapot is járatott. Ezek megérkezése a kávéházak potyázó népének mindig nagy esemény volt. Az egyik a szenzációt leste, másik a saját írását kereste, legtöbben a hirdetéseket várták. Ezek a lapok eligazították ez embert politika, kultúra, háztartás, üzlet, divat s még a sport terén is. A sportról száz éve is tudták, hogy jó levegőn kell végezni, lehetőleg gyermekkortól idős korig, férfinek és nőnek egyaránt. Jó tanácsokban nem volt hiány: mindennap sétáljunk néhány órát gyors, de puha lépésekkel, kihúzott testtel. Negyven év után már ne legyen fontos a versenyzés. A nehézatlétikáról akkoriban nem voltak valami jó véleménnyel, a súlyemelésről lakonikusan: egészségtelen dolog. A síelés ideális, az evezés viszont háttérbe szorítja az egyéniséget és drága is. De nagy előnye, hogy a víz felett pormentes a levegő. A futball, hoki (gyepen és jégen), vízipóló hasznos, de alkalmat ad a durvaságra. A torna zárt helyen nem az igazi, még a svéd sem, hát még a német! Az egyenesen aránytalanságot okoz, megmerevíti az izmokat, begörbíti a hátgerincet. Viszont kitűnő fegyelmezési eszköz. Kurucos vélemény.
Nyolc évvel Trianon után a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) világszínvonalú üzem volt. Itt gyártották a világhírű 424-es gőzmozdonyt. Amelyről ma is köztudott, hogy nem csak pöfögött, de szállt is. Több mint ötezer mozdonyt gyártottak itt, amelyek még évtizedekig szolgálták a magyar közlekedést. Már amelyik megmaradt, nem „lovasították” meg, s nem „jóvátételre” gyártottuk. Itt készültek az akkor legmagasabb technológiai színvonalat jelentő villamos vasúti mozdonyok, amelyek legnagyobb sebessége már százharminc kilométer volt óránként. De itt gyártották számos híd vasszerkezetét, köztük az egykori Erzsébet hídét, amely a Budát és Pestet egyetlen parttól partig érő ívvel kötötte össze. Traktort, autóbuszt is előállított a MÁVAG, amelynek része volt a diósgyőri acélmű is. A gyár épített lakásokat, fenntartott iskolákat, sporttelepeket, kórházat, fürdőket, kultúrköröket. S ez csak egy volt a magyar ipar zászlóshajói közül.
Szabályok és teljesítmények. Nagyjából ekkorra szűntek meg a vagonlakások, ahol az elszakított területekről menekülők egy része élt. Kezdett prosperálni a mezőgazdaság. Kisebb birtokosok is vállalkozni kezdtek. Soha olyan pezsgő kulturális élet nem volt ebben az országban, mint a húszas években. Lehetett rajongani a sztárokért! Bajor Gizi, Bársony Rózsi, Honthy Hanna, Turay Ida, Fedák Sári. S itt kószált Krúdy Gyula, Babits Mihály, József Attila, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, Tersánszky Józsi Jenő, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, időnként Molnár Ferenc s még Markovits Rodion is. Neki ebben az évben adták ki a Szibériai garnizon című regényét, amelyet Hatvany Lajos világsikerre segített. Akit a magyar bíróság egyébként elítélt többek közt nemzetgyalázásért, de, hogy hazatérhessen, pénzbüntetésre váltotta át a súlyos éveket. S a pénz meg volt, mert a Hatvani Cukorgyár igazgatósági tanácsának tagjai báró Hatvany Béla, báró Hatvany Endre, báró Hatvany Ferenc, báró Hatvany Károly voltak. S éppen ugyanezek a Vasmegyei Cukorgyáré is, s Endre báró az Alföldiben is érdekelt volt, bár ott inkább a Weinckheim grófok vitték a prímet, s az elnök egy (másik) Tisza Kálmán volt.
De nem is ez a fontos. Hanem, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az állam adósságai mindösszesen 1 015 383,688 pengőt tettek ki. És a követelései: pontosan 1 015 383,688 pengőt. Ebben a két azonos számban benne foglaltatik a felelősség. Ezt nagyon nehezen sikerült elérni. Hatalmas áldozatokat hozott az a nemzedék, amely nem adta fel, nem esett kétségbe Trianon után. Nem menekült el és nem panaszkodott, hanem kilátástalan helyzetben is hozzáfogott az ország újjáépítéséhez. Hányadszor már! S nem is utoljára. Úgy tűnt sikerülhet, de a következő évben beütött a tőzsdekrach, New Yorkban.
Mi ez a rossz érzés bennem? Rossz előérzet. Remélem nem a hűlő szívem okozza. A rossz tapasztalat inkább. A mindent kockára tevők mostani mutatványai, parlamentben s azon kívül. Hogyan kerülhetjük el a bajt? Főleg, hogy politikus a politikust gyűlöli, művész a művészt, tudós a tudóst, gazdag a még gazdagabbat irigyli. Igaz, hogy az éhenkórász a kevésbé szegényt utálja? Lehetetlen, hogy ez irányítsa az embert. Meg kell érinteni a másik embert, ha még lehet. Erőt adhatunk át, és kaphatunk is vissza. Ha még nem hűlt ki a szív, ha még lehet. Miként Trianon után lehetett.
A város szabályai egyértelműek voltak, de akadtak, akik áthágták azokat. A záróra a vendéglőkben éjjeli két órakor volt, ám a kávéházak állandóan nyitva tarthattak. Szeméremsértő tánc, előadás tilos volt. Miként nyilvános helyen a káromkodás, tisztességes nőnek tolakodó módon való követése és megszólítása is. A részegeket – saját érdekükben –, a rendőrség előállította, s a kijózanodás után elbocsátotta. Vasárnap tilos volt pálinkát, s más égetett szeszeket árusítani. A virágcserepeket az ablakokban kellő módon rögzíteni kellett, le ne essenek. A villamosokon dohányozni és köpködni tilos volt. Menet közben fel és leugrálni, a lépcsőn utazni is. Koldulni csak engedéllyel lehetett. A kapuzárás a bérházakban este tízkor, kapunyitás télen hatkor, nyáron ötkor volt.
A járdát a házmestereknek reggel ötkor fel kellett locsolni és le kellett söpörni. Télen a havat elkotorni, jeget feltörni. Tilos volt az ablakból porolórongyot vagy ágyneműt kirázni. Falragaszokat csak a főváros falragasztó vállalata által lehetett a hirdetőoszlopokra kitenni. Felvonulás, csoportosulás, táncvigalom csakis engedéllyel volt tartható. Szigorúan tilos volt a virágok és élőfák rongálása, pusztítása. A kutyatartás adóköteles volt. Villamoson csak szájkosárral utazhattak az ebek. A trafikok, reggel héttől este nyolcig voltak nyitva, vasárnap kilenctől délig. Ilyen engedélyt nyugalmazott állami tisztviselők, katonatisztek, ezek özvegyei kaptak, meg hadirokkantak, hadiözvegyek, menekült vagy az elcsatolt területekről kiutasított tisztviselők.
A lármás mulatozás magánlakáson csak este tízig volt megengedett. Este tíz után hangosan rádiózni sem volt szabad. A rendre a házfelügyelő vigyázott, vagy kihívták a rendőrt. A vasárnap munkaszüneti nap volt. Ennek felfüggesztését indokolt és halaszthatatlan magánérdekből lehetett kérvényezni. Szabály volt, hogy a rendőr mindig szolgálatban van. Kihágás elkövetésekor előállíthatta az elkövetőt. Megbilincselni csak akkor volt joga, ha az illető ellenállt. Fegyvert is használhatott, de csak jogos önvédelemből, vagy ha más testi épségének megmentése egyéb úton nem volt megoldható. A várost és a bérházak kapualjait, lépcsőházait sötétedéstől éjjeli egy óráig ki kellett világítani. A kirakatokban minden közszükségleti cikk árát fel kellett tüntetni.
A budapesti polgárnak újságot illett olvasnia, mert különben nem kívánhatta, hogy művelt embernek tartsák. Mégpedig olyan lapot, amelyben a legtöbb megbízható értesülést találta, amelyből a legtöbbet tanulhatta, amely a legjobban szórakoztatta. Az öntudatos polgár reggeli, déli és esti lapot is járatott. Ezek megérkezése a kávéházak potyázó népének mindig nagy esemény volt. Az egyik a szenzációt leste, másik a saját írását kereste, legtöbben a hirdetéseket várták. Ezek a lapok eligazították ez embert politika, kultúra, háztartás, üzlet, divat s még a sport terén is. A sportról száz éve is tudták, hogy jó levegőn kell végezni, lehetőleg gyermekkortól idős korig, férfinek és nőnek egyaránt. Jó tanácsokban nem volt hiány: mindennap sétáljunk néhány órát gyors, de puha lépésekkel, kihúzott testtel. Negyven év után már ne legyen fontos a versenyzés. A nehézatlétikáról akkoriban nem voltak valami jó véleménnyel, a súlyemelésről lakonikusan: egészségtelen dolog. A síelés ideális, az evezés viszont háttérbe szorítja az egyéniséget és drága is. De nagy előnye, hogy a víz felett pormentes a levegő. A futball, hoki (gyepen és jégen), vízipóló hasznos, de alkalmat ad a durvaságra. A torna zárt helyen nem az igazi, még a svéd sem, hát még a német! Az egyenesen aránytalanságot okoz, megmerevíti az izmokat, begörbíti a hátgerincet. Viszont kitűnő fegyelmezési eszköz. Kurucos vélemény.
Nyolc évvel Trianon után a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) világszínvonalú üzem volt. Itt gyártották a világhírű 424-es gőzmozdonyt. Amelyről ma is köztudott, hogy nem csak pöfögött, de szállt is. Több mint ötezer mozdonyt gyártottak itt, amelyek még évtizedekig szolgálták a magyar közlekedést. Már amelyik megmaradt, nem „lovasították” meg, s nem „jóvátételre” gyártottuk. Itt készültek az akkor legmagasabb technológiai színvonalat jelentő villamos vasúti mozdonyok, amelyek legnagyobb sebessége már százharminc kilométer volt óránként. De itt gyártották számos híd vasszerkezetét, köztük az egykori Erzsébet hídét, amely a Budát és Pestet egyetlen parttól partig érő ívvel kötötte össze. Traktort, autóbuszt is előállított a MÁVAG, amelynek része volt a diósgyőri acélmű is. A gyár épített lakásokat, fenntartott iskolákat, sporttelepeket, kórházat, fürdőket, kultúrköröket. S ez csak egy volt a magyar ipar zászlóshajói közül.
Szabályok és teljesítmények. Nagyjából ekkorra szűntek meg a vagonlakások, ahol az elszakított területekről menekülők egy része élt. Kezdett prosperálni a mezőgazdaság. Kisebb birtokosok is vállalkozni kezdtek. Soha olyan pezsgő kulturális élet nem volt ebben az országban, mint a húszas években. Lehetett rajongani a sztárokért! Bajor Gizi, Bársony Rózsi, Honthy Hanna, Turay Ida, Fedák Sári. S itt kószált Krúdy Gyula, Babits Mihály, József Attila, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, Tersánszky Józsi Jenő, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, időnként Molnár Ferenc s még Markovits Rodion is. Neki ebben az évben adták ki a Szibériai garnizon című regényét, amelyet Hatvany Lajos világsikerre segített. Akit a magyar bíróság egyébként elítélt többek közt nemzetgyalázásért, de, hogy hazatérhessen, pénzbüntetésre váltotta át a súlyos éveket. S a pénz meg volt, mert a Hatvani Cukorgyár igazgatósági tanácsának tagjai báró Hatvany Béla, báró Hatvany Endre, báró Hatvany Ferenc, báró Hatvany Károly voltak. S éppen ugyanezek a Vasmegyei Cukorgyáré is, s Endre báró az Alföldiben is érdekelt volt, bár ott inkább a Weinckheim grófok vitték a prímet, s az elnök egy (másik) Tisza Kálmán volt.
De nem is ez a fontos. Hanem, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az állam adósságai mindösszesen 1 015 383,688 pengőt tettek ki. És a követelései: pontosan 1 015 383,688 pengőt. Ebben a két azonos számban benne foglaltatik a felelősség. Ezt nagyon nehezen sikerült elérni. Hatalmas áldozatokat hozott az a nemzedék, amely nem adta fel, nem esett kétségbe Trianon után. Nem menekült el és nem panaszkodott, hanem kilátástalan helyzetben is hozzáfogott az ország újjáépítéséhez. Hányadszor már! S nem is utoljára. Úgy tűnt sikerülhet, de a következő évben beütött a tőzsdekrach, New Yorkban.
Mi ez a rossz érzés bennem? Rossz előérzet. Remélem nem a hűlő szívem okozza. A rossz tapasztalat inkább. A mindent kockára tevők mostani mutatványai, parlamentben s azon kívül. Hogyan kerülhetjük el a bajt? Főleg, hogy politikus a politikust gyűlöli, művész a művészt, tudós a tudóst, gazdag a még gazdagabbat irigyli. Igaz, hogy az éhenkórász a kevésbé szegényt utálja? Lehetetlen, hogy ez irányítsa az embert. Meg kell érinteni a másik embert, ha még lehet. Erőt adhatunk át, és kaphatunk is vissza. Ha még nem hűlt ki a szív, ha még lehet. Miként Trianon után lehetett.