Göndör Ferenc (fel)támadása

Képzeljünk el egy régi, szép, békebeli telet, mondjuk 1885 decemberét a kies Bihar vármegyében, a régi Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű, legeredetibb és ily módon legváltozatosabb megyéjében, ahol zordon Észak uralkodik a Nagy-Bihar csúcsa körül, és igazi alföldszéli, szinte mediterrán enyhület Várad alatt, a szentjánosi síkon, alig pár kilométerre a szőlődomboktól. Ezen a híres-neves vidéken, ebben a fagyos-deres időben Diószegen látja meg a napvilágot egy kisfiú – Krausz Náthán a neve –, majd felcseperedvén persze bekerül a városba, s a Szabadság című lapnál kezdi újságírói pályáját. Majd elég messze, Kaposvárott, a Somogyi Naplónál folytatja, természetesen verseket is ír, és 1906-ban – ekkor már Göndör Ferenc néven – a Hárman című antológiában Szederkényi Anna és férje, Haraszthy Lajos műveinek társaságában meg is jelennek poémái. A kötethez nem akárki, egy régi, még Váradról ismert pályatársa – maga a nagy Ady Endre – ír előszót, és borítóját sem akárki, hanem Rippl-Rónai József tervezi. Ez a Göndör Ferenc 1912-ben felkerül Budapestre, a Népszava munkatársa lesz, a háború alatt a lap haditudósítója, 1918. október 1-jén megindítja Az Ember című lapját. Károlyiék alatt az újságírók szakszervezetének elnöke, a kommün idején már a sajtódirektórium vezetője, és a média frontján gyakorlatilag élet-halál ura. A bukás után – mint a magyarországi kommünárok legnagyobb része – Bécs felé veszi az irányt, és „a vörös Bécsben” éveken át újságíróskodik.

És itt kell megállnunk.

A Tanácsköztársaságnak becézett lidércnyomás múltán, 1919 novemberét, Horthy Miklós budapesti bevonulását követően olyan intenzitású és ízlésű sajtókampány kezdődik, amely mai magyar szemmel több mint kísérteties. A bécsi központi orgánumnak számító Bécsi Magyar Újság mellett Göndör Ferenc lapja, Az Ember a másik bástya, ahonnan a nyomorult, megcsonkítandó ország és vezetői ellen valósággal árad az elképesztő méretű és mennyiségű hazugság és rágalom. Csak mutatóba egy és más: „Minden gyűlöletünk, megvetésünk, irtózatunk és haragos elszántságunk az állig felfegyverkezett Horthy-hadsereg felé villámlik, és nincsen más vágyunk, minthogy ez ellen a véres kezű hóhércsürhe ellen felvehessük a harcot.” „Nem adjuk oda hazánkat, szülővárosunkat a darutollas Horthy-pribékeknek, a Prónay, a Héjjas véres kezű, herélőkéses fehér tisztjeinek!” Mályusz Elemér így jellemzi ténykedésüket: „Hajmeresztő történetek jelentek meg, rikító színekkel, borzadályt és undort keltő leírásokkal. Megesett ugyan, hogy az állítólag lemészároltak utólag jó egészségben előkerültek, de ezek a csekélységek cseppet sem zavarták az újságíróhad működését. Hiszen előttük úgysem az igazság volt fontos, hanem a kormány és a magyar nép iránti ellenszenv felkeltése. Minthogy a rémtörténetek az elszigetelt magyar nyelven nem hathattak Európa és a művelt világ közvéleményére, hatalmas szervezettel igyekeztek a rágalmazó közleményeket minél jobban elterjeszteni.”

Nem ismerős?

Igen: terror és a nyomor mellett ez számít leginkább lényegüknek. A szülőhaza perverz, elszánt, undorítóan aljas gyűlölete. Lejáratása, mocskolása-rágalmazása, elárulása. A rombolás, a züllesztés, a rothasztás. Lépten-nyomon. Ahol és amikor és ahogyan csak lehet. Göndör Ferenc, Bihardiószeg szülötte jelképes figura. Az ő és társai által Magyarország ellen indított támadások képezik a két év híján száz esztendeje létrejött, nemzetietlen rémuralmában világrekorder Tanácsköztársaság kádereinek abszolút esszenciáját. A legújabb korban először itt és ekkor, általuk mutatkozott meg a maga drasztikus valóságában, kikkel is állunk szemben és mi is várható tőlük. Immáron idestova évszázada.

Ha csak megmoccannak, rombolás és aknamunka, feneketlen áskálódás, vadállati düh és hihetetlen megvetés minden iránt, ami magyar, ami hagyományos érték, ami szép, nemes, fennkölt, tiszta. És ami a miénk. Mindezzel szemben: utálkozás, vad, zsigeri gyűlölet és megint csak gyűlölet. (Lásd a jól ismert Kornis Mihály-i megnyilatkozást, anno 1993. december 21., karácsonyi ajándék gyanánt a Beszélőben: „Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket.” Hajjaj, de még mennyire.) Lám, száz év sem kellett, hogy Göndör Ferenc feltámadjon és újra támadjon – a Magyarország ellen legalábbis 2010 óta folyamatos legújabb kori rágalomhadjárat mintha az 1919 őszén kezdődőnek egyenes ági leszármazottja, mi több, tükörszerű „leképezése” volna. Göndörről egyébként már Bécsben kiderül, hogy csalás, zsarolás és egyéb bűncselekmények miatt „lépnie kell”, később, Amerikába érvén, az FBI látókörébe kerül, feltehetően korántsem alaptalanul – és vessünk egy pillantást a 4-es metró körüli, legújabb keletű, több mint gyanús ügyletekre. A szálak összeérnek. Aligha véletlenül. Ezek ők. Ehhez tartsuk magunkat.