Domonkos László

Vélemény és vita

Gávárit Mászkvá

Moszkva és Oroszország váltig a sztálinizmus, no meg Brezsnyev és általában a kommunista múlt igézetében (is) él

Amikor annak idején az Egyesült Államok legújabbkori történetének legnagyobb elnöke, bizonyos Ronald Reagan - akit éppúgy mocskoltak elnökké választása után, mint most Donald Trumpot – a Gonosz birodalmának nevezte a Szovjetuniót, kicsit úgy voltunk vele, hogy no, ez a derék ember most aztán feltalálta a kanálban a mélyedést. Mi akkor már vagy huszonöt-harminc éve tudtuk, amit tudtunk, és amikor a hatvanas és a hetvenes években (meg a nyolcvanas évek első felében) a nagy és dicső és legyőzhetetlen országot megjártak beszámolóit hallgattuk, csak azt láttuk igazolódni, amit Reagan ki is mondott azután.

A Gonosz birodalmának fővárosa, vagyis Moszkva meg a valamikori rádióadások ellen-Szabad Európájának is számított, ha néha – véletlenül – meghallottuk: „gávárit Mászkvá”, itt Moszkva beszél. Jézus Mária, sóhajthattunk, majd ökölbe szorult a kezünk – és hallgattunk. Ha jót akartunk magunknak és szeretteinknek.

A Gonosz birodalmának fővárosa, 2016 végén. Zima, hóládná: igazi orosz tél, csikorgó fagy, hull a hó, fúj a szél, és Dimitrij Lénáról mesél. Meg a többi: Kreml és a Krásznájá plóságy, a Vörös téren a mávzóléj Lényina – egy rémes báb, milyen igaza van a dumában felszólalt képviselőnek, vissza kéne már adni végre Vlagyimir Iljicset az édes orosz anyaföldnek –, és mindent összevetve: egy csillogó-villogó, Londonnal vagy akár az Egyesült Államokkal is vetekedő, igazi és igazán nyugatias küllemű világváros. Mindazzal, amit mélyebb összefüggésekben egy valamikori gyarmatuk emberének ez az univerzum felmutathat. Imígyen gávárit Mászkvá, manapság.

Kedves-készséges, mosolygós emberek, operaházszerű metróállomások és különleges finomságú ételek-italok mellett: alig két héttel a november 4-i, lidércnyomásos hatvanadik évfordulója után a mi dicsőséges forradalmunkra emlékeztek Moszkvában, egykori elnyomóink fővárosában, a magyar kulturális központban rendezett konferencián. Igen – oroszok. Velünk együtt. Mint azok az ijedt-mosolygós kiskatonák, akik hat évtizede kezet szorítottak a pesti srácokkal az Astoriánál és a Parlament előtt, és akik közül nem egy át is állt hozzánk – ezért, miattuk vagyok én most itt.

A kép persze nem ennyire idilli még ma sem. Moszkva és Oroszország váltig a sztálinizmus, no meg Brezsnyev és általában a kommunista múlt igézetében (is) él: az elegánsan, majdnem amerikaiasan hivalkodó küllem mögött kendőbe bugyolált, igazi orosz bábuskák által bőszen árusított Sztálin-képek meg régi Komszomolszkaja Pravdák és hasonlók a Győzelem terén, a jobb sorsra érdemes Majakovszkij szobra mellett. A városképet enyhén szólva is uralja a sztálini „hét nővér”: azok a rémes épületmonstrum felhőkarcoló-félék, amelyeket a szörnyeteg a harmincas években a város különböző pontjain építtetett, a Lomonoszov egyetemtől a külügyminisztériumig – és amelyeket nem tudnak ellensúlyozni sem a tündéri és gyönyörűen helyreállított régi orosz épületek vagy éppen a hipermodern felhőkarcolók. És a televízióban váltig „nyomatják” a második világháborús szovjet hadsereg mítoszát… Zsukovnak nemcsak lovas szobra van a Kremlnél, a történeti múzeum előtt, de odébb meg háznyi tűzfalon díszeleg, hagyományosan kitüntetések özönével teleaggatottan. Általában: jó adag birodalmi öntudat, ha nem is imperialista, de enyhén sovén önelégültségre utaló jel lépten-nyomon. Viszont: higgadt és okos hangok még a televízióban is, persze Trump itt, Trump ott, Trump mindenütt.

Ha pedig ötvenhatról van is szó, egyre többen mondják ki: szégyellik bizony. Ez már Dosztojevszkij népé-nek hangja. Ott üldögél a duma épületével szemben, és mintha egyetértően bólogatna.

Szolzsenyicin sírja és az egykor fölrobbantott és újra felépített Megváltó Krisztus-székesegyház a gyönyörű gyaloghíddal a folyóparton, Bulgakov világa, a szó szoros értelmében kézzel foghatóan, Margaritával és Behemóttal, az óriási kandúrral, a Kazanyi Istenanya előtt tisztelgők, alig pár lépésre a nevezetes - ma szuperluxus - GUM áruháztól, a Romanovok pompája Caricinóban, együtt az Arbaton kirakatokból árusított PPS-géppisztolyokkal és matrjoska babákkal: mind-mind, ahogyan ma beszél Moszkva. Hallgassuk meg. Most már érdemes.