Vélemény és vita

Fütyörésző keselyűk

Amelyik nemzet nem tud méltósággal emlékezni, az méltósággal élni sem tud, csak önmagával meghasonlottan.

Éppen ezért veszélyesek az évfordulók, a jubileumok. Kivált Magyarországon, ahol minden eseményre párthovatartozás, klubhűség és kártyabanda szinten szokás emlékezni, amióta világ a világ. Ettől féltem most gyönyörű forradalmunk és szabadságharcunk hatvanéves évfordulóját is. Meghitt emlékezés, csendes gyertyagyújtás illene ehhez a boldog s egyben gyászos pillanathoz. Néhány napban e két örök emberi érzés keveredett, felgyorsult az idő.

Rákóczi, Kossuth évekre adott reményt, a pesti srácoknak két hét adatott, de ugyanazt üzenték nemzedékeknek. Az ellenállás, a nem mérlegelő hazaszeretet és szabadságvágy általuk szivárgott fel mindannyiunk lelkébe. Egyik forradalom sem győzött ugyan, de ezért nem is hunyt ki a lángjuk. Várunk, hogy a méltó emlékezés révén érvényesüljenek a szép eszméik. Olyasmire gondolok, ahogy a lengyelek megterítenek a már csak remélt szeretteiknek is. Ahogy néhányan megőrizték itthon is a lyukas zászlót, dacolva a veszéllyel. Ahogy ifjúsági klubokban Petőfi, József Attila, Bartók, Ady, sőt Babits átlényegül mai forradalmárrá.

Van, aki csak lázad. Van, aki a lázadó énünket, helyzetünket használná ugródeszkának. A lázadás alapja lehet gyűlölet, önzés, féktelen hatalomvágy is. Ettől olyan bonyolult minden ellenállás, minden forradalom is. Mert lázadás is. A mi forradalmaink a szabadságért, a nemzetért, a zsarnokság ellen lobbantak, soha sem gyűlöletből. A gyűlölet nem is szül forradalmat, csak lázadást. Megtapasztaltuk az ellenünk kijátszott nemzetiségeknél 1848–49-ben, megtévesztett tömegeknél 1918–19-ben, és ma is.

Mindig nehéz megérteni a közülünk valókat, akik szabadságunk, sőt létünk ellen ágáltak és ágálnak. Utolsó forradalmunk idején is voltak ilyenek sokan. Isten mentsen meg minket azoktól, akik meggyőződés és elvek híján mindig a győztes hatalommal tartanak. Bach-huszárok, darabontok, Kádár-pufajkás legények. Aki ma az emlékezés hangjaiba önző, hazug lázadást vinne, soha nem látott a múlt fekete korongjába, egy ötvenhatos halálraítélt szemébe nézve. Vigyázzunk az ünnepünkön: semmiféle füttyös provokáció nem veheti el az emlékezés vigaszát. Keselyűk köröznek a tömeg felett, de angyalok is, akik védik a szép életek és halálok emlékét.

A forradalom 1956-ban ellenállás volt. Forradalommá az tette, hogy nem szűk csoport érdekében zajlott, nem is ilyen irányította. Nem ágakat törögetett a tilalomfákról. Kitépte gyökerestül! És nem is csak a magyarságért. Negyvennyolcban sem, amikor a magyar országgyűlés ragaszkodott a Lajtán túli részek parlamentarizmusához is. És 1956-ban sem csak a hervasztó magyar kommunisták uralma ellen kelt fel a nép, hanem a világért, leleplezve a marxizmus, kommunizmus valódi arcát. Tartozik a pesti srácoknak a világ, sokkal tartozik. Közép-Európa és a „Nyugat” is, amely mentőcsónaknak tűnt. Peremébe majdnem belekapaszkodhattunk, de csalódottan kellett tapasztalnunk, hogy a csónak erőteljes húzásokkal gyorsan távolodik. A Szuezi-csatorna szélesebb volt, mint az Atlanti-óceán.

Pedig a Kárpátia gőzös egykor elsőnek ért a Titanic áldozatainak kimentésére. Szépséghiba, hogy ugyanez a hajó tízezreket szállított Amerikába. S vissza legfeljebb százakat, akiknek volt annyi pénzük, hogy az utat kifizessék. Szabadságkísérlet volt a menekülés is. Legtöbbször ráment az egész élet. Így járt csaknem kétszázezer ember, aki a sokadik orosz intervenció elől elmenekült Magyarországról. Egy részük úgy gondolhatta: majd visszajön, ha lesz rá mód. Keveseknek adatott meg. A többség leszámolt az óhazával, és legfeljebb azt kérte, hogy haló poraiban térhessen vissza. A legszomorúbb, ha olyan leszármazottak akadályozzák ezt, akik már a magyar nyelvet sem beszélik. Üzletet sejtenek. Pedig a forradalmunk nem üzlet. Politikai üzlet sem. Senkinek a saruin nincs rajta a vértanúk pora. A forradalom érték. Az értéket őrizni illik. Tiszteljük meg azokat méltó emlékezéssel, akik túlélték és meg sem rokkantak az erkölcstelenségre és hazugságra épített konszolidációban. A világ – amely megváltozott és mégis ugyanaz – úgysem hiszi, hogy haragszunk rá. Még az a Bécsből kinevezett főispán – akit a vármegyei fogadóbizottság egykoron hatlovas halottaskocsival várt – sem hitte, hogy haragszanak rá Debrecenben.

S ha a forradalomra emlékezni akarunk, próbáljuk meg idézőjel nélkül hinni az akkori álmokat, mint mai sajátunkat. S bár ornitológiai képtelenség, a keselyűk körözhetnek még egy ideig, fütyörészhetnek is, ha tudnak. S törhetik a fejüket, hova is kellene elszállni innen?

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom