Vélemény és vita
Freud se székely volt
Az elmúlt hét, a közelmúlt – ki tudja, hányadszorra – újfent az intenzív antiszemitázás jegyében telt el
Amit a Legnagyobb Elmebeteg Magyar Ripacs (továbbiakban: LEMR) a kormányra és Orbán Viktorra fröcsögött, gazdái által már korábban is kifejtett, intenzív, összehangolt, ősrégi (minimum 1919 óta létező!) rágalom- és mocskolódásözönre alapozódott.
Ha a kérdést (nem először) a legfrissebb fejlemények fényében szemügyre vesszük, kora ifjúságunkig visszavezethető két tényre kell felhívnunk a figyelmet. Emlékszem, annak idején – a hatvanas évek legvégén – milyen óriási élményt jelentett a megismerkedés Sigmund Freuddal. A mindennapi élet pszichopatológiáját és az Álomfejtést olvastam először – enyhén szólva nem volt egyszerű hozzájutni egyikhez sem –, és bár jóval később, Carl Gustav Jung munkásságával találkozván, ifjonti rajongásom ugyan csökkent, árnyalódott, differenciálódott – de az a réges-régi varázs borzongatóan, gyönyörűen feledhetetlen.
A másik dolog: kortársaimmal, barátaimmal együtt a leghalványabb fogalmunk sem volt arról, hogy Freud – zsidó származású. És ez bizony a legcsekélyebb mértékben sem rázott meg bennünket. Ugyanez és ugyanígy történt, mikor a tény kiderült ifjúkorunk más nagy bálványairól: Déry Tiborról, Szerb Antalról.
LEMR szerint „soha nem volt annyi antiszemita megjegyzés, mint mostanában” – ez semmi mást nem bizonyít, mint hogy ez az „ember” még az általa használt szavak alapjelentésével sincs tisztában (a magyar történelem elemi szintű ismeretéről nem is beszélve). Csakhogy ez a permanens antiszemitázás sokkal súlyosabb és jóval szívósabban tovább élő jelenség annál, hogysem kóbor elmebetegek és börtönbe való, sötét, számító gazemberek (a kettő olykor lehet egy és ugyanaz!) baromságait egy legyintéssel elintézhessük.
Ki kell végre mondani: a magyarság, a magyar nép eleve, ab ovo, „zsigerből” nem antiszemita. Nem is lehet az. Talán még kevésbé, mint a franciák vagy akár a ma jóval szimpatikusabbnak tartott oroszok, vagy a lengyelek „rosszabbik hányada”. Népünk egész lelki habitusa, történelmi-társadalmi meghatározottsága, alapvető karakterológiája, alkata, ázsiai eredete és vérmérséklete jószerével kizárja az idegengyűlöletet, a faji alapú megkülönböztetést, így tehát az antiszemitizmusnak nevezett (jelentéstartalmában sokszorosan összezavart, félreértett, de leginkább félremagyarázott) alapállást is. Hosszadalmas elméleti fejtegetések helyett folytassuk kissé a beszédes példák sorát. És hallgassunk meg egy-két igazi illetékest: néhány becsületes, igaz magyarnak nevezhető zsidó embertársunkat.
Amikor bohókás ifjonti korunkban megtudtuk, hogy Freud se éppen székely volt, akárcsak Déry Tibor, Szerb Antal vagy Teller Ede: pontosan úgy jártunk el, pontosan az a mechanizmus érvényesült, amit valamikor a rendszerváltozás tájékán egy kiváló – mellékesen zsidó származású – humorista, a „humoralista” Sándor György egyik zseniális, rejtett kamerás produkciójában láthattunk: egymás után szólított le ismeretlen embereket az utcán, és csak annyit mondott nekik: „Hölgyem/Uram, elnézést, én zsidó vagyok.” A reakciók döbbenetesek voltak. A megszólítottak mindegyike ugyanis tökéletes közönnyel, teljes érdektelenséggel reagált. (Akárcsak mi az információra, hogy Freud, Déry stb. – zsidó.) „Na és?”, „Mi közöm hozzá?”, „Hagyjon engem ezzel békén!”, „ Nem érdekel.”, „Mit akar ezzel mondani?”. És hasonlók. Sehol egy szitokszó, egy megvető mosoly, egy fenyegető mozdulat vagy indulatos megjegyzés…
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija nemrég úgy nyilatkozott a Magyar Hírlapnak, hogy míg Sargentini Hollandiájában a húszezres zsidó közösség ellen egyedül tavaly 113 úgynevezett antiszemita gyűlöletcselekményt regisztráltak, a magyarországi százezres zsidósággal szemben ez a szám mindössze – 37 volt. Ugyanő fejtette ki azt a politikailag nem akármilyen jelentőségű evidenciát is, hogy a migránsválság kellős közepén nem árt tudni: Izraelnek jócskán vannak tapasztalatai az iszlám fundamentalizmus megnyilvánulásaival kapcsolatosan, a zsidó állam léte pedig, „a nemzetállami gondolat egyik csúcsteljesítménye lévén”, magától értetődő, hogy egyre inkább a konzervatív-nemzeti kormányokkal találja meg a közös hangot.
Weisz Péter, a Magyar–Izraeli Baráti Társaság főtitkára azt mondta: Magyarország bármely településén végig lehet sétálni kipában, és nem kell őrizni a zsinagógákat – Európa nagyvárosaiban ez nem így van. „Visszautasítom ezt az értelmetlen és koholt vádat: a magyar kormány nem antiszemita, ahogy az ország sem az” – jelentette ki.
Van nekem egy régi-régi zsidó barátom: R. Péterrel sokat vitatkoztunk és vitatkozunk, de tudom, hogy szeretjük és becsüljük egymást – alighanem nagyon meg-gyűlne a baja sokunkkal annak, aki a zsidósága miatt merészelné bántani. Péter éppen annyira szereti a hazánkat, mint minden rendes magyar ember, megrendülten feszít mellettem a Himnusz hallatán, és évtizedek óta minden magyar ügyért kiállt és kiáll, a régi MDF-től az elszakított magyarság ügyein át a Békemenetekig. Pontosan tudja, ami bennünket cseppet sem érdekelt: hogy Freud se székely volt. Az viszont érdekeljen mindnyájunkat, amire igen büszke: hogy ő viszont tiszteletbeli székely.