Domonkos László

Vélemény és vita

Fáradt mosolyok

Úgy mondják, az egészség attól kezdve ér valamit, ha híjával kezdünk lenni, vagy ha átmenetileg elhagy bennünket, és csak a megélt tapasztalat szilárdítja meg az embert az ítéletalkotásban

Mindkét bölcseleti tétellel találkozhat az ember, ha tíz napon belül megjár két egészségügyi intézményt is. Az egészségügy már a Kádár-rendszerben is a magyar világ egyik szegény emberének számított, és az elmúlt negyedszázadban rendre a figyelem középpontjába került, oda lökték a manipulált újságcikkek, a híresztelések, a propagandával terhes tudósítások.

Az egyik intézményben hat nap alatt öt nővért ismertem meg, és az ötből négy Európa bármelyik hasonló intézményében leiskolázta volna ottani kolléganőit. Szaktudásban, kedvességben, empatikus és őszinte készségességben, de munkakedvben is! Aki nem tudná: egy nővér átlagfizetése nyolcvan-százezer forint körül van… A két kórházban feltűnően sok a fiatal, harminc körüli orvos. Elmélyült, kevés szavú, szinte mindig és mindenre figyelő fiatalemberek. Fültanúja lehettem, amint az egyik beteg hozzátartozója – egy tudálékos, nagyképű hölgy – hosszan faggatta az egyik doktort. Én a hölgyet maximum három perc után úri módon, de ellentmondást nem tűrve zavartam volna el – a Krisztus tekintetű fiatalember türelemmel és csöndes határozottsággal állta a sarat. A hölgy távoztával a fiatal doktor továbbindult, hogy okosan és együttérzéssel kikérdezze betegeit. Ma egy fiatal kórházi orvos fizetése 140 és 200 ezer forint között van…
Mielőtt az a vád érne, hogy önző céllal – hátha visszakerülök, és addig is, hálapénz helyett vagy mellé – romantikus kórházi idillt festenék, ne feledkezzünk meg, miként van benne egyetlen aláhulló vízcseppben maga az egész tenger.

A több évtizedes honi nyomorúság másképp is megtette a hatását: az undok, nyegle és nemtörődöm nővérek és a zsíros orvosfizetések hitén túl olyan híresztelések is szívósan tartják magukat, mint például a kórházi koszt kritikán aluli mivolta. Az, hogy ebből szinte egy szó sem igaz, annyira érdekel bárkit, mint a nővérek élete és jövedelme vagy az orvosok személyisége. Jó étvágyú embereknek az ételek mennyisége ellen talán igen, minősége ellen aligha lehet kifogásuk. Homárt tényleg nem adnak, de van helyette gondoskodás, segítség, szakmai felkészültség, humánus „ellátás”. Mondhatni, imponáló fejadagokban.

Amikor hazaindultam, azon kaptam magam, hogy az ügyeletes nővérnek hirtelen kezet csókolok, oly gálánsan, hogy magam is meglepődtem. Talán nem érezte túlzónak a gesztust, mintha értette volna, hogy ez a kissé suta mozdulat többet fejez ki az elköszönés és a hálálkodás cifra szavainál. Helyes, tiszta arca megrebbent, picit elmosolyodott. Fáradtan, nagyon fáradtan.