Elhanyagolt szakmaiság

A szakképzési rendszer átalakítása kapcsán nem először vádolja a kormányt az ellenzék és a „politikai civilek” azzal, hogy tönkreteszi a fiatalok jövőjét. Ésszerű felvetések azok, amelyek arról szólnak, hogy tizennégy évesen nem sokan tudnak komolyan és megfontoltan szakmát választani, tehát meg kellene könnyíteni az esetleges pályamódosítást, azonban ami a szakgimnáziumi érettségit illeti, a bírálók érvei nehezen elfogadhatók. Miután a Tanítanék Mozgalom már márciusban azzal fordult Balog Zoltán miniszterhez, hogy „miért veszik el az érettségizők jövőjét?”, most az ellenzéki sajtó „egy édesanya” levelére alapozva igyekszik botrányt gerjeszteni. Az érettségi miatt „derékba tört életek” tényét szerintük megalapozó levél írója közli, fia a Műegyetemre készült, „ezt az esélyét és a jövőjét most vették el tőle”. A továbbiakból megtudjuk, hogy az ifjú két tannyelvű műszaki szakközépiskolába járt, „az osztály három legjobb tanulójának egyike”, ám hiába, mert nem sikerült az érettségije.

Azt, hogy az idén már szakmai tárgyból is kell érettségizniük a szakgimnazistáknak, évek óta tudni lehetett, csupán a pontos követelményeket, vagyis a „tétellistát” kapták meg az intézmények tavaly decemberben. Azóta kongatja a vészharangot a Tanítanék, miszerint mindenki meg fog bukni az érettségin. Az írásbeli vizsgák után azonban retorikát váltottak a kockás ingesek, és arról kezdtek beszélni, hogy a csőd kivédésére nevetségesen lebutított kérdéseket kaptak a diákok. Most viszont – az említett levélre hivatkozva – ismét azt állítják, hogy tragikusan rosszul sikerült a szakmai számonkérés. Az eredmények összesítése még zajlik a szakképzést felügyelő nemzetgazdasági tárcánál, ám valószínűsíthető, hogy a kép vegyes lesz: a jó szakgimnáziumok tanulói sikeresen szerepelnek, míg az alacsonyabb színvonalú képzést nyújtó intézmények diákjai kevésbé, de azért tömeges bukásokra vélhetően nem kell számítani.

Az „egy édesanya” beszámol arról, hogy fiának évről évre „rengeteg órája maradt el, és a tanárok jó része sem vette komolyan a tanítást, hiszen korábban az általuk tanított egyik tantárgy sem volt érettségi tantárgy”. Azt állítja továbbá, hogy az iskolában „az érettségi pillanatáig nem tudták sem a tanárok, sem a diákok, mi lesz a követelmény. Olyannyira nem tudták a tanárok sem, hogy mi lesz a követelmény, hogy tanácsolni sem tudtak a gyerekeknek, mi lesz benne az érettségiben és mi nem. Sőt, igazából elhangzott olyan tanács is, hogy »gyerekek, ez biztosan nem lesz benne a vizsgában«, és benne volt.”

Ez azért sok kérdést felvet. Például, hogy az „egy édesanya” miért nem az iskolában veri az asztalt, számon kérve az igazgatót és a tanárokat, hogy miért nem tájékozódtak a már rendelkezésre álló követelményrendszerről, vagy miért nem figyelmeztették a diákokat évekkel ezelőtt a közelgő szakmai vizsgára, valamint miért nem tartották meg rendesen az óráikat, amelyeken átadhatták volna az érettségin számon kért szakmai tudást. És „egy édesanyának” eddig miért nem volt problémája az elmaradt tanórákkal, a gyenge színvonalú oktatással? És hogyan lehetséges az, hogy egy szakgimnáziumban „nem veszik komolyan” a szakmai tárgy tanítását? Miért nem jelezte ezt már korábban a minisztériumnak „egy édesanya”, ahelyett, hogy utólag reklamál? És miért gondolja azt, hogy egy tizennyolc éves fiatalember egész jövője elvész egy rosszul sikerült érettségi miatt?

Lehetséges, hogy az „egy édesanya” kicsi fiának mégsem való az egyetem, ha nem tudta felmérni, milyen tudásért kapott eddig jó jegyeket, vagy nem tűnt fel neki, hogy épp azokat a tárgyakat hanyagolják el, amelyekre neki igazán szüksége lenne. Az viszont egészen biztos, hogy a jövőjét nem „vették el” tőle, csupán át kell gondolnia, hogy képes-e nekiállni tanulni és jövőre újra megpróbálni, avagy másik iskolát keres, netán megelégszik egy technikusi végzettséggel. A jövőjét amúgy sem azok vennék el, akik kíváncsiak rá, hogy valóban birtokában van-e annak a szakmai tudásnak, amiért elvileg évekig járt az adott intézménybe, hanem akik elhitetik vele, hogy mindig mindenért más a hibás, és neki semmi felelőssége nincs.

Ha bizonyítást nyer, hogy valamelyik ágazati vizsga követelményrendszerével, feladatsorával valóban voltak generális problémák, remélhetőleg lesznek következményei, s az érintett fiatalok hamarosan újabb esélyt kapnak. Azonban annak is ki kell derülnie, ha valahol maga a szakgimnázium tehet a gyenge eredményről azzal, hogy jó jegyekkel asszisztált a diákok eddigi semmittevéséhez. Ezzel ugyanis valóban sokat ártott a tanulóknak. Hiszen motiválatlan diákból könnyen lesz motiválatlan dolgozó, s akkor „egy édesanya” már okkal aggódhat gyermeke jövője miatt.