Életjel

„A csehek ma megszállták városunkat. A hajnali órákban érkeztek Drégelypalánk felől mintegy negyvenen, egy főhadnagy parancsnoksága alatt. (…) Még ma estére nagyobb számú csapat érkezése várható. Parancsnokuk ma délután tárgyalt a város képviselő testületével, és kiadta intézkedéseit.” A Nógrádvármegye Hivatalos Lapja 1919. január 15-i számának vezető írása után másnap, a „nagyobb számú csapat” megérkezése után az első hirdetmény is megjelenik („a Cseh–Tót Köztársaság nevében!”), majd alig néhány nap elteltével egyre feszültebb helyzet alakul ki a megszállt Balassagyarmat városában (is). A vasutasok sztrájkolnak, a megszállók erőszakoskodnak és terrorizálnak, a fővárosi lapokat nem engedik be, a nemzeti színeket üldözik, a szabad mozgást korlátozzák, szinte mindenkit zaklatnak. Egy harmincöt éves százados, bizonyos Vizy Zsigmond, aki azt írja visszaemlékezéseiben: „Az első perctől azon fáradoztam, hogy a csehek terjeszkedésének fegyveres ellenállással gátat vessek. (…) Egyelőre a védelmet szabadcsapatok felállításával próbáltam biztosítani.”

Vizy, akiről tudni kell, hogy századparancsnokként huszon-nyolc hónapot tölt a fronton, decemberben Besztercebánya karhatalmi parancsnoka, egészen addig, míg a még ma is folyamatosan szerecsenmosdatott, hazaáruló Károlyi Mihály kormánya ki nem ürítteti a várost, és állomáshelye elhagyására nem kényszeríti, most is szervezkedik. Január 28-án délután éppen a Balassagyarmattól tizennégy kilométerre levő Magyarnándorban tartózkodik, mikor Schuch István vezetésével felkeresi a gyarmati vasutasok delegációja, és arra kéri, intézzen támadást a város ellen, verjék ki onnan együtt a hódítókat. A százados azonnal igent mond.

Csillogó tekintetű emberek veszik körül, de érzelgésre és szép szónoklatokra nincs idő. Kocsikat rekvirálnak a környéken a szállításhoz, indulás éjjel fél kettőkor. Január 29-én, hajnali négykor megtámadják a laktanyát, a tűzharcban a cseh parancsnok is elesik, de az objektumot nem sikerül elfoglalni. A vasútállomást azonban igen, ahol a felbőszült magyar vasutasok valósággal elsöprik a megszállókat.

Feljegyezték: egyikük, bizonyos Rózsa András a többiek nagy csodálkozására a vállalkozáshoz gyertyákat és feszületet is vitt magával. Később döbbenten látták, hogy az elfogott legionáriusokat Rózsa egyenként a sínek közé térdeltette, kezükbe gyertyákat adott, és egyik kezében a magasra tartott feszülettel, a másikban a revolverrel – sorra megeskette az atyafiakat, hogy a lábukat soha atöbbé Magyarország területére nem teszik. És valahányszor a vasutas szövege után megrettenve eldadogott kemény magyar szavak valamelyikét elvétette a pórul járt „hős” hódító, annyiszor kap a fejére a revolver agyával…

A laktanya elleni sikertelen támadás híre már kora délelőtt elterjed a városban. Balassagyarmat népe egy szemvillanás alatt megmozdul, a városháza előtt összegyűlt tömeg fegyverre kap, sorra alakulnak a polgári osztagok. Közben Hatvanból megindul a segítségül hívott híres iglói géppuskás osztag is, amelynek ekkorra a környékben már elég veszett híre van. A különítmény délután fél kettőkor fut be a balassagyarmati állomásra. Még az alkonyat beállta előtt, fél négy tájban körülzárják az időközben erődítményszerűen megerősített laktanyát. Negyed öt tájban négy géppuska szólal meg egyszerre.

A támadás olyan elsöprő lendületű, hogy a csehek valósággal megbénulnak. Január 29-én estére egyetlen fegyveres megszálló katona sincs a városban, következmény: 31-én a cseh katonai misszió, miként arról a hírhedett Vix alezredes beszámol a fegyverszüneti bizottságnak, „Prágában elrendelte a csehszlovák csapatok által a demarkációs vonaltól délre megszállt összes helységek azonnali kiürítését”.

„A letiport, agyonrugdosott és agyonsanyargatott magyar nemzet végre életjelt ad”, összegzi a történeteket a Nógrádi Hírlap február 2-i száma. „Örök dicsősége marad Balassagyarmat városának, hogy az ébredező nemzeti öntudat itt öltött először alakot, itt lépett először a cselekvés terére, hogy széjjeltépje azt a kegyetlen rabláncot, mellyel ádáz ellenségeink megfojtani igyekeznek. (…) Itt az összeforrott társadalom megtalálta (…) az egyetértést, mely ha megvan magyar testvér és testvér között, a magyar nemzet nem veszhet el soha.” Balassagyarmattal, amely törvény szerint 2005-ben kapta meg a Legbátrabb Város (Civitas Fortissima) címet – tizennyolc helység maradt magyar kézen a környéken.

Vizy Zsigmond, Schuch István és mind a többiek – a magyarok Istene áldja őket az idők végezetéig – felmutatták az élet jelét. Ezt kell tenni, ennyi az egész – mindegy mikor, hol, hogyan és milyen körülmények között.