Egy teszt és más semmi

Most jött el a pillanat, amikor szülőként határozottan követelem, hogy a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezetet és a többi l’art pour l’art jogvédőt ne engedjék az iskolák százméteres körzetén belülre. A TASZ ugyanis közölte, az Adatvédelmi Hatósághoz fordul, hogy azonnal állítsa le a Netfit rendszert, amely „nevesítve gyűjti a gyerekek testi adottságaival kapcsolatos adatait”.

Mondhatnám finoman, hogy a TASZ csúsztat. De nem, a TASZ pofátlanul hazudik. Mert a Netfit adatainak országos összesítése anonim módon történik. Ez egyébként félig-meddig ki is derül a TASZ közleményéből, mert azt írják, egyes iskolákban „presszionálják” a szülőket, hogy adjanak engedélyt az adatok nevesítésére, így egyszerűbb az adminisztráció… De akkor nem inkább az érintett iskolákkal kapcsolatban kellene panaszt tenni, ahelyett hogy az egész rendszer leállításáért ágálnak?

Másrészt nem „adottságokról” van szó, hiszen az elhízás az esetek többségében a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód következménye. Ráadásul a teszt a testméretek rögzítésén kívül elsősorban az edzettséggel, fittséggel kapcsolatos eredményeket gyűjti, ami, ugye, szintén nem tartozik az adottság kategóriába, hiszen tenni lehet érte. Állítólag „több szülő és tanár is azzal fordult a TASZ-hoz, hogy elpanaszolja, milyen megaláztatások érik a gyerekeket a közpénzből finanszírozott teszt alkalmazása során. Mint írták, az, hogy az egész osztály számára nyilvánvalóvá válik, ki hány kiló vagy mekkora a mellkasi térfogata, sokakban kelt szorongást. Volt, aki kövérnek érezte magát, volt, akit soványsága zavart.”

Ha a TASZ nem annyira hülye, mint amilyennek látszik, akkor tisztában van vele, hogy a gyerekek mérés nélkül is jól tudják, hogy ki kövér és ki sovány az osztályban. Legföljebb önmagukról nem tudják, ennek oka pedig általában a szülő, aki elfogultságában nem lát és nem hall meg semmi olyasmit, ami gyermeke tökéletességét kétségbe vonná. Isten óvja azt a pedagógust, aki megpróbálja felhívni anyuka figyelmét csemetéje túlsúlyára. Hiába látja a testnevelő tanár, hogy Balázska úgy mozog az órán, mint egy partra vetett bálna – és úgy is néz ki –, nem szól a szülőknek, mert semmi értelme nem lenne, hacsak nem akar haragost szerezni magának.

Éppen erre lehet jó a teszt. Tehát nem megalázásra vagy szorongáskeltésre, hanem hogy végre a gyerekek
– és a szülők – számára objektív adatok alapján világosan kiderüljön, ha változtatni kell. Adatok, amelyekre nem lehet legyinteni, amelyekkel nem lehet vitatkozni, amelyeket nem lehet elküldeni melegebb éghajlatra. Adatok, amelyeket igenis össze lehet hasonlítani. De nem a padtárséval, hanem majd a gyerek saját, egy évvel későbbi eredményeivel. És aztán végre tenni valamit. Például kevesebb sütit enni és többet focizni.
Azért, hogy Balázska dagi gyerekből ne legyen kövér felnőtt, aki huszonéves korában már mozgásszervi problémákkal küzd, harmincasként többet jár orvoshoz, mint a munkahelyére, negyvenes évei közepén pedig árván hagyja saját – nagy eséllyel szintén túlsúlyos – gyermekeit.

A fittség egész életre meghatározó kérdés – megkockáztatom, még annál is fontosabb, hogyan halad a gyerek matekból, vagy történelemből –, itt az egészség a tét. Ezért üzenném a TASZ-nak: olyan sok dolog van még, amihez nem értenek, foglalkozzanak bármi mással, csak ne a gyerekeinkkel, mert ez itt, kérem, komoly dolog.