Vélemény és vita
Davosi gondolatok
Az idei volt a 41. alkalom, hogy Davosban a világ vezetői összejöttek
Az idei volt a 41. alkalom, hogy Davosban a világ vezetői összejöttek, részben azért, hogy sajnálkozzanak a világ azon sanyarú helyzete miatt, amit az elmúlt negyven évben áldásos tevékenységükkel épp ők maguk idéztek elő, részben azért, hogy új, de a korábbiakhoz hasonlóan teljesen megalapozatlan távlatokat tárjanak az emberiség elé.
Kezdjük a sajnálkozásokkal. Klaus Schwab, a davosi Világgazdasági Fórum alapítója a résztvevőkhöz intézett üzenetében visszaemlékezett a régi szép időkre, amikor a gazdasági haladás eredményeiből még mindenki részesedett, amikor egy mindenkit átfogó (inkluzív) társadalmi szerződés forrasztotta egybe a társadalmakat, szemben a jelenlegi helyzettel, amikor a jövedelemelosztás túlságosan is a tőke felé húz, és a korábbi társadalmi szerződést egy „antiszociális szerződés” váltotta fel.A Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója, Christine Lagarde szerint túl sok ember maradt ki a gazdasági növekedés eredményei-ből, a generációk közötti jövedelemegyenlőtlenség erőteljesen nőtt, és a jövő nagymértékben bizonytalanná vált. Megoldásként Kennedyt idézte: „Addig kell a tetőt megjavítani, amíg süt a nap”. De ahelyett, hogy a tetőt javították volna, a politikusok újfent megerősítették a globalizáció negatív hatásaihoz vezető neoliberális gazdaságfilozófia iránti elkötelezettségüket. A kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau például, kifejtette, hogy „Az a nyugtalanság, amelyet a világon látunk, tapintható, és nem múlik el magától… A változtatás egyetlen módja az, ha hallgatunk munkásainkra és a lakosságra. Valós veszélye van annak, hogy gyermekeinkre kevésbé tisztességes világot hagyunk, mint amilyet mi a szüleinktől örököltünk.” Ezt megelőzően azonban arról beszélt, hogy meg akarja győzni az Egyesült Államokat az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) előnyeiről. Tudnunk kell, hogy az Egyesült Államokban ennek a szerződésnek széles rétegek látták kárát (ugyanis a munkahelyek számottevő része átvándorolt a sokkal olcsóbb bérű Mexikóba), aminek azután nem kis szerepe volt Donald Trump elnökké választásában.
Emmanuel Macron francia elnök hasonlóképpen egyrészt megállapította, hogy a jelenlegi kapitalizmus válságban van, „a szupersztárok kapitalizmusa lett, a hozzáadott érték elosztása nem igazságos”, másrészt a flexibilitás (rugalmasság) felgyorsítását sürgette. A flexibilitás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a dolgozókat egyszerűbben lehet elbocsátani. De ha valaki esetleg nem értette volna jól, Macron még hozzátette, hogy Franciaországban korábban tilos volt a bukás (értsd: a veszteséges vállalatok felszámolása és a tömeges elbocsátások), és tilos volt a siker is. A jövőben könnyebben lehet majd elbukni, ha valaki kockázatot vállal, de lehetővé teszik, hogy valami mással újra próbálkozhasson. Ez semmi más, mint a mai helyzethez vezető liberális piacgazdaság elveinek új formába öntése.
Az erősödő nacionalizmust, populizmust sokan elítélték, ebben élen járt Soros György, aki a történelem jelenlegi folyását igen fájdalmasnak találta, mert a nyitott társadalom veszélyben van, és olyan „diktatúrák és maffiaállamok” vannak feljövőben, mint Putyin Oroszországa és Trump Amerikája, de persze Magyarországot sem felejtette el megemlíteni. A nyílt társadalom védelmében alapítványa erőfeszítéseit a fejlődő országoktól Európa és Amerika felé fordítja, és a költségvetés felét már ebbe a térségbe irányítja át.
A fórumon több tanulmányt megvitattak, köztük olyat is, amelyben azt írták, hogy a világ nagy lehetőségek előtt áll, mert ha az oktatást és az átképzést javítjuk, akkor új munkahelyek jönnek létre elsősorban a szolgáltatások terén. Mások inkább attól féltek, hogy a világ vezetői nem fognak nyugodtan aludni 2018-ban, főleg Észak-Korea atomfegyverei miatt, de félni kell Kína terjeszkedésétől, Amerika kiszámíthatatlanságától, a Közel-Kelet instabilitásától, és nem utolsósorban a legalattomosabb globális trendtől, a populizmustól. Ami az észak-koreai nukleáris fenyegetést illeti, arra egy panelbeszélgetésben Lee Geun, a dél-koreai Szöul Nemzeti Egyeteme nemzetközi kapcsolatokért felelős professzora tért ki, mondván, hogy Észak-Korea befejezte nukleáris programját, ami egyrészt egyensúlyhoz és stabilitáshoz vezethet a Koreai-félszigeten, de ha a felek félreértik egymás jelzéseit, az egy következő globális biztonsági krízist eredményezhet. Különösen veszélyes, hogy Donald Trump Kim Dzsong-unon gúnyolódva őt „rakétaembernek” és hasonlóknak nevezte. A professzor szerint a helyzet eszkalációjának elkerülését az északkelet-ázsiai vezetők közötti közvetlen párbeszéd segítheti. Ami a populizmust illeti, ott mindenki igyekezett letenni az obulusát, hol Trumpot, hol Putyint, hol pedig a szélsőjobbnak és -balnak nevezett pártokat marasztalva el a populizmus vétkében. E tekintetben a helyzetet legjobban talán Martin Wolf, a The Financial Times társszerkesztője és fő közgazdásza jellemezte, amikor kifejtette, hogy „A liberális nemzetközi rend omladozik, és részben azért, mert nem elégíti ki a társadalmi igényeket. A davosi fórum látogatóinak ezt fel kell ismerniük. Ha nem szeretik Donald Trump válaszait – és nem szabad szeretniük –, akkor találjanak jobbakat”.
Még a témával kapcsolatban talán megemlíthető Angela Merkel migrációra vonatkozó hasonlata, miszerint „a Római Birodalom és a kínai nagy fal óta tudjuk, hogy az elzártság nem segít a határok megvédésében. Szükség van a szomszédokkal való együttműködésre, jó egyezményeket kell kötni velük és azokat betartani”. A hasonlat azonban sántít, mert Hadrianus fala évszázadokig állt ellen a barbárok támadásának, és csak a Római Birodalom belső okokra visszavezethető bukása után adták fel, és hasonló volt a helyzet a kínai nagy fal esetében is. A tanulság inkább az, hogy a fal megvéd, ha a falon belül lévők meg akarják védeni magukat.
Ami a szűkebben vett gazdasági folyamatokat illeti, e téren a világ vezető politikusai nemigen érzékeltek válságot, különösen nem, amikor a saját gazdaságuk teljesítményét kellett dicsérni.
A pálmát kétségtelenül az amerikai elnök vitte el, de azért az indiai miniszterelnök, Narendra Modi sem nagyon maradt el tőle, amikor arról beszélt, hogy India gazdasági teljesítménye hét éven belül megduplázódik. A fórumon a legnagyobb figyelmet és a legnagyobb kritikát is Donald Trump kapta, mindenki igyekezett, hogy egy kicsit (vagy nagyobbat) bele tudjon rúgni. Pedig csak az a különbség, hogy míg Trump őszintén megmondja, hogy számára Amerika az első, addig a többiek a saját országuk érdekét mindenféle sérthetetlennek mondott elvek mögé bújtatják. Amikor például Angela Merkel Trumpra célozva „nemzeti önzésről” beszél, megfeledkezik a németek nemzeti önzéséről, a németek számára alulértékelt euróról, amelynek segítségével Németország már több mint egy évtizede hatalmas exporttöbbletet ért el, és egyben eladósítja és tönkreteszi az unió gyengébb országai-nak gazdaságát. Trump szemére hányták, hogy elutasítja a multilateralizmust, vagyis azt, hogy alapvető kérdésekben nemzetek feletti szervezetek, a jelen esetében a Kereskedelmi Világszervezet döntsön. A kérdés megítéléséhez tudni kell, hogy a nagy kereskedelmi liberalizációt követően az Egyesült Államok volt a bálanya, mindenki más merkantilista (exporttöbbletre törekvő) politikájához ő adta a piacot, és emiatt külső adóssága 1981 és 2016 között harminckettőről százhat százalékra emelkedett. Az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya 2016-ban hétszázharmincnégymilliárd dollárt tett ki, ebből a Kínával szemben fennálló hiány háromszáznegyvenhét-, a Németországgal szemben fennálló hiány hatvanötmilliárd dollár volt. Na, ennek akar Trump véget vetni, amikor azt mondja, hogy nem vesz részt a szabadkereskedelmi egyezményekben, és kétoldalúan akar az egyes országokkal megállapodni. Ez a nagy sérelmük a szabad piacot propagáló országoknak.
Még számos érdekes dolgot lehetne megemlíteni, például azt, hogy egy tanulmány szerint az Inkluzív Fejlődési Index (IDI) tekintetében a feltörekvő országok között Magyarország a második helyen áll, de inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy különböző agytrösztök részéről, például most a Világgazdasági Fórum keretében, rendszeresen készülnek tanulmányok Európa jövőjéről. Az ilyen tanulmányok készítésében jó lenne részt venni, vagy ha ez az eltérő felfogások miatt nem lehetséges, akkor például a V4-ek keretében saját koncepciókat kialakítani.
Mert mint Konfuciusztól tudjuk, a tigrist előbb gondolatban kell elejteni – a többi csak puszta formalitás.
Kezdjük a sajnálkozásokkal. Klaus Schwab, a davosi Világgazdasági Fórum alapítója a résztvevőkhöz intézett üzenetében visszaemlékezett a régi szép időkre, amikor a gazdasági haladás eredményeiből még mindenki részesedett, amikor egy mindenkit átfogó (inkluzív) társadalmi szerződés forrasztotta egybe a társadalmakat, szemben a jelenlegi helyzettel, amikor a jövedelemelosztás túlságosan is a tőke felé húz, és a korábbi társadalmi szerződést egy „antiszociális szerződés” váltotta fel.A Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója, Christine Lagarde szerint túl sok ember maradt ki a gazdasági növekedés eredményei-ből, a generációk közötti jövedelemegyenlőtlenség erőteljesen nőtt, és a jövő nagymértékben bizonytalanná vált. Megoldásként Kennedyt idézte: „Addig kell a tetőt megjavítani, amíg süt a nap”. De ahelyett, hogy a tetőt javították volna, a politikusok újfent megerősítették a globalizáció negatív hatásaihoz vezető neoliberális gazdaságfilozófia iránti elkötelezettségüket. A kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau például, kifejtette, hogy „Az a nyugtalanság, amelyet a világon látunk, tapintható, és nem múlik el magától… A változtatás egyetlen módja az, ha hallgatunk munkásainkra és a lakosságra. Valós veszélye van annak, hogy gyermekeinkre kevésbé tisztességes világot hagyunk, mint amilyet mi a szüleinktől örököltünk.” Ezt megelőzően azonban arról beszélt, hogy meg akarja győzni az Egyesült Államokat az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) előnyeiről. Tudnunk kell, hogy az Egyesült Államokban ennek a szerződésnek széles rétegek látták kárát (ugyanis a munkahelyek számottevő része átvándorolt a sokkal olcsóbb bérű Mexikóba), aminek azután nem kis szerepe volt Donald Trump elnökké választásában.
Emmanuel Macron francia elnök hasonlóképpen egyrészt megállapította, hogy a jelenlegi kapitalizmus válságban van, „a szupersztárok kapitalizmusa lett, a hozzáadott érték elosztása nem igazságos”, másrészt a flexibilitás (rugalmasság) felgyorsítását sürgette. A flexibilitás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a dolgozókat egyszerűbben lehet elbocsátani. De ha valaki esetleg nem értette volna jól, Macron még hozzátette, hogy Franciaországban korábban tilos volt a bukás (értsd: a veszteséges vállalatok felszámolása és a tömeges elbocsátások), és tilos volt a siker is. A jövőben könnyebben lehet majd elbukni, ha valaki kockázatot vállal, de lehetővé teszik, hogy valami mással újra próbálkozhasson. Ez semmi más, mint a mai helyzethez vezető liberális piacgazdaság elveinek új formába öntése.
Az erősödő nacionalizmust, populizmust sokan elítélték, ebben élen járt Soros György, aki a történelem jelenlegi folyását igen fájdalmasnak találta, mert a nyitott társadalom veszélyben van, és olyan „diktatúrák és maffiaállamok” vannak feljövőben, mint Putyin Oroszországa és Trump Amerikája, de persze Magyarországot sem felejtette el megemlíteni. A nyílt társadalom védelmében alapítványa erőfeszítéseit a fejlődő országoktól Európa és Amerika felé fordítja, és a költségvetés felét már ebbe a térségbe irányítja át.
A fórumon több tanulmányt megvitattak, köztük olyat is, amelyben azt írták, hogy a világ nagy lehetőségek előtt áll, mert ha az oktatást és az átképzést javítjuk, akkor új munkahelyek jönnek létre elsősorban a szolgáltatások terén. Mások inkább attól féltek, hogy a világ vezetői nem fognak nyugodtan aludni 2018-ban, főleg Észak-Korea atomfegyverei miatt, de félni kell Kína terjeszkedésétől, Amerika kiszámíthatatlanságától, a Közel-Kelet instabilitásától, és nem utolsósorban a legalattomosabb globális trendtől, a populizmustól. Ami az észak-koreai nukleáris fenyegetést illeti, arra egy panelbeszélgetésben Lee Geun, a dél-koreai Szöul Nemzeti Egyeteme nemzetközi kapcsolatokért felelős professzora tért ki, mondván, hogy Észak-Korea befejezte nukleáris programját, ami egyrészt egyensúlyhoz és stabilitáshoz vezethet a Koreai-félszigeten, de ha a felek félreértik egymás jelzéseit, az egy következő globális biztonsági krízist eredményezhet. Különösen veszélyes, hogy Donald Trump Kim Dzsong-unon gúnyolódva őt „rakétaembernek” és hasonlóknak nevezte. A professzor szerint a helyzet eszkalációjának elkerülését az északkelet-ázsiai vezetők közötti közvetlen párbeszéd segítheti. Ami a populizmust illeti, ott mindenki igyekezett letenni az obulusát, hol Trumpot, hol Putyint, hol pedig a szélsőjobbnak és -balnak nevezett pártokat marasztalva el a populizmus vétkében. E tekintetben a helyzetet legjobban talán Martin Wolf, a The Financial Times társszerkesztője és fő közgazdásza jellemezte, amikor kifejtette, hogy „A liberális nemzetközi rend omladozik, és részben azért, mert nem elégíti ki a társadalmi igényeket. A davosi fórum látogatóinak ezt fel kell ismerniük. Ha nem szeretik Donald Trump válaszait – és nem szabad szeretniük –, akkor találjanak jobbakat”.
Még a témával kapcsolatban talán megemlíthető Angela Merkel migrációra vonatkozó hasonlata, miszerint „a Római Birodalom és a kínai nagy fal óta tudjuk, hogy az elzártság nem segít a határok megvédésében. Szükség van a szomszédokkal való együttműködésre, jó egyezményeket kell kötni velük és azokat betartani”. A hasonlat azonban sántít, mert Hadrianus fala évszázadokig állt ellen a barbárok támadásának, és csak a Római Birodalom belső okokra visszavezethető bukása után adták fel, és hasonló volt a helyzet a kínai nagy fal esetében is. A tanulság inkább az, hogy a fal megvéd, ha a falon belül lévők meg akarják védeni magukat.
Ami a szűkebben vett gazdasági folyamatokat illeti, e téren a világ vezető politikusai nemigen érzékeltek válságot, különösen nem, amikor a saját gazdaságuk teljesítményét kellett dicsérni.
A pálmát kétségtelenül az amerikai elnök vitte el, de azért az indiai miniszterelnök, Narendra Modi sem nagyon maradt el tőle, amikor arról beszélt, hogy India gazdasági teljesítménye hét éven belül megduplázódik. A fórumon a legnagyobb figyelmet és a legnagyobb kritikát is Donald Trump kapta, mindenki igyekezett, hogy egy kicsit (vagy nagyobbat) bele tudjon rúgni. Pedig csak az a különbség, hogy míg Trump őszintén megmondja, hogy számára Amerika az első, addig a többiek a saját országuk érdekét mindenféle sérthetetlennek mondott elvek mögé bújtatják. Amikor például Angela Merkel Trumpra célozva „nemzeti önzésről” beszél, megfeledkezik a németek nemzeti önzéséről, a németek számára alulértékelt euróról, amelynek segítségével Németország már több mint egy évtizede hatalmas exporttöbbletet ért el, és egyben eladósítja és tönkreteszi az unió gyengébb országai-nak gazdaságát. Trump szemére hányták, hogy elutasítja a multilateralizmust, vagyis azt, hogy alapvető kérdésekben nemzetek feletti szervezetek, a jelen esetében a Kereskedelmi Világszervezet döntsön. A kérdés megítéléséhez tudni kell, hogy a nagy kereskedelmi liberalizációt követően az Egyesült Államok volt a bálanya, mindenki más merkantilista (exporttöbbletre törekvő) politikájához ő adta a piacot, és emiatt külső adóssága 1981 és 2016 között harminckettőről százhat százalékra emelkedett. Az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya 2016-ban hétszázharmincnégymilliárd dollárt tett ki, ebből a Kínával szemben fennálló hiány háromszáznegyvenhét-, a Németországgal szemben fennálló hiány hatvanötmilliárd dollár volt. Na, ennek akar Trump véget vetni, amikor azt mondja, hogy nem vesz részt a szabadkereskedelmi egyezményekben, és kétoldalúan akar az egyes országokkal megállapodni. Ez a nagy sérelmük a szabad piacot propagáló országoknak.
Még számos érdekes dolgot lehetne megemlíteni, például azt, hogy egy tanulmány szerint az Inkluzív Fejlődési Index (IDI) tekintetében a feltörekvő országok között Magyarország a második helyen áll, de inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy különböző agytrösztök részéről, például most a Világgazdasági Fórum keretében, rendszeresen készülnek tanulmányok Európa jövőjéről. Az ilyen tanulmányok készítésében jó lenne részt venni, vagy ha ez az eltérő felfogások miatt nem lehetséges, akkor például a V4-ek keretében saját koncepciókat kialakítani.
Mert mint Konfuciusztól tudjuk, a tigrist előbb gondolatban kell elejteni – a többi csak puszta formalitás.