Vélemény és vita

Cirmos cica, haj, mi itten a baj?

Egyáltalán nem véletlen, hogy a társadalmak, a vallás és a művészet széthullása egybeesik az úgynevezett véleményszabadság ki- vagy betörésével

Dúl a hőbörgés az EU-ban, nálunk, szinte mindenütt és mindenről. Valódi fegyveres harcok is folynak – gyakorta puskanélküliek ellen. Lásd: terrormerényletek. Ahogy a költő mondá: „Háború van most a nagy világban / Isten sírja reszket a szent honban. / Húzd, ki tudja, meddig húzhatod, / Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot…” Vörösmarty látnok volt, mert bizony a mai helyzet erősen különbözni látszik a másfél évszázad előttitől. Akkor a nép, az emberiség még tele volt reménnyel, s ha olykor bottá is nyűvődött a vonó, innen-onnan csak fölcsendült némi dallam. Olykor még a borúlátók is keblesedtek tőle. Mindez elmúlt, hiszen nincs szellemi élet. Viták, érvek még akadnak, de a lélek mintha elillant volna Isten sírjának reszketésével együtt, amióta egyedül a pénz dönt. Ahol övé a többség, ott a lényeg…

A véleményhatalom mutatja az irányt. Már pénzen kívüli célok sincsenek, csak mellébeszélések és kitaszítások, sőt, immár ellenzék sincs, amióta nem tudják, mit pártoljanak, és mit vitassanak. A mindenkori hőbörgők vitézül köpködik a vénembereket.

Ha jól értem gondolataimat meg a mondókámat, akkor a helyzetet úgy foglalhatjuk össze a lehető legtömörebben, hogy azért szűntek meg a valódi viták, mert nincsenek nézetek. Utóbbi szavunk a néz gyökigéből származik, tehát a nézetképzéshez először is nézni kell, hogy megérjen bennünk a látás, majd a látva látás. Anélkül se érvek, se ellenérvek nem teremnek lelkünkben, csak lopott klisék lődörögnek a fejünktől az alfelünkig.

A politikai elemzők és a műkritikusok zömének bő száz éve nincsen valódi véleménye a művekről és a politikai helyzetekről, van viszont ostoruk a gazdasági-politikai-esztétikai istállómestereknek, és buzgón csattogtatják. A rájuk küldött rendőrangyal lelkükbe dörmögi, hogy mi tessék nekik, mi nem. Ez a mű avítt, az zseniális, ez a közéleti elképzelés, ó, mennyire demokrata és haladó, amaz fasiszta.

A világ annyira összeforrt, hogy eresztékei közé szinte lehetetlen benyomni egy ép szívből és elméből termett gondolat magvát. Ezért aztán senkit sem lep meg, hogy a művészetben kóklerek uralkodnak, akik egyre a kirekesztés ellen rikoltoznak, ebből tudható, hogy minden moccanásuk a szép, a jó és az igaz kirekesztését célozza.

Elszaporodtak a tabuk: ne mondd erről vagy arról a kóficról, hogy tehetségtelen, béna, ostoba, gonosz.A másikat meg ne tartsd csodálatosnak, jónak, csak azért, mert az. Lehet, hogy igazad van, sőt, ha kettőnk közt marad, egyet is értek veled, de mindez tabu!

A tabu az istengyűlölet tünete.A tagadás meg a pogányság jele. A tabu ugyanis bálvány, sátáni koholmány, ami Isten helyét bitorolja a szétesett társadalmakban, amelyek megszakították kapcsolatukat az Éggel. A történelemből tudjuk, hogy a tabuhitek általában helyi szektákba szuszakolták híveiket, akikből sosem lett igazi gyülekezet, azaz nép. Mind, még a világon szétszórt pénzes amerikai szekták is helyi csoportocskák maradtak a hasonszőrűek között.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a társadalmak, a vallás és a művészet széthullása történelmileg egybeesik az úgynevezett véleményszabadság ki- vagy betörésével. Ami attól nevetséges, hogy a „gondolatok szabad áramlása” bizony éppen meghirdetése pillanatában fojtatott le. Tanúja ennek a nagy francia forradalom meg a bolsevik, a náci, a maoista és a többi, melyeknek áldozatai elsősorban „másként gondolkodók”, másodsorban a gondolkodásra hajlamosak, harmadsorban akárkik közül került a másvilágra. Gyilkosaik mindmáig haladóknak számítanak, leghaladóbb a papájuk, Marx Károly.

Gazdaságkor alaptörvénye szerint a pénz az isten, tehát az az eszme léphet a mérhető nyilvánosság elé, amelyiknek az erszényéből futja. Amelyik ki tudja fizetni a vele foglalkozó bérhíveket és az úgynevezett alkotókat, terjesztőket, elemzőket, reklámosokat stb. Leginkább az elméleti írókat, akik készségesen mutatják ki bármely közrebocsátott ötlet világrengető nagyságát, még inkább újdonságát. Ha megéri. Mármint nekik.

Itt föl kell figyelnünk az új szóra, ami maga a mai érték ellője.Az új lehet szemenszedett hülyeség, sőt, ósdi is, ha betáplálható a nagyérdemű komoly erőkkel rövidített emlékezetébe.

Nos, aki hozzám hasonlóan öreg, és ráér, annak nincs új a nap alatt. Ha akad ilyen olvasóm, ne röstellje végiggondolni az általa átlátható időszak eszmetörténetét. Hamarosan rá fog jönni néhány értékes közhelyre: nincs új a nap alatt!

Azért nincs magyar ellenzék, amiért hiányzik a műkritika. Igen tanulságos e kettő ikervolta. A helyes ítélet előföltétele a művészet, mint olyan és az adott mű megértése. Aki a kor, sőt, bármelyik kor (!) művészetelméletét próbálja ráhúzni Csontváryra, az biztosan téved. Előbb Tivadar mester műveit kéne átélnie. Ez a megismerés igaz útja. Harminc-negyven év elég rá. Aki pedig rabidejében a mai magyar kormányfőt cincálná, annak ugyancsak az átélés útját kéne bejárnia.

Aztán, ha sikerül, észhez térés is kijöhetne belőle.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom