Bogár László

Vélemény és vita

Birodalmak szorításában

Kelet-Közép-Európa népei az elmúlt ezer év alatt megtanulhatták, hogy az együttműködés elmaradása akár a térség teljes történelmi-kulturális megsemmisülését is okozhatja

A kínai miniszterelnök budapesti látogatása és ennek nyomán a politikai diskurzus drámai örvényei jól jelzik, hogy a régió, mint az elmúlt évszázadok során annyiszor, újra történelmi elágazási ponthoz érkezett. Az ebből eredő hatalmas dimenziójú és igen komplex kihívásra adott válasz tétje azonban feltehetőleg minden eddiginél nagyobb. Mit is kellene végiggondolnunk annak érdekében, hogy egyáltalán számba vegyük e kihívás lényegét?

Mielőtt ennek részletezésébe belefognék, mindjárt az elején rögzíteni kell, hogy a jövőstratégia megfogalmazása nem semleges beszédtérben formálódik. Éppen ellenkezőleg, olyan körülmények között, ahol állandóan számolni kell azokkal a hatásokkal, amelyek abból a globális szellemi polgárháborúból adódnak, amelynek örvényeit éppen a térségben meghatározó befolyású birodalmak keltik. A térség az elmúlt ezer év során mindig is nagy nyugati és keleti birodalmaktól való komplex függés erőterében volt kénytelen formálni saját sorsát. Mindez még bonyolultabbá vált attól, hogy a nyugatias modernizáció globális világrendszerré alakulásával a keleti és a nyugati orientáció közötti egyensúlyozás egyúttal létszerveződési modellek közötti választássá is vált.

További komplikációt jelentett, hogy a Nyugat mint világbirodalom nem egységes entitásként jelent meg, hanem ötszáz év alatt évszázadonként egy-egy nyugati nemzetállam „látta el” a világbirodalom szerepét, ami egyet jelentett azzal, hogy a portugálok, spanyolok, hollandok, franciák és angolok egymás közötti konfliktusait is be kellett kalkulálni a térség országainak birodalmak között egyensúlyozó döntéseibe. Arról már nem is beszélve, hogy a meghatározó kontinentális nemzetállam, Németország, akárcsak egyetlen évszázadra szóló világbirodalmi státusát sikeresen akadályozta meg az egész folyamat mögött meghúzódó globális főkonstruktőr-destruktőr.

És amikor a huszadik század folyamán ezt két menetben mégis megpróbálta, akkor az egész térség iszonyú árat fizetett a nagy nyugati nemzetállamok közötti, a világbirodalmi szerepért zajló rivalizálásból adódó konfliktusai miatt. A huszadik század során ráadásul a nagy keleti birodalomhoz való viszony is gyökeresen átalakult. Az önmagát évtizedeken keresztül Szovjetunióként és megvalósult szocializmusként újradefiniáló orosz birodalom úgy jelentette be igényét a világbirodalmi szerepre, egyébként nagyjából ugyanolyan sikertelenül, mint a Német Birodalom, hogy közben egy, legalábbis látszólag a nyugatias modernitáshoz képest új létszerveződési modellt kényszerített rá a térség országaira.

Mint utóbb kiderült, e modell, nemcsak hogy a nyugatias modernitás alternatíváját nem jelentette, hanem éppen ellenkezőleg, a tradicionális paraszti társadalom brutális felszámolásával éppen a nyugatias modernitás szerveződési modelljének a térségben való zavartalan beüzemelése elől takarította el az utolsó akadályt. Régiónknak a nyugatias modernitás globális hatalmi rendszerébe való visszaillesztése, amelynek „fedőneve” a rendszerváltozás volt, világháborús dimenziójú veszteségeket okozott.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mindeközben a világbirodalom szerepét betöltő Amerikai Egyesült Államok lassú, de egyre biztosabb hanyatlása és az esetleges „hetedik birodalomként” felemelkedő Kína megjelenése a térségben szinte már reménytelenül bonyolult erőteret hozott létre.

Ugyanis evidens módon szembesülni kell azzal, hogy amiképpen az előző évszázadok során, most is valamennyi, a térséget befolyásoló birodalom „jelen van”, ágensein-lobbistáin keresztül részben nyíltan, részben konspiratív módon a térség országainak lokális uralmi rendszereiben. Ez jelen állapot szerint legalább ötféle birodalmi ügynökhálózat jelenlétét feltételezi: 1. az Európa Birodalomként tételeződő Európai Unió, azon belül, de önálló birodalmi entitásként fellépő 2. Németország, 3. az orosz birodalom, 4. a hanyatló világbirodalomként és részben hatalmas nemzetállamként is jelenlévő Egyesült Államok, és 5. a történelmileg önmagát háromezer év óta nem alaptalanul világbirodalomként tételező Kína. A térség országaiban éppen regnáló uralmi csoportoknak tehát úgy kellene stratégiai döntéseket hozniuk, hogy abba valahogy megpróbálják „bekalkulálni” mind az öt birodalom befolyását, igyekezvén azokat úgy kiegyenlíteni, hogy az az adott lokalitás számára a legkedvezőbb legyen, vagy legalább a legkevésbé hátrányos pozíciót hozza magával. Mindezt nehezíti, hogy a birodalmak lokális lobbicsoportjai nem feltétlenül adekvát módon látják el ezt a lokális birodalmi képviseletet, amiből permanens belső szellemi háború adódik.

És végül minden eddiginél nagyobb történelmi jelentőséggel bír az, hogy milyen esélyek nyílnak a térségen belüli komplex együttműködési rendszerek létrehozására. Hogy képes lesz-e az ütközőállami lét a komplex együttműködés elégséges okává és közös szervező erővé válni a kelet-közép-európai térség egészében.
Ma megnyugtató válasz erre a kérdésre nincs, de a térség népei számára az elmúlt ezer év elég tanulságul szolgálhat arra, hogy az együttműködés elmaradása tragédiák olyan sorát hozza magával, amelyeknek huszonegyedik századi „újratöltése” akár a térség történelmi-kulturális értelemben való teljes megsemmisülését is okozhatja. A térséget eredendő ütközőzóna státusa minden eddiginél kiszolgáltatottabbá teszi, és ebből a „satuból” csak valamilyen szellemi értelemben egészen eredeti narratívával, e narratívára épülő közös társadalomszerveződési modell megalkotásával és eredményes beüzemelésével menekülhet.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom