Bennszülöttek és bevándorlók

Cikkek garmadája ecseteli, hogy ez a generáció más, mint az úgynevezett „digitális bevándorlók” vagyis a virtuális világba nem túl régen belecsöppent idősebbek. Ugyanakkor egy közelmúltbeli holland kutatásra alapozva már akadnak, akik azt állítják, hogy a digitális bennszülöttek léte, illetve a nekik tulajdonított „multitasking” (több tevékenység végzése párhuzamosan) csupán egy mítosz, az emberi agy erre nem képes, legalábbis hatékonyan nem. Ezért a tudósok szerint nincs valódi különbség a digitális bennszülöttek és a digitális bevándorlók között.

Ezt támasztja alá egy neurológiai kísérlet is, amely bizonyította, hogy öt egymást követő, napi ötórás internetböngészés már átformálja a korábban számítógépes tapasztalattal nem rendelkezők agyi mechanizmusait, új idegpályákat, új idegfolyamatokat alakít ki. Egy magyarországi felmérés nemrég megállapította: a diákok a tanult megoldási sémákkal ugyan jól elnavigálnak a digitális térben, de könnyen el is vesznek, ha olyan problémával találják szembe magukat, amelyre kreatív és újszerű módon kellene reagálniuk. Főként az okoz fejtörést nekik, ha válaszok után kell kutatni a világhálón, majd mérlegelni és értékelni a találtakat, valamint nehezen ismerik fel az álhíreket is.

A mi digitálisbevándorló-generációnk sem jeleskedik példaadásban az eszközök és a világháló hasznos, értelmes alkalmazását tekintve. Egy, a lakóhelyemhez kapcsolódó közösségi oldal tagjaként a minap elhűlve tapasztaltam, hogy az éjszakai vihar következtében előálló problémákról szóló bejegyzések és hozzászólások kezdték megtölteni a Facebook-csoportot. „Nincs áram. Van áram. Megint nincs áram. Ingadozik. Gyenge az áram. Elmentek a fázisok. Sötét van. Jaj, dörög, villámlik. Tönkrement a tévénk. Nem volt netünk egy órán keresztül.” És így tovább, és így tovább. Egyébként is mindig akad valaki, aki arról tudósít, hogy éppen szakadozik nála a net, kiabálnak az utcán, vagy a szomszéd avart éget. Ezek a megnyilvánulások részben nyilván a közösségi érzés, a társalgás iránti vágyat jelzik, másrészt viszont segélykérések: hahó, problémám van, oldja meg valaki! Mert az ember megszokja, hogy ha gondja akad, a világhálóhoz fordul: hogyan kell rántást készíteni, gyereket nevelni, párkapcsolati krízist kezelni, melyik a legjobb kenyérpirító, szúnyogriasztó vagy rákgyógyszer, hogyan jutok el Letenyére vagy a mennyországba. Kérdéseket teszünk fel, és válaszokat várunk, bárkitől. Bajban vagyunk, félünk, elkeseredtünk – futunk a számítógéphez, bepötyögjük a bánatunkat, és követeljük a megnyugvást, ismét csak bárkitől. Kiszolgáltatjuk magunkat vadidegeneknek, miközben a való világban egyre bizalmatlanabbá és bizonytalanabbá válunk.

Amikor tombol a vihar, akkor akadozhat az áramellátás, de nem kell pánikba esni, ha sötét van, elég megkeresni a zseblámpát, vagy gyertyát gyújtani, a tévét és egyéb elektronikus eszközöket jobb kikapcsolni, és lehet beszélgetni, társasozni, olvasni vagy akár aludni. A vihar majd elvonul, és a szolgáltatás is helyreáll előbb-utóbb. Lehet, hogy ezt az ifjú digitális bennszülöttek még nem tanulták meg. De nekünk, digitális bevándorlóknak már tudni kellene, csakhogy az internet mindenhatósága elfeledteti velünk, amint sok mást is, míg lassan gyakorlatilag életképtelenek leszünk.

Digitális bennszülött és digitális bevándorló egy csónakban evez, a dereglye vadul hánykolódik a tengeren, és a tájoló is elveszett.