Szerencsés Károly

Vélemény és vita

Becsült adatok és az igazság

A becsült adat azért veszélyes, mert általa a közvélemény mindig ki van szolgáltatva a »becslő« szándékainak

Paradox módon ma is a becsült adatok világát éljük, amikor az űrből figyelő kamerák azt is láthatóvá teszik, ha kilépünk a kertbe. És tart a szemfényvesztés: néhány tucat ember a „tömeg”, pár ezer már maga a nép. Hányszor visszaéltek már ezzel csak a huszadik században! A becsült adattal. Most a százéves évfordulón szembesülhetünk azzal a szomorú ténnyel, hogy nem tudjuk pontosan, mekkora volt az első világháború magyar embervesztesége. Becsült adat létezik (amely szerint hatszázezer és kilencszázezer közé tehető ez a szám). Azt sem tudjuk, hány magyar állampolgár halt meg a második világháborúban (nyolcszázötvenezertől egymillió-kétszázharmincezerig terjednek a becslések). Csak megbecsüljük, mekkora volt az emberiség vesztesége a két nagy világégésben (negyvenmillió és hatvanmillió között). Legendáriumokba tartozik már, miképpen változik a szám egyes korokban, országokban, beleértve a sajátunkat is.

Vannak becsült adatok a kommunista diktatúra és a nemzetiszocia­lizmus áldozatairól, holott az sem egyértelmű, kiket kell idetartozónak tekinteni. Repülnek a számok százmillióig! Éppígy a holokausztról, más népirtásokról. Nem tudjuk azt sem, mennyi halálos áldozata volt az ötvenhatos forradalmunknak. Létezik ugyan „hivatalos adat”, de ez olyan időből származik, amikor már minden egyes részletet meghamisítottak. Miért pont ez a négyezer körüli szám lenne valós? Ezen belül is csak becsült adatok léteznek arról, hány ember esett áldozatául például a kádári terrornak 1956 után (229-450). Mennyien haltak meg a brutális sortüzekben?

Becsült adat, hogy hányan vettek részt az 1919-es kommunista diktatúra „választásain” (ötven százalék). És mit kezdjünk az eredménnyel (száz százalék)? Éppen így: van ugyan „hivatalos végeredmény” az 1953 és 1985 közötti választásokról (kilencvenkilenc százalék), de ezeket nyugodt szívvel nevezhetjük becsült adatnak, hiszen köszönő viszonyban sincsenek a népakarattal. Volt úgy, hogy Kádáréknak lefelé kellett csalniuk, mert a kialkudott százkét százalék nem volt elég hihető.

Nem tudjuk pontosan, hány hamis szavazatot adtak le az 1947-es „kékcédulás választáson”. Én ugyan már húsz éve közöltem a pontos számot tartalmazó kommunista tervet (kétszáznyolcezer), de ez sem perdöntő, mert a bizonyítékokat a kommunisták eltüntették. Több lehetett, kevesebb nemigen! Kár, hogy a történetírás „fősodra” még mindig Péter Gábor ávós főcsaló jelentését közli (hatvanháromezer), amelyről maga „Virág elvtárs” is leírta, hogy hiányos.

A becsült adat azért veszélyes, mert ezáltal a közvélemény ki van szolgáltatva a „becslő” szándékainak, legyenek azok akár politikaiak, egyéniek vagy éppen anyagiak. A 20. században minden adat kicsit becsült adattá vált, és ezt visszük tovább.

Az is, amelyet pontosnak mondtak. Például egy romániai vagy csehszlovákiai népszámlálás „kisebbségi” százezreket tüntetett el, vagy egy-egy népszavazás politikai akaratokat oktrojált a népakarat álcájával országokra, népekre (Ausztria, 1938). Ma már becsült adat az is, hogy milyen vallású, nemzetiségű egy-egy állam lakossága. A pontos adat elvesztette becsületét. Magyarországon például százezrek vallják magukat ilyen-olyan okból magyarnak, akiknek legfeljebb annyi közük van a magyarsághoz, hogy magyarul gyűlölnek és szeretnek is. Ez a meghasonlottság egy tőről fakad az érvényesülés jegyében nemzetüket, nyelvüket, kultúrájukat megtagadókkal, akik mégis anyanyelvükön álmodnak Kassától Londonig.

A becsült adat azért is veszélyes, mert már a pontos adatot is kétségessé teszi. Vannak, akik inkább a (saját) becsült adataikban bíznak, mint a korrekt, pontos számokban.

Becsült adat az is, hogy mennyi ember él a Földön. Már az is becsült adat, mennyi ember él Európában. Becsült adat az is, hány ember halt meg az Egyesült Államok vietnami, afganisztáni, iraki, szíriai és egyéb háborúiban. Egy valami nem becsült adat: az amerikai katonai áldozatok száma. Ez becsület dolga. A többi: hozzávetőleges.

De a többi iránti közömbösség (nagy többségük civil áldozat!) megkérdőjelezi ez előbbiek „becsületét”.

Becsült adat az is, hány ember vesz rész ma az Európát fenyegető migránsinvázióban. Miként a korábbi népvándorlásokban. És a szemünk láttára lezajló invázió már egy rémes víziót láttat. Néhány százezer? Néhány millió? Néhány tízmillió? Néhány százmillió? A precizitásukra oly büszke németek „becsült adatokat” közölnek… Majd elosztjuk igazságosan?

A becsült adatok és igazságok korát éljük. Valamikor az 1920-as években egy magyar jogász pontos adatot közölt arról, mennyi áldozata volt az első magyarországi vörös terrornak 1919-ben. A kommunista „törvényszékek” áldozatainak számát hatszáz alattira tette. Ő ennyit tudott dokumentálni. Bizony becsült adat volt, bár paradox módon pontos. A válaszként érkezett „fehérterror” áldozatainak pontos számbavételére már alig vállalkoztak. Megbecsülték. Magasan repült a képzelet. Ezrek, tízezrek. A taksálóknak semmi sem volt drága. Az ilyen, 20. századi becsült adatokkal Rákosi, Kádár, Grósz és a mai mutánsaik is riogattak, aláásva a nemzetünkről kialakult képet.

Egy-egy tüntetés, nagygyűlés résztvevőinek számát viszont ma is csak „megbecsülni” tudjuk. Nekem ezer, neked tízezer. Walesa mellett tízezer vagy nyolcvanezer? Ha pontosan meg akarják állapítani, hány diák nem ment be az iskolába február 29-én, már tiltakoznak is: listázás! Óriási hagyományunk van a pontos adatok összekuszálásában, ezt már II. József is megtapasztalhatta, amikor „leltárt” készíttetett volna Magyarországon. Csak azt ne mondják a mai maszatolók, hogy ez szabadságharc! A Gyurcsány-kormány adatai az Euró­pai Unió felé.

A becsült adatok táncához tartoznak a fogalmakkal visszaélő emberek. Akiknél érv a „nyilvánvalóan”, a „kézenfekvő”, a „hozzávetőlegesen”, és akiknél a (saját) vélemény: evidencia, ami nem szorul igazolásra.

Furcsa szó a „becsület”. Még inkább a „megbecsülés”, a „becsülés”. Becsülöm, megbecsülöm, tehát értékelem, tisztelem, fontosnak tartom. De: megbecsülöm, vagyis taksálom, megállapítom az értékét, „saccolom”.

Micsoda különbség! A pontos adatok tisztelete alapja egy jól működő társadalomnak. Az adatok ismerete komoly előny, vissza is lehet vele élni. Ezért a szemfényvesztés. A becsület tiszteletet parancsol, a „becsült adat” eltér a valóságtól. A jövőre vonatkozó számításokat végezni, felelős döntést hozni csak pontos adatok birtokában lehet. Nem elég a zsákmány szempillantás alatti számba vétele. Az elődeinkkel és főleg utódainkkal szemben is a becsület dolga, hogy pontosak legyünk, és a jövőt így tervezzük. Kevesebb becsült adatot, több becsült igazságot.