Az unió titkos vezetői

Keletkezésüket véglegesen letelepedett emberi közösségek alapvető szükséglete – az érintett közösség és az általa birtokolt, létalapul szolgáló területek védelme – indokolta külső behatolókkal (hódítókkal) szemben. A működőképes államokra mindenütt jellemző a többségileg elfogadott vagy a szokásjog alapján bevált és a hatékony vezetés ellátásához szükségek erőforrások biztosítása, mégpedig az államban lakókra kirótt adók formájában. Többfajta államszervezési gyakorlat alakult ki, de mindegyik közös jellemzője, hogy a külvilággal való kapcsolattartás, legyen az békés vagy békétlen, mindenképpen az állam kizárólagos feladata. A külpolitika és a honvédelem és az ezeket kiszolgáló területek megléte minden államalakulat közös jellemzője, míg más közösségi szintű feladatok ellátásában számos, főként decentralizált megoldás is fellelhető.

A mai, modernnek mondott államalakulatoknak az egységes pénzrendszer és pénznem és az azt irányító, állami dominanciájú bank is szükségszerű velejárója. Hasonlóképpen nem lehet meg a modern államalakulat az állami és állampolgári működést szabályozó, törvényhozó-hatalmi mechanizmusok nélkül, amelyeknek szintén több válfaja ismeretes. Minden kétséget kizáró módon elmondhatjuk tehát ezen okfejtés alapján, hogy az Európai Unió nem állam, hanem valójában jóval kevesebb, de a mindennapi gyakorlatban egyben több is annál.

Az államokra mindenkor jellemző egységes kül- és védelmi politikával és az azt kiszolgáló eszközrendszerekkel nem rendelkezik, ennyiben egyértelműen mellőzi az államiság legdöntőbb jegyeit. Ugyanakkor – legalábbis tagországai nagyobb hányadában – közös pénznem működik, és működik olyan, az érintett tagországok által tulajdonolt bank is, az Európai Központi Bank, amely irányítja a közös pénznem forgalmát. A közös pénz kívánatos működtetése felett viszont nem őrködik államiság, de még az érintet tulajdonosi államközösség által választott testületek sem. Van az Európai Uniónak is – a nemzetközi választási szokásoknak megfelelő – választott parlamentje is, de nincs felhatalmazva arra, hogy a napi operatív irányítást végző, gyakorlatilag a kormány feladatát ellátó bizottság tagjait megválassza, azok személyi összetételére hatékony befolyást gyakoroljon, esetleg menessze őket. Tekintve, hogy az Európai Unió nem állam, nincs jogi személyisége sem, ezért nem szuverén és így nincs módja a nemzetközi hitelpiacon kölcsönöket sem felvenni. Ezt csak tagországai vagy azok külön e célra létrehozott intézményei tehetik meg, mint például az eurómentő alapok, amelyekhez a garanciális hátteret nem az unió, hanem az érintett tagországai biztosítják.

E külön jogi személyiséggel nem rendelkező, tehát nem szuverén alakulatnak viszont megadatik, hogy jogi személyiségű és szuverén tagországainak kötelezően saját törvénykezésük által becikkelyezendő jogszabályokat diktáljon a vonatkozó közösségi szintű egyezmények alapján, a közösségi jogra hivatkozva. Az illető nemzeti parlament tevékenysége itt csak a bólogatás – törvényhozás helyett. Az Európai Unió ilyen hibrid állapotából különösen válságos időkben súlyos működési zavarok adódnak. Elegendő, ha a bevándorlás akut kéréseire gondolunk. Az a legnagyobb probléma, hogy államisága nem lévén a közösség nem is tud eleget tenni az államisággal rendelkező közösségek létérdekei oltalmazásának, határai védelmének, mert ehhez nincsenek eszközei, szemben az Egyesült Államokkal, számtalan arab országgal és az ugyancsak államisággal rendelkező Ausztráliával. Ezek az országok minden lehetséges kényszerítő eszközt felhasználnak határaik védelmére. Igaz, hogy a schengeni határőrizeti szabályok bevezetésével ezek szükségére az EU is ráérzett, de államiság hiányában hatékonyan megvalósítani máig nem tudta. Az unió senki által nem választott, ámde „kiválasztott és vissza sem hívható” csúcsvezetői az Európai Bizottság tagjai az ügyben a sík idióta balliberális széplelkek vagy annak maszkírozott gonosztevők érveit hajtogatják az alapvető emberi jogokról, a szolidaritásról, ahelyett hogy az igazán fontos kérdéseket feltennék:
1) Van e esély arra, hogy mindenkit befogadjunk, aki jönni kíván?

2) Szeretnénk-e anyagi és fizikai biztonságunkat a tömeges bevándorlás oltárán feláldozni?
Mivel mindkét kérdésre egyértelmű nem a válasz, marad a süketelés, és ami még ami ennél is rosszabb, a bevándorlással leginkább sújtott és védekezést tanúsító tagországok, mint például hazánk permanens bírálata, a nem létező európai értékekre hivatkozva. Talán az államiság hiá­nyánál is több működési zavart okoz a tény, hogy vannak az unióban olyan testületek, amelyek nem választottak, vissza sem hívhatók, ellenőrzésükre hivatott választott testületek nem léteznek, ám a napi működtetésben mégis kulcsszerepet játszanak. Ilyen az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank.

Szuverén államok esetében éppen ez a két intézmény, a kormány és a központi bank, együtt felel az ország működtetéséért a választott parlamentnek, az unióban meg senki megnevezhetőnek. Mindkét testületnél megfigyelhető a döntések egy jelentős részében a szubjektivizmus, a kettős mérce, a részrehajlás, a politikai motiváltság, az elfogadott működési szabályoktól való eseti eltérés. Az Európai Bizottságról és az Európai Központi Bankról elmondható, hogy irányításuk inkább függ a vezetőiket kiválasztó, de a nyílt színen soha nem mutatkozó erőktől, mint a közösség érdekeitől. Ezek a kiválasztott személyek valóságos és a nyilvánosságot kerülő kiválasztóiktól és nem az általuk irányított közösségtől függnek, ők kiválasztóik zsoldjában állnak. Ennek megfelelően értelmezgetik meglehetősen tág határok között az elfogadott szabályokat, amibe bőven belefér az állítás és később annak tagadása is.

Az Európai Központi Bank esetében – bár az illendő publicitást eddig nem kapta meg – a valós irányítás is lelepleződött, éppen az euróválság kapcsán. Az Egyesült Államokból érkezett „mérgezett” hitelek miatt csőd szélére jutott egyes európai nagybankokat nem az Európai Központi Bank mentette meg likviditási csomaggal, hanem az amerikai magánpénzt kibocsátó központi bankok, a Federal Reserve System dollárdózisa, amit rögvest átválthattak a megmentő euró­ra. Mára az is megengedett az Európai Központi Banknak, ami csak a Federal Systemnek volt korábban megengedett gyakorlata, hogy közvetlenül vásárolja a tagországok állampapírjait. Hiába tiltakozott a gyakorlat ellen éppen a legnagyobb részvényes ország.
Eszembe jut a londoni Rothschild bankár nagy ívű mondása: Mit sem számít, hogy ki a brit birodalom miniszterelnöke, ha annak pénzforgalmát én irányítom. Szóval kik és miként is irányítják az Európai Uniót? Talán az Európai Parlament? Talán a tagországok miniszterelnökei­ből és államfőiből álló Európai Tanács? Talán mások? Talán a dollár- és az euróforgalmat irányító magáncégek? vagy ki?

Jó lenne ezt minél hamarább megtudni és Európa népeinek is elárulni.