Vélemény és vita
Az ostobaság is hatalom
Manapság szaporodnak a bosszúságok a közlekedésben tapasztalt fennakadások miatt.
Ennek részben az is okozója, hogy egy idő óta több a pénz az emberek zsebében és a gépkocsijukat bátrabban használják. Ráadásul az üzemanyagárak is jól érzékelhető mértékben váltak olcsóbbá. A fővárosban a közlekedési problémákat tovább fokozza, hogy számtalan helyen folyik olyan beruházás, aminek végső befejezési határideje ez év vége. Ha nem sikerül az év végéig befejezni és a kivitelezés számláit benyújtani, akkor tetemes uniós forrást veszthetünk, mert ezeket a projekteket nagyobbrészt az Európai Unió forrásaiból finanszírozzák. (Demszkyék inkább beszéltek a világvárosról és főként a 4-es metróról, de nem építették, most meg hajrázni kell.) Ezek miatt az ügyek miatt, ha nem is szívesen, de némi megértéssel viselhetők a kellemetlenségek.
Vannak azonban a közlekedés fejlesztésének rejtett, de még több bosszúságot okozó ügyei. Legutóbb az M7-es autópályáról letértem, és a 76-os úton folytattam volna az utamat, majd Zala és Somogy határán a Balatonba torkolló Zala-híd után át akartam váltani a 71-es útra. Balatonszentgyörgyöt elhagyva egy dugóba futottam. Gondoltam, valami baleset történt, építkezés nem lehet, mert néhány hónapja féloldalas volt a közlekedés – dugóval terhelve – egy híd vontatottan lassú átépítése miatt. Teltek a percek, sőt, túl voltunk az órán, miközben lassan araszoltunk, de sem mentő-, sem rendőrautó nem jelent meg, tehát baleset nem lehet – gondoltam, és igazam is lett.
Újabb fél óra araszolás után elém tárult a kép, amely egyértelművé tette a helyzetet, és tulajdonképpen az ötletet is adta, hogy ezt meg kell írni. A Zalán átívelő régi hídhoz tartozó, használaton kívüli útszakaszon láttam néhány útépítéshez használatos gépet, egy kupac sódert és formaruhás, békésen cigarettázgató embereket. A forgalomban tartott híd előtt két szakaszon mintegy öt-öt méteren fel volt marva a koptató sáv, és egy formaruhás ember békésen csákányozgatott, két másik pedig jelzőtáblával irányítgatta a forgalmat. Közben a 76-os és a 71-es úton másfél órás dugók alakultak ki, és a bosszúság, no meg a költségek és a károk sem mellékesek. Ötszáz kocsi legalább érintett volt, az – átlagban két utassal számolva – ezer embert jelent. Ebből a hazai átlaggal számolva (aktivitási ráta) legalább hatszáz dolgozó, akik átlag rezsióradíjjal számolva (minimum négyezer-ötszáz forint másfél órára) több mint négymillió veszteség. Bő ezerötszáz liter üzemanyagot is elpöfögtek, ami ugyancsak háromnegyed millióba került, a Balaton közelsége miatti környezeti ártalmakról nem is beszélve.
Szerényen kérdezném, hogy olyan helyeken, ahol a közúti munkálatok tartós fennakadásokat okoznak, miért nem lehet úgy kiírni a pályázatot, hogy azt három műszakban legyen köteles a vállalkozó elvégezni, a forgalom minimális akadályozásával. Sajnáljuk a műszakpótlékot kifizetni, inkább zúduljanak többletköltségek a közlekedőkre? Sok ésszerűtlennek tűnő dogot lehetne, és nem csak a közlekedésben felsorolni, erre azonban nem alkalmas egy rövid írás.
Régóta gondolkozom a KRESZ jobbkéz-szabályának logikáján. Nekem valahogy nem jön be a dolog, mert logikátlannak tartom. Mi a gépkocsikat a bal első ülésen ülve vezetjük. Tehát balra tekinteni és egy onnan érkező gépjárművet észrevenni sokkal könnyebb, mint jobbra fordítani fejünket, és esetleg még egy kicsit előre is hajolni. Szóval, a balról jövő járműnek nagyobb biztonsággal adnánk meg szinte reflexszerűen az elsőbbséget. Mégis a jobbkéz-szabály dívik. A szabály gyakori megsértői miatt szaporítani kellett a stop és az elsőbbségadás kötelező táblák kihelyezését – nagy költségekkel. Valaha nálunk a forgalom a balra hajts szabályaival kezdődött. Ismereteim szerint az átváltás a jobb oldalra 1941-ben történt. Lehet, hogy a helyes közlekedési oldal megváltozott, de a jobbkéz-szabály maradt? Az átállás balról a jobb oldali közlekedésre pedig egyre bonyolultabb is lett.
A közlekedés és más ügyek apróbb-nagyobb bosszúságairól jut eszembe a mondás, hogy a tudás hatalom. Ezen kár lenne vitatkozni, mert így van. A felsorolt és más bosszúságok pedig megérlelték bennem a meggyőződést, hogy az átgondolatlanság, a lustaság és az ostobaság is hatalom, ami nem hoz semmit, de sokba kerül azoknak, akiknek szenvednie kell miatta, de soha nem azoknak, akik okozzák.
Vannak azonban a közlekedés fejlesztésének rejtett, de még több bosszúságot okozó ügyei. Legutóbb az M7-es autópályáról letértem, és a 76-os úton folytattam volna az utamat, majd Zala és Somogy határán a Balatonba torkolló Zala-híd után át akartam váltani a 71-es útra. Balatonszentgyörgyöt elhagyva egy dugóba futottam. Gondoltam, valami baleset történt, építkezés nem lehet, mert néhány hónapja féloldalas volt a közlekedés – dugóval terhelve – egy híd vontatottan lassú átépítése miatt. Teltek a percek, sőt, túl voltunk az órán, miközben lassan araszoltunk, de sem mentő-, sem rendőrautó nem jelent meg, tehát baleset nem lehet – gondoltam, és igazam is lett.
Újabb fél óra araszolás után elém tárult a kép, amely egyértelművé tette a helyzetet, és tulajdonképpen az ötletet is adta, hogy ezt meg kell írni. A Zalán átívelő régi hídhoz tartozó, használaton kívüli útszakaszon láttam néhány útépítéshez használatos gépet, egy kupac sódert és formaruhás, békésen cigarettázgató embereket. A forgalomban tartott híd előtt két szakaszon mintegy öt-öt méteren fel volt marva a koptató sáv, és egy formaruhás ember békésen csákányozgatott, két másik pedig jelzőtáblával irányítgatta a forgalmat. Közben a 76-os és a 71-es úton másfél órás dugók alakultak ki, és a bosszúság, no meg a költségek és a károk sem mellékesek. Ötszáz kocsi legalább érintett volt, az – átlagban két utassal számolva – ezer embert jelent. Ebből a hazai átlaggal számolva (aktivitási ráta) legalább hatszáz dolgozó, akik átlag rezsióradíjjal számolva (minimum négyezer-ötszáz forint másfél órára) több mint négymillió veszteség. Bő ezerötszáz liter üzemanyagot is elpöfögtek, ami ugyancsak háromnegyed millióba került, a Balaton közelsége miatti környezeti ártalmakról nem is beszélve.
Szerényen kérdezném, hogy olyan helyeken, ahol a közúti munkálatok tartós fennakadásokat okoznak, miért nem lehet úgy kiírni a pályázatot, hogy azt három műszakban legyen köteles a vállalkozó elvégezni, a forgalom minimális akadályozásával. Sajnáljuk a műszakpótlékot kifizetni, inkább zúduljanak többletköltségek a közlekedőkre? Sok ésszerűtlennek tűnő dogot lehetne, és nem csak a közlekedésben felsorolni, erre azonban nem alkalmas egy rövid írás.
Régóta gondolkozom a KRESZ jobbkéz-szabályának logikáján. Nekem valahogy nem jön be a dolog, mert logikátlannak tartom. Mi a gépkocsikat a bal első ülésen ülve vezetjük. Tehát balra tekinteni és egy onnan érkező gépjárművet észrevenni sokkal könnyebb, mint jobbra fordítani fejünket, és esetleg még egy kicsit előre is hajolni. Szóval, a balról jövő járműnek nagyobb biztonsággal adnánk meg szinte reflexszerűen az elsőbbséget. Mégis a jobbkéz-szabály dívik. A szabály gyakori megsértői miatt szaporítani kellett a stop és az elsőbbségadás kötelező táblák kihelyezését – nagy költségekkel. Valaha nálunk a forgalom a balra hajts szabályaival kezdődött. Ismereteim szerint az átváltás a jobb oldalra 1941-ben történt. Lehet, hogy a helyes közlekedési oldal megváltozott, de a jobbkéz-szabály maradt? Az átállás balról a jobb oldali közlekedésre pedig egyre bonyolultabb is lett.
A közlekedés és más ügyek apróbb-nagyobb bosszúságairól jut eszembe a mondás, hogy a tudás hatalom. Ezen kár lenne vitatkozni, mert így van. A felsorolt és más bosszúságok pedig megérlelték bennem a meggyőződést, hogy az átgondolatlanság, a lustaság és az ostobaság is hatalom, ami nem hoz semmit, de sokba kerül azoknak, akiknek szenvednie kell miatta, de soha nem azoknak, akik okozzák.