Domonkos László

Vélemény és vita

Az ész trónfosztása

A jó címek még akkor is értékelendők, ha szerzőik és jellegük jócskán kínál kifogásolnivalót.

Így például Lukács György, a kommunista időszak – valljuk be – jó darabig „nagy elhajlónak” tekintett, bár a kultuszánál lényegesen kevesebbet teljesítő, többszörösen és bizonyítottan is alapos erkölcsi és színvonalbéli kifogások alá eső „nagy filozófusa” esetében is ki kell jelenteni: az először 1954-ben (!) megjelent, Az ész trónfosztása című műve – amelyet „az irracionalista filozófia kritikája” gyanánt írt – tagadhatatlanul kitűnő címmel rendelkezik, legalább ennyit ismerjünk el neki. Ezt a címet nemcsak analó­giásan felhasználni, de továbbgondolni is érdemes.

Ha Lukács – akár csak ennyire – termékenyítően képes hatni a mai magyar közgondolkodásra: több mint kétséges „nagy életművének” maradandósága, ha másban nem is nagyon, legalább ebben és ennyire elfogadható. Mi több: még fel is használható.

A tiszta ész kritikájában Kant azt írja, tartalom nélkül üres a gondolat, fogalom nélkül vak a szemlélet. Az ész a feltétlen (abszolút, végső) ismeretek felé törekszik, de egy ponton túlszalad a lehetséges tapasztalat hatá­rain – ebből erednek a különböző, metafizikus jellegű látszatproblémák, az ész dialektikus ellentmondásai, magyarán ilyen-amolyan mellék­alap­­ál­lásaink. Marhaságaink kollekciói, ha úgy tetszik és ha profánul fogalmazunk. És máris elérkeztünk az emberi ostobaság, a korlátoltság, a parttalan szűkagyúság megannyi alakváltozatához. A totális agyfogyatkozáshoz.

Hogy az úgynevezett hétköznapi életben mennyit találkozhatunk olyasféle szituációkkal, mint mondjuk a multik által üzemeltetett szupermarketben pofátlan rendszerességgel csak egy-két üzemeltetett pénztárnál kígyózó hosszú sorok láttán záporozó megjegyzések – „Mert erről is ez a mocsok kormány tehet!” –, egészen odáig, hogy bizonyos komoly, éltes nagymamák és tekintélyesnek tűnő öregurak, továbbá fel-feltűnő nyegle, izomagyú ifjoncok szemében valószínűleg abban is Orbán Viktor a ludas, ha túl nagy a meleg, borús az ég vagy elveszett a kedvenc házi öleb: íme, az agyfogyatkozás számtalan variációjának egyike-másika. Az emberi ostobaság természetrajzát sokan és sokféleképpen próbálták már megrajzolni az elmúlt évszázadokban – az ész legújabbkori trónfosztásáról mégis, még mindig mintha túl keveset beszélnénk. A módszeres hülyítés, a sanda és teljességgel globális manipuláció, a tompa konzumidiotizmus olykor mindent elborítónak látszó agyatlansága viszont olyan jelenség, amire a Ráció totális trónfosztottsága még ha talán nem is a legerőteljesebb, de igen találó kifejezés. Érzékelteti fajtánk legnagyobb adottságának, a gondolkodni tudásnak és a gondolkodási képtelenségnek, a gondolkodni képes emberi nagyságnak és a gondolkodási restségnek ordító ellentétét.

„A valódi kérdés az, hogy mostanra (…) egyáltalán van-e hitele a liberális jelzőnek, bármilyen vonatkozásban”, olvasom egy, a napokban megjelent gyűjteményes kötetben. „A többségükben racionális és természetes önvédelmi reflexekkel megáldott európai országok polgárai értetlenül és döbbenettel tapasztalják, hogy saját kormányaiktól és az Európai Uniótól semmiféle védelmet nem kapnak”, olvasom az Irányított invázió? című írásban ugyanott. És olvashatok az Orbán-kormány európai megítélésének (rém)históriájáról éppúgy, mint például a kultúra és a globalizáció dermesztő összefüggéseiről vagy Trianon és a magyar progresszió kapcsolódási pontjairól. És így tovább. Egyetlen, nem is túl vastag könyvben.

Nagyjából így lehet harcolni az ész trónfosztása ellen. Nem a lukácsi olvashatatlan tudálékoskodással, ezredszerre elvervén a port „a reak­ciós polgári ideológia” ilyen-amolyan irányzatain, és nem is feltétlenül Kant vagy a többi jámbor nagy elemző elvont elemzéseinek fölmelegítgetésével. Csak meg kell határozni és le kell szögezni – címként akár – a jelenséget: Agyfogyatkozás. És felmutatni, mi mindent takar ez a pompás kifejezés napjainkban, mi az ész trónfosztása 2016 tájékán. És még koszorús filozófusnak sem kell lenni hozzá: az elkövetőt Lukácsy Józsefnek hívják, különben fogorvos, és miként most megjelent kötetében szépen meg­fogalmazza, Magyarország történelmi fővárosában, Székesfehérváron él. És gondolkodik.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom