Vélemény és vita
Az élsport és a pénzuralmi világrend
Sorozatos botrányok lengik körül a nemzetközi élsportot.
Nemrég a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) keveredett súlyos korrupciós botrányba, azután pedig az atlétákat vádolták meg doppinggyanúval, de máig sem tisztázott, hogy az állítás, amely szerint korábbi sportolóktól vett vérmintákon kimutatható volt a tiltott szerek használata, valós-e. Mindenesetre úgy tűnik, az atlétika nemzetközi vezetői átsiklottak e kérdés felett.
Persze mind a labdarúgás, mind az atlétika élvezi a tömegek szeretetét, a mérkőzéseket és a versenyeket tíz-ezrek látogatják és százmilliók, néha milliárdok követik a közvetítéseket. Természetesen a nagy látogatottság együtt jár ezen események kiemelkedő reklámértékével, tehát nagy bennük a pénz. Egy-egy jó hírű sportoló mezén megjelenített cég reklámjáért milliók is járhatnak a sportolónak vagy menedzserének. Kiemelkedő sportolók leigazolási ára is döbbenetes mértékeket ölthet. Vannak labdarúgók, kosarasok, ökölvívók, akiknek a játékjoga nyolc számjegyű, és az első szám sosem egyes, az összeg pedig dollárban vagy euróban értendő.
Semmi kétség, az élsport elsőrangú üzlet. Az sem közömbös, hogy a rangos sporteseményeket hol rendezik, ki lesz a házigazdája mondjuk egy világbajnokságnak, esetleg olimpiának vagy egyéb világversenyeknek. Nagy az ilyen eseményekért a tülekedés és a tülekedők (országok, világvárosok) hajlandók a rendezés jogáért hivatalosan és informálisan is mélyen a zsebükbe nyúlni. Ez már régóta így megy és ma sincs másképpen. Egy sikeres rendezés – gondoljunk példaként Dél-Koreára és a szöuli olimpiára – megfizethetetlen publicitást hoz a rendező országnak, a befektetett munka meg a pénz is jócskán megtérülhet. Végül a teljes képből nem lehet kifelejteni, hogy az eseményeken rendre elő kell állítani a „nagy durranásokat”, azaz szenzációs újabb és újabb rekorddöntögetéseket, különben a közönség (amely ugye fizet) elunja magát és be sem kapcsolja a tévéjét.
Az emberi teljesítmények fokozására alkalmazott módszerek is régtől valók. A legújabbakat éppen a háborúk szülték. A második világháborúban rohamra küldött szovjet katonák rohamelszántságát azon túl, hogy előrerohanva valószínűleg az ellenség kevesebb kárt tesz bennük, mint visszafordulva a „baráti tűz”, a hadvezetés azzal is fokozta, hogy roham előtt kötelező volt egy fél liter vodka behörpölése. A német Wehrmacht is lépést tartott a korral. Ők olyan csokoládét csomagoltak a harcoló alakulatoknak, amelybe teljesítményfokozó szereket kevertek, amelyek akár negyven-ötven órán keresztül is teljes koncentráltságban és persze csatában tudták tartani a katonát. Nincs kétség afelől, hogy a sportvezetők is mindent megtesznek, hogy fokozzák versenyzőik teljesítményét, és időnként átlépnek a tilosba is. Mások (ők a politikailag korrektek) már azt is ismerik, hogy milyen szerek kellenek a tiltott szer kimutathatóságának eltakarásához. Vegyük tehát sorba az érdekeltségi láncot, pénz, reklámérték (ami szintén pénzt ér), a rendezők érdekeltsége az események sikeres lebonyolításában, amiből a hosszú távú pénzérdek ugyancsak nem hagyható ki. Ennyi bevezetés felettébb szükséges volt ahhoz, hogy megértsük a legutóbbi botrányok valós természetét.A labdarúgásnál (FIFA) az verte ki a biztosítékot, hogy az oroszok is szerepet kaptak vb-rendezőként, és akkor Katarról még nem is szóltunk. Emlékezzünk csak, miféle lejárató hadjárat előzte meg a legutóbbi orosz rendezésű téli olimpiát! (Nem lesz elég és jó minőségű szállás, a csecsenek majd terrortámadásokat hajtanak végre stb. stb. stb.) Végül mindebből nem lett semmi, lett azonban helyette óriási elismertség. Blatterről is legott kiderítették, hogy korrupt, de csak azután, hogy az oroszok és a katariak nyertek. (Van ugyanis politikailag korrekt és nem korrekt korrupció, de beszélni csak az utóbbiról kell.) A brazilok olimpia rendezésével kapcsolatban is megy az ártalmas sustorgás, hogy nem fognak elkészülni a létesítmények, még a riói öböl is bűzlik stb.
Tudjuk, Brazília sem a pénzuralmi világrend kedveltje. A pekingi olimpián is a kelleténél sokkal több figyelmet fordítottak a kínai környezeti ártalmak elemzésére, bár a végső siker azért mégis magáért beszélt. Kína főként mumusa a pénzhatalmi világrendnek. A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságról is kellő számban volt tudósítás az elviselhetetlen közbiztonsági állapotokról és a mérkőzéseken fújt népi hangszerek kárairól. Bezzeg a hajdani atlantai olimpia elég színvonaltalan körülményei csak később szivárogtak ki.
Alig tekinthető a sors szeszélyének, hogy a pénzuralmi világrend által irányított világsajtó a BRICS-országokban rendezett sporteseményeket kritizálta éles nyelvezettel. Hiszen ezek az országok jelentik a legnagyobb veszélyt (politikailag korrekt nyelven kihívást) a pénzuralmi világrend szinte monolitikussá vált hatalmára. Ők kerülik a dollárt, ők kereskednek nemzeti valutákban, ők építenek ki alternatív kereskedelmi útvonalakat, ők építettek kis saját valutaalapot és kis világbankot, tehát nagyon veszélyesek. Le velük! Mindez intő jel nekünk is, amivel számolni kell. Ne csodálkozzunk, ha a vizes-vb-s és főként olimpiai törekvéseinket a nemzetközi pénzhatalmi média nem üdvrivalgással, hanem lesajnálással, rémhírek piacra dobásával és legjobb esetben is fanyalgással fogadja majd.
Persze mind a labdarúgás, mind az atlétika élvezi a tömegek szeretetét, a mérkőzéseket és a versenyeket tíz-ezrek látogatják és százmilliók, néha milliárdok követik a közvetítéseket. Természetesen a nagy látogatottság együtt jár ezen események kiemelkedő reklámértékével, tehát nagy bennük a pénz. Egy-egy jó hírű sportoló mezén megjelenített cég reklámjáért milliók is járhatnak a sportolónak vagy menedzserének. Kiemelkedő sportolók leigazolási ára is döbbenetes mértékeket ölthet. Vannak labdarúgók, kosarasok, ökölvívók, akiknek a játékjoga nyolc számjegyű, és az első szám sosem egyes, az összeg pedig dollárban vagy euróban értendő.
Semmi kétség, az élsport elsőrangú üzlet. Az sem közömbös, hogy a rangos sporteseményeket hol rendezik, ki lesz a házigazdája mondjuk egy világbajnokságnak, esetleg olimpiának vagy egyéb világversenyeknek. Nagy az ilyen eseményekért a tülekedés és a tülekedők (országok, világvárosok) hajlandók a rendezés jogáért hivatalosan és informálisan is mélyen a zsebükbe nyúlni. Ez már régóta így megy és ma sincs másképpen. Egy sikeres rendezés – gondoljunk példaként Dél-Koreára és a szöuli olimpiára – megfizethetetlen publicitást hoz a rendező országnak, a befektetett munka meg a pénz is jócskán megtérülhet. Végül a teljes képből nem lehet kifelejteni, hogy az eseményeken rendre elő kell állítani a „nagy durranásokat”, azaz szenzációs újabb és újabb rekorddöntögetéseket, különben a közönség (amely ugye fizet) elunja magát és be sem kapcsolja a tévéjét.
Az emberi teljesítmények fokozására alkalmazott módszerek is régtől valók. A legújabbakat éppen a háborúk szülték. A második világháborúban rohamra küldött szovjet katonák rohamelszántságát azon túl, hogy előrerohanva valószínűleg az ellenség kevesebb kárt tesz bennük, mint visszafordulva a „baráti tűz”, a hadvezetés azzal is fokozta, hogy roham előtt kötelező volt egy fél liter vodka behörpölése. A német Wehrmacht is lépést tartott a korral. Ők olyan csokoládét csomagoltak a harcoló alakulatoknak, amelybe teljesítményfokozó szereket kevertek, amelyek akár negyven-ötven órán keresztül is teljes koncentráltságban és persze csatában tudták tartani a katonát. Nincs kétség afelől, hogy a sportvezetők is mindent megtesznek, hogy fokozzák versenyzőik teljesítményét, és időnként átlépnek a tilosba is. Mások (ők a politikailag korrektek) már azt is ismerik, hogy milyen szerek kellenek a tiltott szer kimutathatóságának eltakarásához. Vegyük tehát sorba az érdekeltségi láncot, pénz, reklámérték (ami szintén pénzt ér), a rendezők érdekeltsége az események sikeres lebonyolításában, amiből a hosszú távú pénzérdek ugyancsak nem hagyható ki. Ennyi bevezetés felettébb szükséges volt ahhoz, hogy megértsük a legutóbbi botrányok valós természetét.A labdarúgásnál (FIFA) az verte ki a biztosítékot, hogy az oroszok is szerepet kaptak vb-rendezőként, és akkor Katarról még nem is szóltunk. Emlékezzünk csak, miféle lejárató hadjárat előzte meg a legutóbbi orosz rendezésű téli olimpiát! (Nem lesz elég és jó minőségű szállás, a csecsenek majd terrortámadásokat hajtanak végre stb. stb. stb.) Végül mindebből nem lett semmi, lett azonban helyette óriási elismertség. Blatterről is legott kiderítették, hogy korrupt, de csak azután, hogy az oroszok és a katariak nyertek. (Van ugyanis politikailag korrekt és nem korrekt korrupció, de beszélni csak az utóbbiról kell.) A brazilok olimpia rendezésével kapcsolatban is megy az ártalmas sustorgás, hogy nem fognak elkészülni a létesítmények, még a riói öböl is bűzlik stb.
Tudjuk, Brazília sem a pénzuralmi világrend kedveltje. A pekingi olimpián is a kelleténél sokkal több figyelmet fordítottak a kínai környezeti ártalmak elemzésére, bár a végső siker azért mégis magáért beszélt. Kína főként mumusa a pénzhatalmi világrendnek. A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságról is kellő számban volt tudósítás az elviselhetetlen közbiztonsági állapotokról és a mérkőzéseken fújt népi hangszerek kárairól. Bezzeg a hajdani atlantai olimpia elég színvonaltalan körülményei csak később szivárogtak ki.
Alig tekinthető a sors szeszélyének, hogy a pénzuralmi világrend által irányított világsajtó a BRICS-országokban rendezett sporteseményeket kritizálta éles nyelvezettel. Hiszen ezek az országok jelentik a legnagyobb veszélyt (politikailag korrekt nyelven kihívást) a pénzuralmi világrend szinte monolitikussá vált hatalmára. Ők kerülik a dollárt, ők kereskednek nemzeti valutákban, ők építenek ki alternatív kereskedelmi útvonalakat, ők építettek kis saját valutaalapot és kis világbankot, tehát nagyon veszélyesek. Le velük! Mindez intő jel nekünk is, amivel számolni kell. Ne csodálkozzunk, ha a vizes-vb-s és főként olimpiai törekvéseinket a nemzetközi pénzhatalmi média nem üdvrivalgással, hanem lesajnálással, rémhírek piacra dobásával és legjobb esetben is fanyalgással fogadja majd.