Az elfelejtett püspök

Akinek nyoma veszett. Akit sikerült a teljes ismeretlenség homályába taszítani (nem ő volt az egyetlen), akit sikerült teljesen eljelentékteleníteni, tökéletesen elfeledtetni. Pedig püspök volt, tábori püspök – és volt idő ebben a hazában, amikor nevét alighanem legalább annyian ismerték, mint a mindenkori miniszterelnökét vagy éppen a kormányzóét.

Zadravecz István 1884. június 20-án látja meg a napvilágot Csáktornyán. Tizennégy évesen belép a ferences rend közösségébe a zágrábi teológián, majd a római Szent Antal-kollégiumban tanul, 1907. március 30-án szentelik pappá. Előbb Baján, majd Gyöngyösön szolgál, de az első világháború már a nagy hírű, ősi szegedi alsóvárosi plébánián éri; itt már gvárgyián (házfőnök) – ő vezeti a harctérre induló menetszázadok és sebesültek lelki gondozását. A kommün kitörése után jó barátjával, Löw Immánuel szegedi rabbival azonnal szót emel a terror, az embertelenségek ellen – nagyszerű taktikai-politikai érzékének, előrelátó bölcsességének alighanem komoly része van abban, hogy a bukás után Szegeden és környékén nyoma sincs semmiféle antiszemita színezetű atrocitásnak. A kommunisták rövid időre letartóztatják, kiszabadulása után valóságos diadalmenetben tér vissza hívei körébe. Ekkor mondja el a nevezetes mondatokat: „Ha bűn Jézust, ha bűn édes hazámat szeretni, úgy üssenek agyon, hisz akkor nincs keresnivalóm ezen a földön! Ha bűn szeretni azt a göröngyöt, melyen születtem, azt a napsugarat, mely a magyar földet izzóvá, gyönyörűvé teszi, akkor igazán nem kívánok élni”.

A Szegedet egy és egynegyed éven át megszállva tartó franciák egyik tábornokának képébe vágja: „Magyarország olyan egységes egy, hogy megcsonkítani büntetlenül nem lehet. Tudom, hogy eljön az az idő, mikor a most belopózkodó megszállók vert seregként takarodnak ki Magyarország földjéről”. A Nemzeti Hadsereg az általa megszentelt zászlóval vonul be Budapestre, ekkortól számítható későbbi barátsága a református Horthy Miklóssal. Csernoch János hercegprímás 1920. augusztus 24-én szenteli püspökké a szeged-alsóvárosi ferences templomban, az eseményt a kolostor belső udvarában emléktábla örökíti meg: „Miasszonyunk e szentélye a Nemzeti Hadsereg bölcsője. A megszervezés hősi munkájának apostolát, e szerzetház főnökét: P. Uzdóczy Zadravecz Istvánt itt szentelték tábori püspökké az Úr 1920. esztendejében, Szt. Bertalan ünnepén.”

Zadravecz már 1939-ben felemeli szavát a zsidóság védelmében, a deportálások idején megkísérli megmenteni régi barátját, Löw Immánuelt, de az idős ember a kórházban belehal a megpróbáltatásokba. A püspök a hűvösvölgyi ferences rendházban rendtársaival zsidók százait bújtatja-menti – a háború után a hála nem is marad el: már 1945-ben bebörtönzik, kegyetlenül megkínozzák, 1951-ben kitelepítik, 1955-től tíz éven át a zsámbéki plébánián éldegél szegényen, elhagyatottan, betegen, de még ekkor is, egészen 1965-ben bekövetkező haláláig a rendőrség folyamatosan zaklatja, kihallgatják, házkutatásokat tartanak nála, feljegyzéseit elkobozzák.

Azután 1967-ben valami történik. A Kossuth Kiadónál Borsányi György szerkesztésében és bevezetőjével megjelenik a Páter Zadravecz titkos naplója című könyv. Minősítés helyett: a kötet megjelenésének (históriai) időzítése és kiadója már akár önmagában is önmagáért beszélhet. Valamit azonban még fűzzünk hozzá. A bevezetőben sok egyéb hasonló mellett ez is olvasható: „Zadravecz István (…) nem gondolt arra, hogy a rendszer, amelynek egyik megteremtője és titkainak krónikása volt, a történelem szemétdombjára kerül.”

Hogy ki és mi kerül(t) és fog kerülni a történelem szemétdombjára, hála a Fennvalónak, nem az eszelősen tendenciózus, betegesen elfogult, szolgaian gyáva és gyűlölködő egypártkiadó bértollnokai döntötték el. Még akkor sem, ha sajna, fájdalmasan és szívet tépően igaz, hogy a hatvanas évek második felétől napjainkig a teljes homály, az abszolút tudatlanság és ismeretlenség az úr, ha szinte bárkit megkérdezünk: ki volt Zadravecz István. Akit akár Kapisztrán Jánosnak is hívhattak volna.