Domonkos László

Vélemény és vita

Az árulás lélektana

Nem nagyon van mit hozzátenni ahhoz, hogy – utólag, négy esztendő után – kiderült: a neves karmester, Fischer Iván levelet írt Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek

Nem nagyon van mit hozzátenni ahhoz, hogy – utólag, négy esztendő után – kiderült: a neves karmester, Fischer Iván levelet írt Hillary Clinton amerikai külügyminiszternek, amelyben kérte, volna már szíves erélyesen fellépni Magyarországgal szemben, mert ugyebár – a régi nóta – Orbán Viktor éppen most (akkor, most, bármikor, egyfolytában) számolja fel a demokráciát, a szólásszabadságot, az emberi jogokat, jő a gaz Horthy-rendszer, a fasizmus, a terror, az elnyomás, a szolgasors, ó, jaj, jaj nekünk.

Fischer személyes segítséget is felajánl, mint írta, mindig elérhető, ha a miniszter asszonynak segítségre vagy információra van szüksége.

Erről a most napvilágot látott, bizonyos magyargyűlölő – beteg lelkületű, ám férgeknél kártékonyabb –, abszolút kisebbségi körökből származó akcióról tulajdonképpen az embernek csak néhány írásmű, egy-két idézet, vagy netán némi pszichológiai alaptétel juthat eszébe. Sánta Ferenc Az árulója például, amelyről helyesen írják, hogy a huszita háború ürügyén bizonyos, történelmileg ismert magatartástípusok jelennek meg a szereplők állásfoglalásaiban. Németh László Görgey-drámája – ugyancsak Az áruló a címe – azt vizsgálja, milyen tényezők vehetik rá egy nemzet lelkiismeretét, hogy valakit árulónak tekintsen. Talán még a fentieknél is többet mondó Veres Péter híres, ma valahogy már nemigen idézett mondata, miszerint megdögleni lehet, rongyemberré válni nem lehet. Ottlik Géza pedig, szokott tömör eleganciájával, csak annyit jegyzett meg, hogy „az ember nem árulja el a hazáját… ezt csinálja más; piszok munka; ember nem csinálja”.

Elő lehetne citálni a lélektan nem egy és nem két törvényszerűségét is – mindig érdekelt a pszichológia –, de ha komplexusokról, devianciákról, a torzulások ilyen-olyan formáiról hall vagy olvas az ember, óhatatlanul elébe vonulnak a história Nagy Eltévelyedettjei, Nérótól Napóleonig, Szapolyai Jánostól Báthory Erzsébetig, uram bocsá’, még Joszif Visszarionovicsig is eljuthatunk, de a legfontosabb: valamennyiük esetében egyfajta nagy formátumú lényeg megnyilvánulásai­val kerülünk szembe – és ily formátumról Fischer esetében, valljuk be, a legnagyobb jóindulattal sem lehet szó.

Imigyen hát, ha valaki csak úgy, szimplán beteg – ettől persze még lehet aljas, bűnöző vagy éppen földre szállt angyal, aki soha életében nem lopott ezüstkanalat –, esetében nincs szükség sem történelmi, sem irodalmi párhuzamokra, de úgy lehet, még példabeszédekre sem. Inkább csak jogi klauzulák köznyelven történő ismertetésére. És egészen izgalmas, ha így jutunk el Mrs. Clintonig. És tovább. Nekem – egészen véletlenül, egy régebbi könyvem okán – megvan egy Magyar Büntetőjog (BM kiadó, 1981) című kötet. Ebben olvasható: „…az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy az ország függetlenségét, területi épségét, politikai, gazdasági, honvédelmi vagy más, hasonlóan fontos érdekét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő… A hazaárulásra való ajánlkozás (…) előkészületi magatartás (…) A bűncselekmény alanyi elemeit illetően a hazaárulást csak szándékosan, egyenes szándékkal lehet elkövetni.”

A fentiek a szóban forgó kötet Különös rész című fejezetében találhatók.

Elég különös, valóban.